SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Agresszió vagy düh?

Horváthné Iványi Erika [cikkei] - 2014-09-29
A kamaszkor érzékeny korszak mindenki számára. A testi növekedés, a férfi és női jellegek kialakulása sok energiát von el a fizikai testtől.

Ezért van az, hogy serdülő gyermekeink sokszor érzik magukat fáradtnak és a hangulatuk is borús. Ne is csodálkozzunk, ha romlik a tanulmányi eredmény, hiszen nem mindenki tudja magát menedzselni ekkora energiahiány esetén.

Dolgoznak a hormonok, közben még a környezeti elvárásoknak is meg kell felelni, a tanároknak, szülőknek, barátoknak, sporttársaknak és egyéb helyeken is.

Az agresszív viselkedés ebben a korban általában mást takar, mint szimpla agressziót. Sokszor azt is nehéz elfogadni, hogy saját érzelmeik vannak, amelyek lehetnek pozitívak vagy negatívak. Ugyanígy nagy kihívás saját, alakulófélben lévő nőies vagy férfias testük elfogadása is. Arról nem is beszélve, hogy mindehhez mit szólnak a többiek.

  • Hogyan tud egy tini a saját belső hangjára hallgatni és hogyan tudja ezt felvállalni mások előtt?
  • Mennyire nehéz elfogadnia saját nőiességét, férfiasságát?
  • Ki tudja-e fejezni mások számára is érthetően az érzelmeit (jót, rosszat egyaránt)?
  • Mennyire számít az, hogy mit gondolnak róla mások?

Erről van szó azon a tréningen is, amelyet kifejezetten ennek a korosztálynak találtak ki. Itt választ kaphat minden ilyen kérdésére és megkönnyítheti a serdülés és növekedés fájdalmait.

Fotó: David Castillo Dominici/FreeDigitalPhotos.net

Horváthné Iványi Erika


Horváthné Iványi Erika
Gyermek, junior és felnőtt stresszoldás

Elérhetőségeim:
Cím: 2112 Veresegyház, Budapesti út 1/b.
Telefon: 06-30/631-94-32
E-mail: kinezerika@gmail.com
Honlap: http://www.lelekfeny.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja