1. „Ő a te rokonod? Nem, azt hittem, a tiéd.”

Egy esküvő szervezése során számos szempont felmerül. Ezek közé tartoznak bizonyos tradíciók is, amelyek valóban szépek és jelentőségteljesek. Akadnak azonban olyanok is, amelyeket pusztán a szülők, nagyszülők iránt érzett tisztelet vagy kötelességtudat tart életben. Sokszor ragaszkodnak ahhoz, hogy a szertartásra, lagzira olyanok is kapjanak meghívót, akikkel amúgy a szerelmesek nem is igazán tartják a kapcsolatot. A régi szép időkben ez nemcsak a távoli rokonokat jelentette, hanem a szülők ismerőseit, munkatársait is, hiszen nekik is meg kellett mutatni, hogy „a mi esküvőnk sem szegényesebb, mint másé”. Ma már viszont inkább az a jellemző, hogy a párok a saját belátásuk szerint szervezik meg a nagy napot, amelyet elsősorban azokkal ünnepelnek, akik igazán közel állnak hozzájuk.

2. „Különleges alkalmakra tartogattam.”

A 20. században bőven kijutott a háborúkból és az azokat követő gazdasági mélyrepülésekből. Akik ezekben az években voltak gyerekek, felnővén egészen másként viszonyulnak a tulajdonaikhoz, mint mi: sokkal nehezebben válnak meg még attól is, amire igazából nincs is szükségük. Nem ritka az sem, hogy a sok évvel ezelőtti karácsonyi ajándék bontatlanul, a szekrény mélyén vár arra, hogy elérkezzen az a bizonyos különleges alkalom, amelyről még a nagymama sem tudja pontosan, mi az, de elmondása szerint egészen biztosan el fog jönni. Akárhogy is, ezek a holmik idővel elavulnak, és csak a helyet foglalják a lakásban. A pszichológusok azt javasolják: ahelyett, hogy bedobozolnánk az életünket, inkább élvezzük azt!

3. Harisnya nélkül egy lépést sem!

Ma már széles választékban kapni különféle lábkrémeket, talpbetéteket, szagsemlegesítő cipőspray-eket és szellőző lábbeliket, de ez nem volt mindig így. Nagyanyáink harisnyával vették fel a harcot a bőrkeményedés és a lábizzadás ellen – hogy mekkora sikerrel, arról bizonyára ők tudnának mesélni.

4. Otthon se legyünk pongyolák

Voltak idők, amikor a köntös luxuscikknek számított, a szabadidő ruha pedig ismeretlen fogalom volt. De akkor mibe bújtak az emberek, amikor otthon voltak? Többnyire azokba a ruháikba, amelyek utcai viseletre már nem igazán voltak alkalmasak, mert itt-ott kifakultak vagy megnyúltak. Ma már egy köntös korántsem elérhetetlen árban, az viszont megfizetethetetlen, amikor egy húzós nap végén ledobod magadról a blúzt és az élére vasalt nacit, hogy aztán belebújj a pihe-puha, kényelmes játszós ruhádba.

5. A tányér, amelyből megtiszteltetés a levest kanalazni

Minden decens nagyszülői házban találni egy olyan étkészletet, amely évente mindössze egy-két alkalommal kerül elő, általában nagyobb ünnepeken vagy különleges vendég fogadásakor. Ezeknek a szettnek közös ismertetője – azon túl, hogy ritkán használatosak –, hogy rengeteg helyet foglalnak. Az ünnepi étkészlet szent és sérthetetlen: nem nyúlunk hozzá, hiába issza a nagypapa évek óta csorba bögréből a reggeli kávéját. Az ilyen szettek, természetesen a féltve őrzött kristálypoharakkal együtt, régen jólétről árulkodtak, de előszeretettel ajándékoztak ilyet az ifjú párnak vagy a kerek évfordulót ünneplő házasoknak. Napjainkban a fiatalok szívesebben veszik, ha pénzt kapnak ajándékba, és inkább maguk választják ki a nekik tetsző készletet.

6. „Mit szól az orvos, ha meglátja?”

Nemcsak étkészletekből volt régen ünnepi, hanem fehérneműből is. Ezeket a darabokat kifejezetten arra az esetre tartogatták, ha orvosi vizsgálatra kellett menni. A szett nem volt igazi kombiné nélkül, amely egyrészt az előkelőség látszatát keltette, másrészt jótékony takarást biztosított a szégyenlősebbeknek. Ma már szerencsére sokkal könnyebb a helyzet ezen a téren is: a szépség és a kényelem nem zárja ki egymást, arról nem is beszélve, hogy minden testalkathoz találni tökéletesen passzoló darabot.

7. Nagyik: a kéretlen tanácsok feketeövesei

Nem is olyan régen még teljesen természetes volt, hogy a felmenők az élet minden területén különféle tanácsokkal árasztották el gyerekeiket, unokáikat. A brightside.me által megkérdezett szakember szerint a kéretlen tanácsadókat általában nem az empátia és a segítés motiválja, hanem az a szándék, hogy a másik életét bizonyos szinten kontrollálják. Ez a hajlam még ma is tetten érhető a közösségi médiában. Te hány olyan kommenttelővel találkozol naponta, aki – anélkül, hogy kérdezték volna – ellentmondást nem tűrő stílusban belekotyog mindenbe?

8. A bonbonos dobozok kincsei

Tegye fel a kezét, akinek a nagymamája régi bonbonos dobozban őrzi a tűt, cérnát és a gombokat? Ugye, hogy sokan vagyunk? Állítólag ez arra vezethető vissza, hogy régen sokkal nehezebb volt hozzájutni a jó minőségű gombokhoz, ezért az asszonyok, amit lehetett, megőriztek. A gyerekek számára ezek a dobozok valódi kincsesládikával értek fel: kit ne varázsoltak volna el a különböző méretű, színű és mintájú gombok? Mára azonban mintha elveszett volna ez a varázs. A divat gyorsan változik, ahogy az emberek ruhatára is. A tartalékgombokat azért ne dobjuk ki: még jól jöhetnek, hiszen egyre népszerűbb a slow fashion mozgalom, a fenntartható divat, amely a jó, tartós minőségű, éveken át viselhető, klasszikus ruhadarabokat népszerűsíti.

9. Nem kell megdicsérni, mert még elbízza magát

Sok-sok évtizeddel, sőt, évszázaddal ezelőtt egészen más volt a felnőtt-gyermek viszony a családban. Voltak idők, amikor a gyerekekre apró felnőttként tekintettek, és egészen komoly feladatokat is rájuk bíztak. Mégsem volt szokás ezt különösebben méltatni, a nagyszülők ritkán adtak hangot az elismerésüknek, ennek pedig egyetlen oka volt: nem akarták, hogy az unokák elbízzák magukat, kényeskedjenek és önteltté váljanak. Korunk pszichológusai ezzel szemben nem győzik hangsúlyozni a pozitív megerősítés jelentőségét, amit, bizony, szavakkal is fontos kifejezni, hiszen néma gyereknek felnőttnek…

10. „De hát mit szól hozzá a szomszédasszony?”

A mások véleményétől való függés szinte a mindennapok mozgatórugója volt, hiszen egy-egy „helytelennek vélt” megnyilvánulásnak komoly retorziója lehetett, például az ember munkahelyén. Ez a fajta aggodalom mélyen gyökerezik az emberben, valójában még napjainkban is komoly kihívást jelent a Facebook, az Instagram és más, a tökéletes élet látszatát fenntartó közösségi platformokon. Ha adunk a család, a szeretteink véleményére, az nem baj, de miért hagyjuk teljesen idegenek által elbizonytalanítani, befolyásolni magunkat? Mentális szakértők szerint ennek oka nem a „kollektív tudatban” rejlik, a bizonytalanság inkább arra utal, hogy még sokat kell dolgoznunk önmagunk elfogadásán.

Forrás: brightside.me

Indexkép: Andrea Piacquadio/Pexels