SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lehet, hogy a kialvatlanság miatt kezelhetetlen a gyermekünk

Családinet [cikkei] - 2016-02-19
Düh, kezelhetetlen viselkedés, figyelemzavar - ezek nemcsak magatartási problémák, a gyerekek ugyanis többnyire így fejezik ki, ha fáradtak - mondja Dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese.

Gyermekkorban több kapcsolat van az agy idegsejtjei között, mint a felnőtteknél, emiatt ilyenkor több és mélyebb alvásra van szükség, hogy fel tudjunk készülni az új élmények befogadására – hangsúlyozza a pszichológus, aki szerint a gyerekek és a felnőttek szükségletei nemcsak az alvás mennyiségében térnek el, hanem egyebek közt abban is, hogy míg fiatalabb korban az hat jól a teljesítményünkre, ha később kelünk, addig az életkor előrehaladtával inkább arra reagálunk jól, ha korábban indul a napunk.

Felnőtt korban jobban toleráljuk, ha el kell térnünk szervezetünk belső órája által diktált igényeitől, ezt nevezik szociális jetlagnek – mondja Dr. Bódizs Róbert példaként említve, hogy vannak, akik az egész heti koránkelést hétvégén egy hosszabb alvással pótolják be. Ez azonban gyermekkorban még nem működik, akkor ugyanis még nem tudjuk késleltetni az alvási szükségleteinket, a gyerekek gyakran akkor is hajnalban kelnek, ha egyébként nyugodtan alhatnának tovább. Ez pedig nem tesz jót sem a hangulatunknak, sem a teljesítőképességünknek.

Dr. Bódizs Róbert szerint számtalan kutatás támasztja alá, hogy a gyerekek jobban teljesítenek és frissebbek, ha tovább alhatnak reggel. Az Egyesült Államokban 200 tinédzsert vizsgáltak, és kiderült, hogy ha reggel 8 óra helyett 25 perccel később kezdték az iskolát, jobb lett a hangulatuk, nőtt az alvásidejük és kevesebb koffeint fogyasztottak. Önmagában azonban a későbbi kezdés sem garantálja a jobb eredményeket és a kedvezőbb hangulatot. A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy figyeljük meg a gyerekek alvási igényeit, és igyekezzünk alkalmazkodni azokhoz.

A lefekvést érdemes rituálészerűen megszervezni – vacsora, fürdés, fogmosás, mese-, akkor a gyerek lehetőséget kap a lecsendesedésre – mondja Dr. Bódizs Róbert, hozzátéve, hogy így keretbe foglaljuk a gyermek napját, aki ettől nagyobb biztonságban érzi majd magát. Fontos, hogy a kicsi ne maradjon egyedül a félelmeivel. Ezt elősegíthetjük úgy is, hogy lehetővé tesszük számára, hogy a közelünkben aludjon – mondja a pszichológus, aki szerint időnként azt is megengedhetjük, hogy a gyerek a szülők ágyában pihenjen. Testvérek esetében a közös szoba is jó megoldás.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: pixabay.com

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja