SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Papírváros üveglakói - újrahasznosító, kreatív barkácsolás

Papp Mánya Enikő [cikkei] - 2016-11-23
Mánya Enikő vagyok, óvónő Marosvásárhelyen a 15-ös Napköziotthonban. Gyakran alkalmazom munkám során a bábokkal történő mese dramatizálást. Az egyszerűbb bábok készítésében a gyerekeket is bevonom, mivel örömüket lelik benne. De örömük csak akkor válik teljessé, ha az elkészített bábot játékukban is felhasználhatják.

Csoportunk heti témája a régi és új mesterségek.

Az előzetes megbeszélés során a gyerekek felsorolták az általuk már ismert mesterségeket, a szüleik foglalkozását és azokat is, amelyek megismerésére kíváncsiak lennének.

Felcsillant a szemük, amikor felajánlottam, hogy egyik nap kipróbálhatnánk a varázslatos színészek és bábszínészek munkáját. A foglalkozást megelőzően ellátogattunk városunkban található Nemzeti Színházba, melynek kulisszáiba betekintést nyerhettünk. A színpad mögötti raktárak, termek, kelléktárak sötét rejtekhelyek, furcsa szerkezetek még inkább felélesztették a gyerekek érdeklődését a színészi mesterség iránt.

Hazatérve, élményekkel és lelkesedéssel tele nekifogtunk egy vándorszínészi társulat megalapításához. Csakhamar rájöttünk arra, hogy a színészek nemcsak maskarát öltenek, hanem érdekes történettel is kell szórakoztatniuk a közönséget. Így láttunk hozzá a meseszövéshez. Én elkezdtem a történetet, és aki akarta, folytatta, kiegészítette, míg életre nem kelt mese.

Kitaláltunk egy tetszetős címet (Üveggyerek kalandjai), és meghatároztuk a szereplőket. Igazi színeszekhez méltóan színre akartuk vinni a mesénket. Az előadáshoz szükséges nézőket is toborozni, ezért színes plakátra és jegyekre van szükség, a bábokat és díszletet is valamiből el kellene készíteni. Raktárunkból elővettünk minden olyan tárgyat, eszközt, maradékot, amiről úgy gondoltuk, hogy felhasználhatjuk a készülődés során. Így kerültek elő a ragasztók, ollók, kartonok, filcek, színes papírok, krepp-papír, selyempapír, üres dobozok és különböző formájú és nagyságú üvegek.

Három csoportba szerveződtünk: a reklámmal foglakozók jegyeket és plakátot terveztek, egy másik csoportban a "színészek" elkészítették a bábjaikat, "a kellékesek" pedig a díszlet megtervezésével és kivitelezésével foglalatoskodtak.

A kreatív munkafolyamatot csak néhány ötlettel segítettem, irányítottam: például, a plakátra rajzolják le a kedvenc jelenetüket a meséből, a díszlet anyagát az összeragasztott, díszített dobozok képezhetik, vagy hogyan lehet az üvegeket különböző papírcsíkokkal bábokká varázsolni.

Így készültek el újrafelhasználható anyagokból a "papírváros" és "törékeny üveglakói" a meséből, melynek ősbemutatójára nagy csindarattával meghívtuk a szomszédos csoport apró nézőit. Elsöprő sikert könyvelhettünk el, mire fel meg is jutalmaztuk magunkat egy kiadós gyümölcssalátával.


A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja