SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kritika helyett inkább próbáld megérteni a kamaszt

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-07-30
Nehéz ma kamaszt nevelni, mert az otthonról hozott minták nem teljesen állják meg a helyüket a 21. században. A veszekedések elkerülhetetlenek, ha azonban szeretnéd mélyebb sérülések nélkül túlélni ezt az időszakot, egyetlen tanácsunk van: vita helyett próbáld megérteni, mi zajlik a tinédzser testében és lelkében!

A biológia parancsai legyőzhetetlenek


Védelem és leválás

A kamaszkort a hormonok tombolása alakítja: ez az oka a hangulatingadozásoknak, a furcsa szokások kialakulásának, és még nagyon sok zavaró jelenségnek.

A tizenéves kori családi ellentétek legfőbb oka, hogy más evolúciós parancs szerint él a szülő és a gyerek. A szülőnek biológiai késztetése, hogy minden egyéb felett védje a gyermekét, a kamasz agya azonban már kiadta a parancsot: leválni. A két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó ösztön pedig vég nélküli vitáknak alapot – magyarázta Nicola Morgan, aki már több mint húsz éve foglalkozik a kamaszok fejlődésével.

„A szülő agyában semmi olyan változás nem indul el, ami arra sarkallná, hogy segítse a gyerek függetlenedését. Rengeteg probléma okozója az, hogy a kelleténél tovább akarja védeni a tizenévest” – vélekedett a szakértő.

A gyerek elengedése egyfajta gyászfolyamat. Teljesen természetes, hogy hiányzik a bújós, szerethető kisgyermeked, és hogy nehéz elfogadni: nem kapod őt már vissza soha többé.


Késői fekvés, késői kelés

Az agy fejlődése az alvási szokásokat is drámaian megváltoztatja. Elmúlt már az idő, amikor hatalmi szóval parancsolhattad ágyba a gyermekedet: a kamasz egyszerűen késői fekvésre és késői kelésre van programozva. Nem azért van fenn még este 11-kor, hogy téged bosszantson, és szintén nem direkt kiszúrásból kel fel nehezen fél hatkor, hogy beérjen a nulladik órára: máshogy működik a biológiai órája.

Szívesen mondanánk, hogy hagyd a kamaszt akkor lefeküdni és akkor kelni, amikor akar, de a hétköznapi kötelességek ezt nem teszik lehetővé. Iskolaszünetben és hétvégén azonban, ha megoldható, engedd, hogy a saját ritmusa szerint döntse el, mikor alszik.


Korlátozott döntésképesség

Az agy valamikor a húszas évek első felében éri el a teljes érettséget: addig nem képes az ember teljesen megalapozott döntéseket hozni, és minden esetben felmérni a tettei súlyát. Jól tudták ezt korábban, amikor a nagykorúság határa nem 18, hanem 24 év volt, és ez az oka annak is, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetése esetén enyhébb ítélet alá esnek a fiatal felnőttek.

A fiatalok agyának frontális lebenye, amely a racionális döntéshozatalért felelős, még nem fejlődött ki teljesen, agyuk jutalomközpontja azonban igen aktív. Ez az oka annak, hogy ha egy kockázatos cselekedet kecsegtet valamennyi előnnyel, hajlamosabbak belemenni, mint az érettebb korosztály. Magyarán szólva: a kamaszok hajlamosak a veszélyes helyzetekben csak az élvezetet látni, és egyéb szituációkban is elhamarkodottan reagálni a következmények mérlegelése nélkül.


Érts szót a tizenévessel!


A számítógépes játékok

Tizenéves korba léptek a digitális bennszülöttek: az a korosztály, amelyik életének csecsemőkorától fogva része az internet. Szüleik előtt nincs minta az ezzel kapcsolatos nehézségek kezelésére: mindenhonnan azt hallják, hogy a gépezést korlátozni kell, hogy gyermekeik agyában visszafordíthatatlan károkat okoz a sok képernyő, ugyanakkor általában fogalmuk sincs, mit csinál a gyerek, amikor a számítógépét vagy a telefonját nyomkodja a szobájában.

Andy Robertson a Taming Gaming (magyarul kb. A számítógépes játék megszelídítése) című könyv szerzője azt javasolja a szülőknek, hogy értetlenség és tiltás helyett inkább próbáljanak meg együtt játszani a gyerekükkel. „A videójátékok szerves részei a mai gyerekek és kamaszok életének, ezért ha ezekkel megismerkedünk, azzal ablakot nyithatunk a világukra, és sok közös élményt szerezhetünk. Természetesen ha egész nap egyedül játszik a szobájában, könnyen elszigetelődhet, de nem ugyanaz egy jó stratégiai játék, vagy az, ha órákon át céltalanul görgeti a YouTube videókat.”

Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség korlátokra, de az értetlenkedés és a folyamatos sopánkodás a túl sok gépezés miatt biztos, hogy nem éri el a kívánt hatást.


Online és offline élmények egyensúlya

Az első lépés ebben a témában is a hitelesség: hiába kritizáljuk a kamaszt akkor, ha mi is ötpercenként pillantunk rá a telefonunkra, vagy ha az üzenetjelzés hallatán képesek vagyunk a vacsoraasztaltól is felugrani.

Ma már felnőttek és fiatalok életének is egyre nagyobb része helyeződik át az Internetre, ez azonban nem jelenti azt, hogy az offline élmények nem hiányoznak a kamaszoknak. Ha maguktól nem mozdulnak ki a csigaházukból, teremtsünk rá mi alkalmat! Kettesben történő kirándulás, evezés, sziklamászás vagy akár strandolás erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot, és nem mellesleg az ott készült képek Instán is jól fognak mutatni.

Nagyon nehéz megállni a folyamatos kritikát. Mégis érdemes egy pillanatra a kamasz helyébe képzelnünk magunkat, és feltenni a kérdést: mi hogy éltük volna meg a saját tinédzser éveinket a 21. század elején?

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: moooremedia / shutterstock

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Hihetetlen anyai teljesítmények: a világ legtöbb gyermeket szülő asszonyai

Anyák napja közeledtével különösen érdemes megemlékezni azokról az édesanyákról, akiknek elképesztő anyasága nemcsak családi szinten, de világrekordként is fennmaradt. Kik voltak ők, és hogyan voltak képesek ilyen különleges teljesítményre? Mutatjuk a három legtöbb gyermeket szülő anya történetét.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja