SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A 8 éves kislány látta, ahogy a testvérét elrabolják - azonnal üldözőbe vette a férfit

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-16
A gyerekek éppen játszottak, amikor odament hozzájuk egy idegen férfi. A 8 éves kislánynak feltűnt, hogy túl barátságosan viselkedik. Aztán a férfi hirtelen felkapta a kisöccsét és elfutott. A kislány azonnal elkezdte üldözni.

A férfi megragadta a kisöccsüket és elszaladt - testvérei üldözőbe vették

Három testvér játszott egy parkban Washingtonban: a 10 éves Brenden, a 8 éves Delicia és a 22 hónapos Owen. Egyszer csak odalépett hozzájuk egy gyanús kinézetű férfi, aki túl kedves volt, és próbált velük összebarátkozni. A gyerekek tudták, hogy nem szabad megbízni az idegenekben, és hogy a férfi nem is olyan kedves, mint amilyennek tűnik. 

Sajnos igazuk lett: a férfi egyszer csak megragadta a kisöccsüket és elszaladt. 

A 8 éves kislánynak megijedni sem volt ideje, azonnal elkezdett rohanni az emberrabló után. 

Egy élelmiszerbolt kamerái is rögzítették, ahogy a férfi a gyerekkel a karjában rohan, ahogy azt is látni a videón, ahogy egy kislány szalad utánuk. De nemcsak ő vette üldözőbe a férfit, másik testvére is vele tartott.
 


 

A 8 éves kislány azt mondta, azt hitte, hogy a férfi el akarja rabolni a kisöccsét, ezért futott, ahogy csak a lábai bírták, és sikoltozott. 

A kiabálásra a járókelők is felfigyeltek, és a segélyhívót is tárcsázták. Két másik tinédzser is elkezdte üldözni a férfit, aki megijedt attól, hogy ennyien felfigyeltek rá, ezért végül letette a gyereket és elmenekült. 


Tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogy szaladjanak a másik irányba és sikítsanak, ahogy csak tudnak

Kathleen Baty, személyi biztonsági szakértő azt mondta, hogy a lehető legjobb dolog, amit ilyen esetben tehetünk, ha zajt csapunk és segítséget kérünk. 

“Tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogy amikor egy felnőtt odajön hozzájuk, akkor azonnal a másik irányba kell szaladni, és olyan hangosan kiabálni és sikítani, amilyen hangosan csak tudnak.”

A rendőrség később azonosította a gyanúsítottat, akit másodfokú emberrablással vádolnak. 

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért is voltak a gyerekek egyedül a játszótéren. A gyerekek apja azt mondta, egy családi barátra bízta őket, és ő úgy gondolta, hogy a ház melletti parkban biztonságban lesznek. Nem hibáztatja barátját.
 


 

Indexkép: Inside Edition / Facebook

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja