SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Színes ötlet magocskák

Zágoni Timea [cikkei] - 2016-11-21
Zágoni Timea vagyok, Romániában, a Csíkszeredai Napocska napközi otthonhoz tartozó, "Csiga-Biga" Óvodában dolgozom. Egy éve vagyok a pályán, fontosnak tartom azt, hogy a körülöttünk lévő tárgyakat felhasználjuk, valami újat alkossunk a már meglévő tárgyainkból a gyerekekkel együtt.

Egy óvodás gyermek életében nagyon fontos az, hogy alkothasson, tevékenykedhessen, hogy megismerjen különböző anyagokat és azokat fel is tudja ismerni és használni is tudja őket.
Azáltal, hogy kézművesedhetnek, fejlesztik saját kreativitásukat, fejlődik kézügyességük, finommotorikájuk. Ha ismerjük a csoportunkat és megfelelő idő áll rendelkezésünkre csodálatos alkotásokat tudunk közösen alkotni és létrehozni.

Ha engedjük nekik, hogy saját maguk válasszák ki azt, hogy milyen anyagokkal és eszközökkel akarnak dolgozni, az ad a gyermekek számára egy belső motivációt a saját kreativitásukban.
Minden gyermek alapvetően szeret alkotni, csak a tevékenységeket a gyerekek képességeire kell szabni. Figyelembe kell venni a csoport személyiségét egyénenként is és ehhez kell hozzá alakítani a foglalkozásokat. Így sokkal több pozitív élményt tudunk a gyermekeknek szerezni és belső késztetést arra, hogy ők saját maguktól új dolgokat hozzanak létre.

Sokszor engem is megleptek, hogy milyen kreatívak tudtak lenni, annyira tudtak örvendeni a saját munkájuknak, amit ők készítettek, határtalan volt a boldogságot látni az arcukon. Az örömet, ahogy egymásnak megmutatták azt, amit készítettek, ahogyan segítettek egymásnak és ez visszajelzés volt a számomra is, hogy örömet okoztam nekik. Pedig nem kelet sok csak egy kis papír, festék, és az ők fantáziájuk. Nagyon szép alkotások születek és a fő hozzávalók az egyszerű dolgok voltak. Ősszel készítettünk színes faleveleket, fülpálcika segítségével. Húsvétkor pedig tojássablonokat díszítettünk, de itt már, aki akarta ecsetel is elkészíthette. 

Parafa dugókat használtunk még a festéshez, Halloween tök sablonokat díszítetünk velük. Egyszerű alapanyagokból, szép kis dolgokat hozhatunk létre.  

A wc papírgurigák is nagyon hasznosak tudnak lenni a kézműves foglalkozásokon, sok ötletes dolgot lehet belőlük készíteni. Nagyon kedvelt a gyerekek körében és egyszerű hozzá jutni a wc papírgurigákhoz, akár a szülőket is megkérhetjük, hogy hozzanak vagy gyűjtsenek nekünk. Mi nyuszikat, pillangokat, pingvineket készítettünk. Nem csak színes papírral boríthatjuk be, hanem filccel is. De a festéshez is fel lehet használni a wc papírgurigákat. 

Praktikus dolgok a forma lyukasztok, nagycsoportos gyermekek tudnak segíteni, lyukasztani a kicsiknek elő, kell készíteni. Anyák napjára készítettük köszöntő lapokat a gyerekek fantáziájára volt bízva az, hogy milyen virágokat ragasztanak, és hogyan helyezik el azokat a köszöntőkön. 

Karácsonyra az Óvodánkba megérkezik az angyal és karácsonyfát hoz a gyermekeknek, Quilling technikával karácsonyfadíszeket készítettem a fenyőfánkra. Mi is tulajdonképen a Quilling? Színespapírcsikok, amikből csodás dolgokat készíthetünk csak ragasztóra, lakra és hurkapálcikára van szükségünk, ezeket a dolgokat bármelyik hobbi boltban betudjuk szerezni a többi pedig a kreatívitásunkra van bízva.

,, A kreatív ember olyan, akinek sikerül bepillantást nyernie, aki olyan dolgokat lát, amelyeket előtte még senki, olyan dolgokat hall, amelyeket előtte még senki – ez a kreativitás.  (Osho)

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja