Családja előtt is titkolta a történteket a bántalmazott gyermek

A megfélemlítés annyira vérig és még azon is túl hatolt, hogy Santiago otthon sem merte elmondani, hogy mi történt vele, az őt nevelő nagyszülők is csak a médián végigfutó felvételből ismertek rá az unokájukra.

A megdöbbent nagyapa ekkor jött rá, hogy a pár hete szerzett verésnyomok nem gyermeki csetepatéból származtak, hanem ördögi módon módszeresen előre kitervelt megverésből, amelynek előzményeképpen az elszenvedő gyermeket elcsalták egy félreeső helyre, és szisztematikusan bántalmazták pusztán azért, hogy ne kelljen neki kifizetni néhány ezer forintot egy hétvégi fűnyírásért. Az összeg nem érte el a tízezres határt, ennyiért kockáztatták egy fiatal fiú fizikai és lelki egészségét.

A kortársak által bántalmazott gyermekekre jellemző, hogy nem merik elmondani otthon, hogy mi történt velük. A bántalmazó ilyenkor a természetes szeretetet és a sebezhetőséget fordítja az elszenvedő ellen, amikor közli vele, hogy ha szólni mer valakinek, akkor a hozzátartozóját fogja megverni, esetleg megölni.

Szintén a bántalmazó malmára hajtja a vizet a gyermeki szégyenérzet, ami egy bántalmazás során az áldozatban törvényszerűen kialakul. Ez a szégyenérzet tartotta vissza Santiago-t is attól, hogy elmondja, miért nem akar iskolába menni, és a nagyszülők nem kérdeztek többet, pedig a gyermek az ágyból is alig tudott felkelni.

„…nem mentem iskolába, mert bizonyos napokon mindig erre szokott bandázni, és féltem, hogy egyszer kitöri a nyakamat” – mondta el a fiú utólag.

"Először fel sem fogtam, hogy mit látok… Azonnal elmentünk a rendőrségre és feljelentést tettünk azok ellen, akik rugdosták és ütlegelték és azok ellen is, akik ott voltak és nézték! Megkérdeztem az unokámat, kiderült, hogy egy ismerőse volt az, aki elcsalta őt egy elhagyatott helyre, a temetőtől nem messze, ahol már vártak rá..." – mondta a nagyapa, aki mérhetetlenül megdöbbent azon, hogy néhány ezer forintos tartozás miatt estek neki az unokájának, és azzal a pénzzel nem is a kiskamasz tartozott, hanem neki tartoztak.

Figyelem!
A lejátszásra váró tartalom nyugalom megzavarására alkalmas képeket vagy hanghatást tartalmaz.
Csak erős idegzetű felhasználóinknak javasoljuk a lejátszó elindítását.

Mi vesz rá valakit arra, hogy levideózza a támadást?

Gyerekkorú elkövetőről hallani különösen hátborzongató, ezzel a helyzettel a bűnüldözés és a gyerekvédelem is hihetetlenül nehezen birkózik meg. Van ezekben a történetekben egy olyan gonoszsági faktor, ami bűnügyi vagy gyermekvédelmi fogalmakkal nem is lefedhető.

Szintén idén történt a romániai Bragadiru község melletti mezőn, hogy egy tizenegy éves kisfiút vittek ki a társai a mezőre, és ott kegyetlenül megrugdosták, ütötték a földön fekvő gyereket, miközben azt kiabálták neki, hogy ne legyen annyira „okostojás”. Ennél az esetnél szintén több tétlen szemlélő volt, és itt is akadt egy közülük, aki filmre vette a bullying-ot, és a felvételt ők is megosztották. Miért? Mit remélnek ettől, miért vállalják a lebukás kockázatát?

A filmezés ki nem elégített figyelemvágyra utal, olyan figyelem iránti igényre, ami nem kapott visszajelzést kisgyermekkorban. A gyermekben ez az igény olyan magasra csaphat, hogy ha nem kapja meg a felnőttektől, egyre durvább figyelemfelhívással csikarhatja ki a környezetéből. A valamikori figyelemhiányos gyerekekből lehetnek a későbbi elkövetők.

 „Nem tudjuk, mi az igazság, ezt majd a rendőrség tisztázza – mondta Santiago nagyapja. - Ő kérte a pénzét, ezek pedig jól helyben hagyták. Rugdosták a földön, ütlegelték ököllel, letérdeltették és megalázták. Biztosak lehetnek benne, hogy ezt nem fogjuk annyiban hagyni!"

Az eset kapcsán a Családinet felkereste a Tolna Vármegyei Rendőr-kapitányságot, ahol a következő tájékoztatást kaptuk: „Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az abban szereplő videofelvétel kapcsán a Szekszárdi Rendőrkapitányságon büntetőeljárást rendeltek el garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt. Az esettel kapcsolatban a nyomozás érdekeire való hivatkozással egyebet közölni nem áll módunkban.”

Mit tehetünk szülőként?

Amellett, hogy megadjuk a gyerekeink számára a szükséges mindenkori figyelmet, még egy komoly feladatunk van: meg kell tanítunk nekik azt is, hogy hogyan lépjenek a létrejövő agresszív helyzetekben puszta szemlélőből egyetlen lépést előre.

Ez az egyetlen lépés pedig, hogy a csoportnyomás előtt már nem hajolnak meg, és a szabad véleményüket megtartják. Ez komoly különbség a tétlenséghez képest, és még egy lépés, ha a véleményüket ki is mondják. Ha a bántalmazó helyzetben mindenki csak egy kis lépéssel lép tovább a szerepénél, már nem kap elég támogatottságot az agresszió.

Újságíróként pedig annyit tehetek, hogy nem mondatom el a kisfiúval még egyszer az egész, őt újra traumatizáló történetet, és remélem, hogy az igazságszolgáltatás is olyan eljárást vet be majd az ügy kapcsán, melynek során pszichológusi segítséget is igénybe vesznek. Remélem, hogy Barnahus-szolgáltatás keretében veszik majd fel a tanúvallomását, vagyis olyan háttérrel, amely gyermekbarát igazságszolgáltatást nyújt, és egy összetört lélekhez gondos kezekkel nyúlnak majd.