SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Amit a felvételi pontszámokról tudni érdemes

Szkupien Péter [cikkei] - 2021-03-04
"Tizennégy éve nem születtek olyan gyenge eredmények a központi írásbeli felvételin, mint idén" - ilyen és ehhez hasonló mondatok borzolják az idegeket (és generálják persze a kattintásokat), majd vezetnek téves következtetésekhez évről-évre: gondolatok a gyerekek tudásáról, annak méréséről, a felvételi feladatáról és az átlagpontszámról.
Amit a felvételi pontszámokról tudni érdemes

Kezdjük rögtön a közepén, azzal a fájóan vissza-visszatérő gondolattal, mi szerint a közoktatás rossz minőségét bizonyítja, hogy rosszak lettek a középfokú felvételi eredményei. Ez a gondolat abból a teljesen téves feltevésből ered, hogy a felvételinek az a feladata, hogy a gyerekek abszolút tudását egy egzakt mérce szerint mérje. Ezzel szemben a felvételinek az a feladata, hogy a felvételizőket a lemért tudások alapján minél pontosabban rangsorolni lehessen.

Ha már rangsor: érdekel, a te gyereked hol van ebben a rangsorban? (vagy hol lett volna egy korábbi évben?) Itt megnézheted, hol helyezkedik el a mezőnyben.

Elsőre talán úgy tűnhet, hogy ez csak játék a szavakkal, és valójában ugyanarról beszélünk, csak nyakatekerten, de ez koránt sincs így. A kulcs az, hogy a felvételi ugyan valóban a gyerekek tudását kell, hogy mérje, de a nehézségét nem egy univerzális mérce szerint kell beállítani, hanem aszerint, hogy megfelelően szórja a felvételizőket. Vagyis a felvételi akkor jó, ha van, aki (majdnem) 0 pontot ír, és van, aki (majdnem) 100 pontot ír. Más szóval: a felvételi annál jobb, minél sokfélébbek az eredmények.

Egy túl könnyű felvételi esetén 0-100 helyett pl. 20-100 között oszlanak meg a pontok, míg egy túl nehéz esetén pl. 0-80 között. Mindkettő ugyanolyan rossz a felvételi célja szempontjából (még akkor is, ha előbbi esetén valószínűleg kevesebben elégedetlenkednének): ugyanannyi gyerek (vagyis ugyanannyi különböző tudásszint) kevesebb eredmény között oszlik el, vagyis (leegyszerűsítve) több gyereknek lesz ugyanaz az eredménye. Ha pedig valakiknek ugyanaz az eredményük, a felvételi alapján nem tudjuk eldönteni, melyikük az okosabb – pedig ez lenne a cél.

Vannak viszont olyan mérések, amelyeknek valóban az a feladatuk, hogy egy egzakt mérce szerint mérjék az abszolút tudást: ilyen például a kompetenciamérés és a nemzetközi PISA teszt. Ezek a mérések évről-évre ugyanazt próbálják lemérni, és éppen ez vezet ahhoz, hogy a különböző évek eredményei érdemben összehasonlíthatók.

A különbség szemléletessé tételéhez képzeljük el azt a sajnos fájóan valószerűtlen esetet, hogy 2030-ra a magyar gyerekek kétszer ilyen okosak lesznek (Örkényt idézve "addig, ezt a pár évet, ki kell bírni”). Ha a 2030-as felvételi eredmények "kétszer olyan jók” lennének, mint idén, akkor a felvételi nem tudná érdemben sorba rendezni a felvételizőket a tudásszintjük szerint. A 2030-as elképzelt felvételinek ehelyett nehezebbnek kellene lennie, mint az ideinek, reagálva ezzel arra, hogy a gyerekek okosabbak lettek.

Vagyis, ha összehasonlítanánk az idei eredményeket az elképzelt 2030-as eredményekkel, nem azért kapnánk nagyjából ugyanolyanokat, mert nagyjából ugyanolyan okosak a gyerekek, hanem azért, mert a gyerekek is okosabbak lettek, és a felvételi is nehezebb lett – ahogy annak lennie kell. Ökölszabályként elmondható, hogy az átlagpontszámnak valahol 50% körül kell lennie (az előzetes statisztikák szerint idén az átlagpontszámok 47,2 (nyolcadikos), 58,7 (hatodikos) és 63,2 (negyedikes)).

Ezzel szemben a kompetenciamérés és a PISA teszt módszere nem változna meg 2030-ra sem, így azokon valóban jobb eredményt érnének el a (sajnos még mindig csak elképzelt jövőben élő) magyar gyerekek, amiből valóban levonhatnánk azt a tanulságot, hogy a magyar gyerekek okosabbak lettek, az oktatás fejlődött. Nagy kár, hogy a valós eredmények ennek pont az ellenkezőjét mutatják.

Fotó: Ron Lach-tól a pexels-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja