SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Van kiút a szorongásból!

Családinet [cikkei] - 2018-01-15
 [X]
Ma már népbetegségnek számít a stressz, gyakran halljuk ismerőseinktől, hogy idegesek, türelmetlenek, ingerlékenyek. "Összecsaptak a hullámok a fejem felem" - hangzik gyakran a panasz, és nem ritka, hogy a pánik is elhatalmasodik rajtunk. Túl sok a munka, szoros határidők nyomasztanak minket, állandó megfelelési kényszer uralkodik rajtunk, önbizalomhiánnyal küzdünk, aggódunk a létbiztonságunk miatt, vagy érzelmi válságba kerültünk.

Otthon is szeretnénk helytállni, párunkkal, gyermekeinkkel több időt tölteni, egy picit saját magunkkal is törődni... Erre persze már végképp nem jut sem idő, sem energia. Ismerős a helyzet?

A szorongás a gyermekeket is érinti, náluk gyakran még nehezebb megállapítani, mi is lehet a háttérben, hiszen sokszor attól is félnek, hogy elmondják, vagy nem is tudják igazán megfogalmazni, mi bántja őket. Rajtuk is nagy a nyomás, főleg iskolás korban, amikor már nekik is komolyan teljesíteniük kell, és mind az iskolai, mind a szülői elvárások magasak. A közösségbe való beilleszkedés is gyakori probléma.  

Mindenkinek más a stressztűrő képessége. Az a szint, ami valakinek még ösztönzően hat, az másnak már az utolsó csepp is lehet a pohárban, és a pszichés kiborulás szélére kergetheti, vagy akár a „szakadékba is lökheti”. A belső feszültség előbb-utóbb komoly tüneteket eredményez, a pszichés tünetek mellett akár szervi megbetegedéseket is generálhat (pl. visszatérő légúti és húgyúti fertőzések).

Leggyakoribb tünetek a gyomorfájás, hányinger, néha hányás is, emésztési zavarok, szédülés, fejfájás, remegés, heves szívverés, vagy akár légzési nehézség. Az alvászavar (nehezen jön álom a szemünkre, sokat forgolódunk, gyakran felébredünk) sem ritka, sőt, gyakran párosul is a fenti tünetekkel. És ekkor beindul az ördögi kör: ha rosszul alszunk éjszaka, fáradtak, és ingerlékenyek leszünk napközben, többet hibázunk, ez nyomaszt minket, emiatt majd ismét nem tudunk aludni, és kezdődik az egész elölről. Ez fordítva is lehetséges: eleinte még nincsenek alvás-problémáink, de a folyamatos stressz következtében, vagy mert állandóan pörög az agyunk, folyton a problémákon rágódunk, vagy pusztán az állandó feszültségtől már nem tudunk kikapcsolni, aludni. A folyamat hosszútávon kimerültséghez, sőt depresszióhoz is vezethet.

Alvászavar, stressz, szorongás

Azonosítsuk és tudatosítsuk a problémát! Ha egyedül nem megy, bátran merjünk segítséget kérni! Nem kell attól tartanunk, hogy bolondnak néz minket az orvosunk vagy a pszichológus, a szakemberek tisztában vannak a tünetekkel és a lehetséges okokkal, sőt a megoldásokkal is. Ne féljünk, hogy azonnal „begyógyszereznek” minket erős nyugtatókkal, hiszen léteznek kevésbé agresszív gyógymódok is.  Enyhébb tüneteknél választhatunk természetes eredetű hatóanyagokat tartalmazó, gyógynövényes vagy homeopátiás készítményeket is.

A Sedatif PC növényi eredetű összetevőket tartalmazó, vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer. Egy olasz klinikán végzett vizsgálat1 eredményei szerint a Sedatif PC-t használó enyhén alvászavaros illetve szorongó betegek alvásának minősége már 24 óra után javult, és egy hónapos időtartam alatt az éjszakai felébredések száma felére csökkent. A betegek 79%-a találta hatásosnak a kezelést. A szorongás mértéke is szignifikánsan javult.

Alvászavar, stressz, szorongás

A Sedatif PC biztonsággal adható a szorongó, alvászavaros vagy enyhén hiperaktív tüneteket mutató kisgyermekeknek is.

Az életmódváltás is sokat segíthet! A rendszeres mozgás segíti a boldogsághormonok termelődését, bármillyen sport, a zene és a tánc is stresszoldó hatású. Kiránduljunk, menjünk ki a szabadba! Kellemes, megnyugtató program lehet a szaunázás, masszázs.  És ne feledjük, a pozitív gondolatok, sőt, a humor, a nevetés is csodát tesz!

A stressz mindennapjaink része. Szervezetünk természetes reakcója, és valójában szükségünk is van rá a létfenntartáshoz, a kihívások leküzdéséhez. Azonban, ha úgy érezzük, nem tudunk megküzdeni a stresszünkkel, szorongásainkkal, az alvászavarral, avagy hosszan elhúzódó tünetek esetén kérjük szakember segítségét!

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

További információ: stressz.info.hu

1 : Effect of a homeopathic complex medicine on state and trait anxietyand sleep disorders: an observational study; Coppola Luigi, Montanaro Fabio; in: European Journal of Integrative Medicine 4S (2012) 124-201;142p; PP-043.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja