SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fullasztó hiszti

Kókai Kata [cikkei] - 2005-06-29
Nem kevés szülő észrevehette már gyermekén, hogy az óriási hisztit követően gyermeke egy ideig nem jut levegőhöz. Ez a veszélytelennek nem nevezhető légzéskimaradás az affektív apnoe.

A szülők számára semmi nem lehet olyan rémisztő, mint a gyermek légzéskimaradása. Éppen ezért a legtöbben már baba korban felszerelkeznek légzésfigyelő készülékkel. Ez a probléma azonban nagyobb gyermekeknél is előfordulhat, mégpedig egy nagy hiszti után. A gyermek nem vesz levegőt, vagy már ajka is elkezd belilulni, a szülők pedig fejvesztve rohannak az orvoshoz, aki általában csak annyit mond, ez nem baj, csak egy egyszerű hiszti… A problémát mégsem hanyagolhatjuk el, hiszen a légzés kimaradása oxigénhiányos állapotot jelenthet. Hazánkban a szakemberek nagy része csak ritkán találkozik a problémával, így legtöbb esetben nem tud kielégítő magyarázattal vagy gyógymóddal szolgálni.

A gyermek ájulása nem csupán hisztit követően léphet fel, így ez nem nyújt kielégítő magyarázatot. Ez az állapot bekövetkezhet ijedtséget, dühöt, vagy akár nagy örömöt követően, tehát szélsőséges érzelmi állapotok esetén. A gyermek ekkor nem vesz levegőt, ettől elvörösödhet, szája elkékülhet, akár eszméletét is vesztheti, de hamar visszaáll a légzés, a normális állapot. Mégis, a szülők számára is megnyugtatóbb, ha kivizsgálják az okokat. Ez történhet ideggyógyász, de akár pszichiáter segítségével is, függően attól, a gyermek milyen súlyos fizikai tüneteket produkál, illetve milyen a családi háttér, milyenek a szülők nevelési szokásai.

Néha epilepsziához kötik a tünetek megjelenését, de az esetek legnagyobb részében nem erről van szó. Előfordulhat, hogy a gyermek valóban csak a szülők figyelmét igyekszik ilyen módon megszerezni, de ez inkább csak szélsőséges esetekben (erős testvérféltékenység, rossz családi háttér) fordulhat elő. Ilyen esetben megtörténhet, hogy a gyermek rájön arra, ha visszatartja lélegzetét, oxigénhiányos tüneteket produkál, azzal elnyerheti szülei odafigyelését, több törődést kaphat. A gyermekek többségénél egy éves kor körül jelentkeznek az ájulások, s 4-5 éves korukban abbamaradnak.

Egy idő után a szülő már automatikusan észreveszi, gyermeke milyen tüneteket produkál mielőtt elájulna- szakadozottan vesz levegőt, esetleg kapkodja azt. Ekkor érdemes közbelépni, és megelőzni a problémát, a legfontosabb, hogy a gyermek érezze, hogy törődnek vele, és nincs oka izgalomra. A szülőnek meg kell nyugtatnia, ölelje magához, simogassa, esetleg törölje le az arcát egy hideg, nedves kendővel, terelje el figyelmét, vagy nyugodtan magyarázza el neki a helyzetet, ami miatt a hiszti vagy veszekedés kirobbant. Így a gyermek megnyugszik, és elkerülhető az ájulás.

Ha mégis elájulna, akkor sincs ok aggodalomra, rövid idő után a szervezet reflex-szerűen beindítja a légzést. Természetesen, ha hasonló eset előfordul, mindenképpen meg kell keresni egy gyermekorvost, aki a megfelelő szakrendelésekre irányítja a szülőket, illetve hasznos tanácsokat ad, hogyan előzhető meg az ájulás, vagy ha bekövetkezik az ájulás, mi a teendő.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja