A tanév utolsó napja van. A tanító néni bejelentette, hogy jövőre elmegy az iskolából. A másodikos gyerek nem sír. Hazamegy, lefekszik az ágyra, a plafont nézi. Megint el kell engednie valakit.

Kilencéves, és lassan már nem gyerek. Húzza a száját a családi programokra, és nem akar játszótérre menni. Bob mester helyét átvette Harry Potter és mindenféle, szerinted roppant idegesítő YouTuber. Ha hallottad már Sajt32, Vicc Elek és Cresser nevét, tudod, miről beszélek. A szokásai idegenek, a szófordulatai ismeretlenek. Honnan szedte ezeket? Lassan de biztosan kezd távolodni tőled.

Freud szerint a 8-12 éves kor a látencia időszaka. Meglátása szerint ilyenkor lelohad a korábban olyan aktív szexuális érdeklődés, és a gyermek ennyi idős korára megtanulja az agresszióját is helyesen kezelni. Gyakorló szülők mindkét megállapítást fenntartásokkal kezelhetik. Akinek volt már szerencséje eltölteni pár órát egy csapat második-harmadikos fiúval, tudhatja, hogy az agresszió igenis létező jelenség, legfeljebb ritkán irányul a felnőttek felé, a szexuális tartalmú kifejezéseket pedig már ebben a korban is kötőszóként alkalmazzák. Sajnos.

A 8-12 éves kor minden, csak nem nyugodt. Ott lebeg a gyerek feje felett az elmúlás, és még nem tudja, hogyan kezelje. Örökre véget ért az idő, amikor még alanyi jogon volt cuki: viccein a felnőttek egyre kevésbé nevetnek, megjegyzéseit szemtelenségnek veszik, egyre gyakrabban mérgesek rá komolyan.
„Mi történik veled?” – kérdezi tőlük kétségbeesetten az anyjuk, és nem tudják. Mi történik velük? Miért nem érdekesek már a Barbie-k, és miért unalmas a játszótér? Miért nem olyan kedvesek már velük a felnőttek, mint korábban, és miért egyre bonyolultabb megtalálni a helyüket a kortársaik között?

Bár vannak gyerekek, akik 8-9 évesen elkezdenek serdülni, a többség ebben az életkorban kevés látványos fizikai fejlődésen megy keresztül. Annál jelentősebb a lelki és az értelmi érés. A kiskamaszt minden érdekli: társadalmi problémák, sport, űrkutatás, történelem, szépségápolás: csak hogy néhányat említsünk. Lelkesen tanulnak új dolgokat, és többségük számára még nagyon fontos a jó iskolai előmenetel.

A kiskamasszal jó beszélgetni. Amit ennyi idősen tanítasz neki a világról, azt jó eséllyel magával viszi egész életében. Még ha tizenévesen vagy fiatal felnőttként esetleg átmenetileg le is tér az útról, ha kellően megalapoztad a helyes értékrendet, később nagy valószínűséggel visszatér hozzá. Nagy a felelőssége ezért a felnőttnek, de rengeteg élvezetet is nyújt a sok komoly, őszinte beszélgetés.

Mindez azért lehetséges, mert az egyre erősödő kortárs hatás ellenére ebben a korban még a családi minta a döntő. Van még néhány évünk – talán három? – amíg remélhetjük, hogy bár hazahoz az iskolából ezt-azt, azért mégis az itthoni értékrend lesz számára a döntő. Ha ez kellően mélyen beléivódik, remélhetjük, hogy talán a kamaszkort is megússza súlyos sérülések nélkül – vagy legalább lesz mihez visszatérnie, ha eljön az ideje.

Most viszont még nem kamasz. Fekszik az ágyon, nézi a plafont, valami ismeretlen érzés szorítja a szívét. Felnőtt módra, könnyek nélkül kezeli a veszteségét.

Mégis megriad: Anya, hát sírni se tudok már?

Kapcsolódó cikkeink:

• Lányos szülők: ne csináljatok mini nőket a kislányaitokból!
• Szakértők szerint a kiskamaszokkal nehezebb, mint egy újszülöttel
• Egyedül a játszótéren vagy egyedül az interneten? Ütős kisfilm a magukra hagyott gyerekekről
• Így alázhatják meg egymást órán a gyerekek - felháborító részletek az alsós tankönyvekben

Kép: florentiabuckingham / pixabay