SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Felpofozta 12 éves fiát, 4 hónap börtönt kapott az anya

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-28
A belgiumi anyának emellett 400 euró pénzbírságot is ki kell fizetnie. A nő egyébként a házifeladat miatt kapott össze a gyerekével.
Felpofozta 12 éves fiát, 4 hónap börtönt kapott az anya

Azzal érveltek, hogy egyedül neveli az ADHD-s gyermekét, de a bírót ez nem hatotta meg

A 40 éves anya a házi feladaton kapott össze 12 éves fiával. Azt hitte, hogy a gyermeke szó szerint átvette valahonnan a mondatokat, amikor a leckéjét készítette. A veszekedés odáig fajult, hogy a gyerek egy vizespalackot vágott az anyukájához, mire ő felpofozta és egy könyvvel is megdobta. A vitára a szomszéd lett figyelmes, ő hívta a rendőröket. 

A belga anyát a tette miatt négy hónap börtönre és 400 euró pénzbírságra ítélték. Történetükről a Brussels Times írt a helyi média beszámolói alapján.

Az ügyvédként dolgozó anya beismerte tettét, és azt mondta, nevelési célzattal ütötte meg fiát. 

A nő ügyvédje azt mondta, Belgiumban ezt nem tiltja a törvény. Hozzátette, hogy az anya nem akarta bántani a fiát. Mint mondta, természetesen nem ez a legjobb módja a nevelésnek, azonban a helyzet meglehetősen különleges volt. 

A különleges helyzet alatt pedig azt értette, hogy a nő egyedül neveli az ADHD-s gyermekét. 

A bírót azonban ez az érvelés nem hatotta meg, a nő négy hónap börtönbüntetést kapott és 400 euró pénzbüntetést, ami majdnem 160 ezer forintnak felel meg. A bíró elmondta, hogy ez a pofon már nem nevezhető nevelési célzatúnak. 

A szülői tanácsadók úgy nyilatkoztak a belga médiának, hogy a pofon nem old meg semmit, pedagógiai haszna nincs, csak károkat okoz a gyerekben, és még nagyobb eltávolodáshoz vezet. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja