SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mikortól? Mennyit? Mire? - Kérdések és válaszok a zsebpénzről

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-12-11
A gyerek pénzügyi nevelését nem árt akár már óvodás korban elkezdeni, ehhez pedig a zsebpénz rendszerének bevezetése a legkézenfekvőbb. Arról azonban, hogy milyen gyakran mekkora összeget kapjon a gyerek, és ebből mit kell magának fedeznie, már megoszlanak a vélemények.

Zsebpénzosztás-témában is érvényes az „ahány ház, annyi szokás” elve. Van, aki hetente, más havonta adja, van, aki a kicsi, más a nagy összegre esküszik, az egyik gyerek azonnal elkölti, a másik évekig kuporgatja. A következőket érdemes végiggondolni, amikor elkezdünk gyermekünknek zsebpénzt adni:


Mennyi idős kortól?

Amikor már kialakult a számfogalma, és tudja mire való a pénz, tehát nagyjából óvoda nagycsoportjától érdemes zsebpénzt adni a gyereknek.


Hetente vagy havonta?

Kisebb gyerekeknél érdemesebb inkább hetente egy kisebb összeget adni, lehetőleg a hét ugyanazon napján. Ezt a gyerek is könnyen fejben tartja, és figyelmezteti rá a szülőt, el ne felejtse. Ilyenkor a gyűjtögetés is könnyebb, mert látszólag gyorsabb az összeg növekedése.

Nagyobb gyerekeknek, akiket már komolyabban szeretnénk takarékoskodásra és pénzbeosztásra tanítani, inkább havonta adjunk egy nagyobb összeget.


Mennyit adjunk?

Kezdésnek akár heti 100 Ft is elegendő. Ezt az összeget később növeljük annak fényében, hogy mi mindent kell a zsebpénznek fedeznie. Többet kapjon az a kamasz, akinek ebből kell a szórakozásait is finanszíroznia, mint az, aki mozira, bulira még külön kap pénzt a szüleitől.
 

Malacpersely vagy bankszámla?

Mindkettőnek megvan a maga előnye. Egy kicsi gyereknek fontos, hogy kézbe vegye a pénzt, olykor számolgassa is, így neki nem érdemes egyből a számlájára utalni a zsebpénzt, hiszen ez neki túl elvont, mintha nem is létezne. Nagyobb kortól már érdemes lehet számlát nyitni, így a fiatal hamar megismerkedik a banki szolgáltatásokkal, bankkártyával. A speciális gyerek-bankszámlákon akár limit is beállítható, hogy mennyit költhet.


Mit vegyen a zsebpénzéből?

A kicsi gyerek kiválaszthat egy játékot, ami neki különösen kedves, és arra gyűjthet, de egyébként még minden kiadását értelemszerűen a szülei fedezik. A kérdés ezért inkább iskoláskorban, főleg tizenévesen válik hangsúlyossá.

Amíg a fiatalnak nincs saját keresete, az alapvető szükségleteit a szülei fedezik. Etetik, ruházzák, befizetik neki az osztálykirándulást. Hogy ezen felül még mit fedez a zsebpénz, az egyéni megállapodás kérdése.

Ha nem csomagolunk a gyereknek tízórait, adjunk neki minden nap pénzt, hogy vásárolhasson a büfében! De ha minden nap kap szendvicset, és ő ezen felül kíván még büfézni, azt oldja meg nyugodtan a zsebpénzéből. Ne az ő feladata legyen előteremteni a pénzt téli cipőre, de ha egy különlegesen drága darabot néz ki magának, mondhatjuk, hogy a felét mi fizetjük, a többit pedig állja a spórolt pénzéből.

Menzát, buszbérletet, iskolai kiadásokat mindig a szülők állják a zsebpénzen felül.


Bármit megvehet a zsebpénzéből?

Kényes kérdés, és nehéz meghúzni a határvonalat.

Alapvetően azt mondjuk, igen, a zsebpénze az övé, arra költheti, amire akarja. Azt nem kell megengedni, hogy petárdát vagy cigarettát vásároljon belőle, de ha nagyon ragaszkodik valami olyan tárgy megvásárlásához, amire mi nem adnánk pénzt, abba törődjünk bele. Hiszen éppen azért van a zsebpénz, hogy olyasmit is megvásároljon magának, amire a szülei nem biztos, hogy költenének.

Ha később rájön, hogy felelőtlen módon elszórta a pénzét, nem tragédia. Legközelebb majd jobban átgondolja. Inkább most tanulja meg a saját kárán a felelősségteljes pénzkezelést, mint hogy felnőtt korában kerüljön emiatt nehéz helyzetbe.


Legyen-e a zsebpénz a jutalom és a büntetés eszköze?

Komoly vita a gyakorló szülők és a szakemberek között is, hogy házimunkáért vagy jó osztályzatért járjon-e „fizetés”. A pszichológusok általában óva intenek az ilyesmitől, miközben sok szülő szerint a gyerek így tanulja meg igazán, hogy a pénzért meg kell dolgozni.

Ugyanez vonatkozik a zsebpénzmegvonásra, mint büntetésre is. Sokan érvelnek azzal, hogy ahogy a hibázó felnőtt is megkapja a fizetését, ugyanígy a gyerektől sem helyes megvonni a zsebpénzt. Az azonban sok családban működik, hogy bizonyos vétségekért – például a csúnya beszédért – be kell dobni egy kisebb összeget a perselybe. Ez azonban mindenkire vonatkozzon, ha Apa káromkodik, éppúgy fizesse be az 50 Ft-ot, mint ha a gyerek. Az így összegyűlt összeget akár közösen is elköltheti a család – lehet például pizzát rendelni belőle.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: annca / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

35 évig hordta a testében a megkövesedett magzatot - döbbenetes felfedezés egy 73 éves nőnél

Egy ritka és sokkoló orvosi eset kapcsán derült fény arra, hogy egy 73 éves algériai nő 35 éven át hordozott a hasüregében egy elhalt, megkövesedett magzatot - anélkül, hogy tudott volna róla. A "kőgyermek" esete nemcsak megdöbbentő, de bepillantást enged a női test elképesztő alkalmazkodóképességébe is.

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

Két űrbeli kutatásban vesz részt a Semmelweis Egyetem

25 tudományos kutatást visz a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós kéthetes küldetéséhez, ebből kettőt a Semmelweis Egyetem kutatói kezdeményeztek. A tudományos programba bekerült az űrutazás során fellépő egészségügyi - kardiovaszkuláris és egyensúlyszervi - problémák telemedicinás kísérlete és egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata is mikrogravitációs körülmények között.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja