SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezért nem ajánlja a gyermekorvos a gyerekpórázt

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-28
Szinte minden szülő élt már át olyan ijesztő pillanatot, amikor a gyereke elszaladt mellőle. Egészen addig, míg újra meg nem fogjuk a kezét, a szívünk majd kiugrik a helyéről.
A gyerekpóráz jó megoldásnak tűnhet arra, hogy biztonságban magunk mellett tudjuk a kicsit, egyes szakemberek mégsem ajánlják az összegabalyodás, a fulladásveszély és a sérülésveszély miatt.
Ezért nem ajánlja a gyermekorvos a gyerekpórázt

"Gyermekorvosként soha nem ajánlanám. Szívesebben látok babakocsiban egy gyereket, mint pórázon"

Nagy port kavart az interneten annak az édesapának a videója, aki bátran vállalta, hogy ötösikreire pórázt tesz, ha sétálni mennek, hogy biztonságban tudhassa őket.
 


 

A kommentelők egy része felháborodott és azt írták, a gyerekek nem állatok, hogy pórázon kelljen őket tartani. 

A Családinetnek nyilatkozott egy édesanya is a témában: 

"Igen, pórázt használok a saját gyerekemen... És? Amikor én gyerek voltam, nekem is volt. Ráadásul szerintem ez a hátizsákos megoldás egyáltalán nem zavaró, viszont nagyon biztonságos. Ha az én örökmozgó kislányom elindul, akkor senki se tudja megállítani és egy pillanat alatt el tud tűnni a szemem elől. Nem szeretnék kockáztatni, főleg akkor nem, ha elutazunk valahova, még csak az hiányzik, hogy külföldön elveszítsük őt!"


De mit mondanak a szakemberek a gyerekpórázról? 

Az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia sérülésmegelőzési tanácsának elnöke nem javasolja a szülőknek, hogy ilyen eszközt használjanak. 

Bár nem okoznak sérülést, mint mondja, ez nem jelenti azt, hogy a póráz ne akadályozná őket. 

"Gyermekorvosként nem örülök annak, ha háziállatként pórázon látok gyerekeket” – mondja. 

"Háromgyerekes apaként tisztában vagyok vele, hogy a gyerekek milyen gyorsak és kiszámíthatatlanok lehetnek. Mégis én aggódnék az összegabalyodás vagy a fulladásveszély miatt" mondja Benjamin Hoffman, az FAAP orvosa, az amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia sérülésmegelőzési tanács elnöke. 

Hozzáteszi, hogy előfordulhat az is, hogy a gyerek véletlenül megbotlik a kötélben. Mint mondja, ő maga is gyakran látott olyan esetet, hogy a szülő visszahúzta a pórázt, aminek következtében a gyerek hanyatt esett. 

"Emiatt előfordulhatnak fej- és végtagsérülések is. Gyermekorvosként soha nem ajánlanám. Szívesebben látok babakocsiban egy gyereket, mint pórázon" - teszi hozzá a szakember. 

Dr. Deborah Gilboa, a szülői nevelés és a serdülőkori fejlődés szakértője szerint a póráz a fiatalabb gyermekek vagy az idegrendszeri eltérésekkel küzdő gyermekek számára jó megoldás lehet. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy ha egy normál idegrendszerű gyerek 8-9 éves korában még mindig pórázon közlekedik, az problémát okozhat, hiszen útközben nem tud figyelni. 

A legfontosabb azonban, hogy ne ítélkezzünk, hiszen nem ismerhetjük a másik család történetét, nem tudhatjuk, hogy miért döntöttek a gyerekpóráz mellett. Ha pedig bizonytalanok vagyunk a használatát illetően, akkor nyugodtan kérjük ki gyerekorvosunk véleményét!

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
A szerkesztő ajánlja