SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ismerd meg jobban gyermekedet!

Kiss Beáta [cikkei] - 2010-07-06
Az asztrológia és a grafológia látszólag két teljesen különálló tudomány, mégis együttes alkalmazásukkal több hasznos információhoz juthatunk gyermekünk lelkivilágáról, érzéseiről és személyiségéről.

A pici babák még csak sírással kommunikálnak, és általában csak 1 éves koruk után kezdenek el különböző firkákat alkotni. Már az első rajzoknál is sok következtetést le lehet vonni a személyiségjellemzők tekintetében, és ahogyan cseperednek és fejlődnek a gyerekek, egyre jobban kidomborodik rajzaikon keresztül az egyéniségük. Az iskolában az írás elsajátítása után bővül a repertoár, és a rajzok mellett már a kézírás is segítséget nyújt, hogy bepillantást nyerjenek a szülők gyermekük belső világába.

Ezen kívül azonban, hogy már egészen pici korban is látható legyen a személyiségfejlődés lehetséges iránya, illetve azok a területek, ahol több odafigyelésre és tudatos nevelésre, fejlesztésre lesz majd szükség, sokat segít az asztrológiai személyiségjellemzés, amelynek semmi köze nincs a hagyományosan elterjedt jóslásokhoz, mivel kifejezetten a gyerek jellembeli sajátosságaira világít rá grafológiai módszerekkel társítva. Így a gyermeknevelésben fontos szerepe jut, mivel sokkal tudatosabbá válhat általa a nevelés, mert segít rávilágítani az esetleges gyenge pontokra és hiányosságokra, melyekkel a személyiségfejlődés során problémái lehetnek.  Ugyanakkor segít jobban megérteni a gyermek motivációit és viselkedésének okait, hiszen már gyermekkorban jelentős eltérések láthatók az egyes gyerekek magatartása és attitűdje között, ami nem véletlen, hiszen mindenkit egyedi személyiségmátrix alkot. Ennek összetételében pedig a legfontosabb szerep jut a 12 archetípusnak, melyek különböző arányban és formában nyilvánulnak meg a személyiségben, ezáltal eltérő személyiségfejlődési irányt alkotva.

A születési-képlet egy alapot mutat az emberi lélek fejlődésében, számos lehetőséget tartogat, melyek kibontakoztatása egy egész életre szóló folyamat. A lélek szándékát mutatja meg, azt az utat, melyen haladnia kellene az egyénnek, de természetesen a nevelés, a környezeti feltételek, és az egyén szabad akarata is mind-mind befolyásolhatja azt, hogy az ember rátalál-e a saját útjára, vagy éppen ellenkező irányba halad. Hiszen a személyiségfejlődés egy folyamat, amely a születéstől a halálig tartó véget nem érő feladat.



És ha ismerjük gyermekünk születési képletét, megtudjuk, milyen irányba kell őt terelgetni, hol van a legnagyobb szüksége támogatásra, és a későbbi időkben milyen területen találkozhat nehézségekkel. És ha ezekkel tisztában vagyunk, már pici korától odafigyelve úgy tudjuk nevelni, ösztönözni, hogy az esetleges felmerülő akadályok ne állják útját fejlődésének, és minél sikeresebben meg tudja oldani a problémáit, legyen ez érzelmi, értelmi, motivációs, vagy szociális jellegű. Tehát a gyermek születési-képletét összevetve rajzaival, írásaival, megállapítható, hol tart jelenleg a személyiségfejlődésben, és milyen kibontatlan csomagocskákat tartogat még számára az élet.

Az asztrografológiai személyiség-feltárási módszer bármilyen korú gyermek esetén alkalmazható. Segít felkészülni a bölcsődei, illetve óvodai beilleszkedésre való felkészítésben, a gyermek érzelmi világának megértésében, vagy akár az iskolai elvárásoknak való megfelelés folyamán. Hiszen attól, hogy még gyerekek, már ők is egy-egy önálló egyéniségek, és minden gyerekhez testre szabott nevelési útmutatóra van szükség személyiségétől függően.

Kiss Beáta

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja