SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Káros vagy hasznos az internet a gyereknek?

Singola Edit [cikkei] - 2008-11-04
Az információs forradalom óta a gyerekek sem a "régiek" már. A mai csemetéknek egészen másfajta benyomásokra van szükségük, mint szüleiknek, nagyszüleiknek. Információval vannak elárasztva, de jól veszik az adást, talán jobban is, mint a szülők. Az iskola, a könyvek, újságok mellett, a tv, a rádió és az internet nyújt széles tájékozódási lehetőséget számukra, viszont veszélyeket is rejt.
Az internet nagyon hasznos, könnyen találhatnak a gyerekek is plusz információkat tanulmányaikhoz, szórakozási lehetőséget is nyújt, játékokkal fejleszthető a logikai képességük, de nézzük meg, {POLL_RIGHT_49} mi van a mérleg másik serpenyőjében.  A gyanútlanul szörföző kiskorúak ki vannak téve felnőtteknek szóló tartalmaknak, hirdetéseknek, sajnos kapcsolatba kerülhetnek drogos dolgokkal, sőt szexuális zaklatás, pornográfia áldozataivá válhatnak, aberrált személyek is megtámadhatják őket.

Felmérések szerint már a hat éven aluli gyermekek is interneteznek, a családok 90 %-ában van otthon számítógép és internet, és a gyerekek egyre több időt töltenek előtte. Már nem csak a tv előtt nőnek fel a gyerekek, hanem a számítógép előtt is. Szakemberek azt kutatják, változott-e a családok, barátok kapcsolata az internet széles körű elterjedése óta? Vagyis felmerült, hogy gyerekek társas kapcsolata leszűkült, kevesebbet beszélgetnek a szüleikkel, családi programok helyett szívesebben töltik az időt netezéssel, a barátokkal is inkább a chaten lógnak együtt és nem a játszótéren, focipályán… A gyerek fizikai szervezetére gyakorolt hatásokat is figyelembe kell venni, hiszen a feszült keresgélés, a szem megerőltetése, az órákig tartó egyhelyben ülés, mind megterheli őket.

Csakis a szülők tehetnek ennek előzhetik meg, védhetik ki ezeket. Igenis korlátozni kell a gyereket az internetezésben! Mindenképp az életkorának megfelelő témájú és tartalmú oldalak letöltését szabad engedni.
A technika csodálatos fejlődése nem keresztezheti a gyerekek még csodálatosabb fejlődését. A természetes játék és mozgás az, ami fejleszti a gyereket, nem a virtuális. Ezenkívül a család funkciója sem változhat meg a technika vívmánya miatt. A családi együttlétek, beszélgetések, kirándulások ugyanolyan fontosak, mint az internet előtti időszakban.


A szülők mérlegre teszik a kérdést, hasznos, avagy ártalmas a netezés? Egyértelműen károsnak nem titulálhatjuk az internetet, hiszen vannak jó oldalai is. Érdemes mégis végiggondolni a veszélyeket. Mérlegelni, hogyan óvhatjuk meg a gyerekeket ezen újfajta veszélyforrástól, mit tehetünk, milyen preventív módok léteznek.

A legfontosabb szabály, hogy bármit fordíthatunk a javunkra, de vannak olyan emberek, akik kihasználják a másikat, főleg a gyerekek hiszékenységét, érdeklődését, naivságát. Ezt kell megelőzni a szülőknek, pedagógusoknak, és természetesen szükség van törvényes előírásokra is.

A legveszélyesebb zóna a gyerekekre nézve a különböző fórumokban rejlik, ahol illetéktelenek akarják megtudni lakhelyüket, esetleg találkozóra csábítják őket ilyen-olyan ürüggyel. Az a tapasztalat, hogy a kulcsszavas keresés
 során olyan oldalakra is eljuthatnak a gyerekek, amelyek nem nekik szólnak. Ennek kivédésére használhatunk szűrőket, ellenőrizhetjük a gyereket, a gépet, letilthatunk bizonyos nemkívánatos oldalakat, de mindennél többet ér az őszinte családi beszélgetés, felvilágosítás.

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja