SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Zsebpénz - a felnőtt kor kezdete

Kókai Kata [cikkei] - 2005-04-24
A felnőttek igen eltérő nézeteket vallanak arról, hogy egy gyereknek szüksége van-e a zsebpénzre, s ha igen, hány éves kortól. A kérdés eldöntésében nem csak a család anyagi helyzete, hanem a gyermek környezete is fontos szerephez jut.

 

Ha az osztálytársak már maguknak vehetik az ebédet, egyedül vásárolhatnak játékot, ruhát, gyermekünk hátrányos helyzetben érezheti magát, ha ő nem teheti ugyanezt.  Egyfajta gyermeki harc ez az anyagi önállóságért folytatott küzdelemben.

 

Minden édesanya arra vágyik, hogy gyermekéből talpraesett, felelősségteljes felnőttet neveljen, aki könnyedén veszi a nagybetűs élet akadályait. A zsebpénz, melyet sok szülő ellenez, jó eszköz lehet ennek elérésére. Ha iskolás korban, teljesítményarányosan biztosítunk zsebpénzt gyermekünknek, könnyen megtanulhatja, hogy céljai eléréséért meg kell küzdenie, s ezáltal hamarabb megérti: édesanyja pénztárcája sem feneketlen, s akárcsak a zsebpénz, a szülői kereset is hamar elfogy, ha nem osztják be megfelelően.

 

Akár kisebb korban is elkezdhetjük gyermekünk önállósítását. Amikor még csak a perselyben gyűjti a zsebpénzt, megtaníthatjuk arra, hogyan spóroljon. Később, ha már saját igényei vannak, megtanulja a választás fontosságát; ha nincs elég pénze arra, hogy mindent megvásároljon, el kell döntenie, melyik dolog fontosabb számára. Bár a szülők legnagyobb félelme, hogy gyermekük értelmetlen dologra költi pénzét, minden egyes cukorka vagy játék megvásárlása egy-egy fontos dologra tanítja meg a gyermeket; hogyan ossza be a pénzét, vállalja a döntéseit és ismerje fel, hogy sokszor nem kaphat meg mindent, amit szeretne.

 

Természetesen a zsebpénz összegét a szülő kell, hogy meghatározza, így a gyermek már korán hozzászokhat, hogy fizetésének mértékét nagy valószínűséggel mások szabják majd meg. Már az első zsebpénznél meg kell húznunk a határvonalakat; mennyi pénzzel rendelkezhet önállóan gyermekünk, s ennek egy részét mire kell költenie. Először hetente kapjon pénzt, hogy megtanulja annak rövid távú beosztását, később akár egy hónapra járó összeget is adhatunk.

 

A tinédzserek szülei gyakran mélyen a zsebükbe nyúlnak, hogy gyermekük egy bizonyos színvonalon élhessen. Sokan kollégiumban töltik középiskolai éveiket, így az addig szülőktől kapott mindennapi cikkeket is maguknak kell megvásárolni. A megnövelt zsebpénz összeg megtévesztő lehet; bár a gyerek nagyobb összeghez jut, ugyanazt vásárolja meg, amit otthon szüleitől biztosítottak. Akárhogyan is vélekedünk a zsebpénzről, tény, hogy a gyermekek ugyanakkora költséget jelentenek, ha a szülő gazdálkodik a pénzzel. Már csak azt kell eldönteni, vajon mikor, és mekkora anyagi függetlenséget engedünk meg gyermekünknek.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja