SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nagyobb mozgásteret a kissrácoknak! Aktívabb a szabadjára engedett gyerek

Gombos Beáta [cikkei] - 2009-02-13
Egy nemrég végzett felmérés szerint azok a gyermekek, akiknek szüleik nagyobb szabadságot adnak, általában fizikailag aktívabbak. Ugyanakkor a szülők általában jóval többet aggódnak ezeknek a gyermekeknek a biztonságáért, mint a kevésbé aktív gyerekek szülei.

"Sajnos egyre kevesebb szülő enged nagy szabadságot gyermekének - nyilatkozta Dr. Angie S. Page, a Bristol Egyetem kutatója - Ez pedig károsan hat a gyermekek fizikai állapotára. Szeretnénk, ha a most ismertetett adatok fényében a szülők nagyobb teret engednének gyermekeiknek."

A legtöbb szülő gyermekei biztonságára hivatkozva nem engedi a kicsiket egyedül sehova. A szülők legnagyobb félelmei a közlekedési balesetek, valamint a gyermekmolesztálás.

Page professzor és kollegái összesen 1307 10-11 éves fiút és lányt vizsgáltak meg. A felmérés során a gyermekek életterét, szabad mozgásterét, valamint fizikai aktivitását vizsgálták elsősorban. Általánosságban megállapítható, hogy a fiúk szinte minden esetben több szabad mozgástérrel rendelkeznek, mint a kislányok.



"Adataink szerint minél nagyobb egy gyermek szabad mozgástere, annál aktívabb fizikailag, függetlenül attól, hogy fiú vagy lány" - nyilatkozta Dr. Page. "Szeretnénk arra ösztönözni a szülőket, hogy hagyjanak több mozgásteret gyermekeiknek, és ha nagyon aggódnak testi épségükért, akkor csatlakozzanak hozzájuk, és együtt végezzenek valami testmozgást, vagy játszanak a szabad levegőn. A lényeg a testmozgás és a fizikai aktivitás."

Forrás: www.ma.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja