SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Milyen nemzedék jön az Z generáció után?

Himer Csilla [cikkei] - 2013-05-08
A mai fiatalokat a középiskolásoktól a pályakezdőkig, Z generációnak nevezik. Nagyon sok mindenről másképpen gondolkodnak, mint a szüleik, akik kisebb részt az Y, javarészt viszont még az X generáció tagjai. (Sejted, miért megy olyan nehezen a kommunikáció egymással?)

Pénzpedagógusként azon gondolkodom, hogy sajnos nem igazán látok a pénzügyi kultúra színvonalában látványos fejlődést a generációk egymásutániságában. Arról még fogalmam sincsen, hogy az ez utáni generációra milyen betűt aggatnak majd, mint nevet, de legyen akár W, akár A, jó lenne, ha ők lennének az első olyan generáció, akiknek már nem jelent komoly gondot a pénzzel való helyes bánásmód (sem), igazi svungot (lendületet) lennének képesek adni az országnak.

A magam részéről az S-re szavazok. A svung ugyanis az én olvasatomban azt is jelenti, hogy bár egyénenként boldogulnak, elérik majd azt a kritikus tömeget, amikor jó marxista megfogalmazással, a mennyiség átcsap minőségbe. Amikor már elegen vannak ahhoz, hogy az egyének összessége kiadja a nagy egész előrehaladását is. Ők lehetnének a Svung nemzedék, vagy az S generáció.

Mit jelent ez a gyakorlatban?
Csak annyit, hogy a gyerekeinknek jobb élete lesz, mint nekünk. Nem erre vágyik minden szülő?

Vágyakozni nem elég...
Ez sajnos nem az az eset, amikor elég csak rágondolni, vágyakozni valamire, aztán majd az Univerzum szállítja... (Aki így értelmezi a Titok Bőség törvényét, az sajna nagyon téved. Javaslom, olvassa el újra. Különösen azt a részt, amely arról szól, hogy a koncentráció és a megrendelés után beindul a folyamat, amelynek fontos része a cselekvés is... :D). Itt tenni is kell valamit. Sokat, és gyakran.
Ez pedig a Te szülői felelősséged, hogy megteszed-e.

Megteszed...
..., hogy megtanítod a gyerekedet mindenre, amire csak szüksége lehet azért, hogy ne fusson bele ugyanazokba a (pénzügyi) hibákba, amelyek Neked sem okoztak akkora nagy élményt?
Csak az „igen”, vagy a „nem” érdekel, az „igen, de...”, vagy a „nem, mert..." kezdetű válaszok itt most nem játszanak, mert a lényeg szempontjából nem fontosak.
Miért? Mert ezek csak kifogások!

Számoljunk! Ha most belemerültél a kifogások, indokok ecsetelésébe, részletezésébe, akkor mennyi időt is töltöttél el ezzel? Három percet biztosan. (Ha vehemensebben állsz ki a véleményedért, akkor akár a kétszeresét is.)
Mire elég három perc?

  • Egy, a témához tartozó konkrét problémákat tartalmazó lista összeállítására - legalábbis nagyvonalakban.
  • A másik három meg arra, hogy egy problémára lehetséges megoldásokat is felsorolj...
  • Újabb három perc alatt tengernyi megoldási lehetőséget tudsz végigböngészni, mert a gugli csak úgy kidobja Neked...
  • A következő három percben már csak válogatni kell közülük.
  • Az utolsó három percben pedig a problémák mellett álló megoldási lehetőségek mellé összeszedheted, hogy milyen lépésekben, milyen határidőkkel, milyen konkrét eszközökkel, erőforrásokkal akarod ezt végigcsinálni.

Vagyis 15 perc alatt egy egész tervet is összerakhatsz.

Még mindig olyan jó ötletnek tűnik a kifogásgyártás?
 
A tettek mezeje
Ha már az igénybe vehető megoldási lehetőségeknél, eszközöknél járunk... ez sem lehet kifogás! Mint már említettem, a gugli legalább százezer javaslatot fog Neked kidobni (és ezt mind magyar nyelven!), de ha célzottan keresed egy-egy pénzügyi nevelési szakértő oldalát, akkor ott is sok mindent fogsz találni. Van, aki társasjátékban „utazik”, más a munkafüzetekre esküszik. Én személy szerint a szülők képzésére, és a rengeteg játékra. (Nálam is találsz ehhez sok mindent a Játéktártól kezdve a pénzügyi nevelési e-magazinig.)
 
Úgyhogy lenne egy javaslatom: rakjuk össze, amink van! Te a szülői felelősségvállalásodat, a szorgalmadat és a gyereked iránt érzett szeretetedet, mi, szakértők meg hozzátesszük a tudásunkat, az oktatóanyagainkat és a személyre szabott segítségünket. (Ez utóbbiak mentén már szelektálni is tudsz a szakértők között, hogy Neked melyikük felelne meg a legjobban.)

Adjunk lendületet a gyerekeinknek! Jöjjön az S generáció!

Fotó: Barbara123/Hände

Himer Csilla

Himer Csilla
Kisvállalkozások kreatív kontrollingja

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.zsebedremegyek.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja