SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ki véd meg az iskolaőrtől? - Hetedikes lányt zaklatott az őr egy budapesti iskolában

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2023-02-13
Egy hetedikes újpesti lányt zaklatott a nevelési intézményben szolgálatot teljesítő iskolaőr. A rendőrség kötelékében dolgozó férfi alig három hete kezdte munkáját az iskolában, amikor párbeszédet kezdeményeztett a tizenhárom éves lánnyal, többek között a következő témakörben:

„Azért félsz, mert szűz vagy?”

„Igen.”

„Ne félj, én nagyon óvatos és ügyes vagyok, nem fog fájni. Fontos, hogy olyannal veszítsd el a szüzességed, aki már nem szűz. És tapasztalt. Mint én.”

Az iskola bejelentést tett a rendőrségnek, amely az adatgyűjtés során meg is állapította a zaklatás gyanúját – tájékoztatott a Budapesti Rendőrkapitányság.

Az iskolaőr munkaviszonyát a Budapesti Rendőrkapitányság azonnali hatállyal megszüntette. Azonban a Kapitányság a Telex kérdésére adott válaszában arra is kitért, hogy

a zaklatás bűntette a vonatkozó törvény alapján csak magánindítvány útján büntethető, nem hivatalból üldözendő cselekmény. Mivel a kislány szülei egyelőre nem terjesztettek elő magánindítványt, a férfi mindössze állása elveszítésével bűnhődött azért, mert megpróbált behálózni egy olyan kiskorút, akinek védelmére szerződtették.

A szülő döntése a hasonló esetekben azért lehet nehéz, mert a jelenlegi törvénykezési gyakorlatunk a zaklatásnak kitett fiatal áldozatokat további traumának teszi ki azáltal, hogy a történteket többször is el kell mondaniuk, több ismeretlen nyomozó előtt, akinek többsége férfi. A hasonló traumán átesett fiatalok sebezhető, sérülékeny állapotban lehetnek, és nehézségeik adódhatnak azzal, hogy a zaklatásukról ismeretlenek előtt beszéljenek, és az újra meg újra ismétlődő interjúk ismételten traumatizálhatják őket.

A kihallgatószobák jelenleg többnyire nem gyerekbarátok, és a fiatal áldozatok meghallgatásához speciális technikára, speciális tudásra és empátiára volna szükség. 

Mivel Magyarországon a zaklatásnak kitett gyerekek számára még nem adott a rutinos és stressztől mentes rendőrségi eljárás, így sokszor nem is kerül bírósági szakaszba a zaklatási ügy, a szülők nem tesznek feljelentést a hasonló esetekben.

Létezik már egy izlandi modell, a Barnahus módszer, ami egy gyerekbarát és biztonságos közeg olyan gyermekek meghallgatására, akik molesztáláson, zaklatáson, szexuális bántalmazáson estek át. Az izlandi modell azon alapul, hogy egy helyszínen sorakoztatja fel az eljárásban részt vevő összes szolgáltatót – orvost, pszichológust, gyermekvédelmi szakembert, nyomozót –, és az áldozatnak csak egyszer kell elmondani a történteket, mert a videóra vett anyagot használják a teljes rendőrségi és bírósági eljárásban is. Magyarországon is létezik már Barnahus-szolgáltatás (Szombathelyen), ám még időbe telik, míg az igénybevétele rutinná válik a rendőrségi eljárásban.


Mit csinál(hat)nak az iskolaőrök?

Az iskolaőri rendszert 2020-ban szavazta meg a parlament, bár a szociális szakemberek véleménye nem támogatta a döntést. A növekvő iskolai erőszak visszaszorítására hozott intézkedés kezdettől vitatott volt, a szakemberek inkább a komplex megelőző programok és modellváltás mellett tették le a voksukat, és az iskolában dolgozó szociális szakemberek számát szerették volna emelni, vagy összetett erőszak-ellenes modelleket bevezetni, mint a Békés Iskola modellje.

Jelenleg az iskolaőrök a rendőrség állományába tartoznak, és az ezzel kapcsolatos szolgálati jogviszonyról szóló törvénynek kell megfelelniük, például büntetlen előélettel kell rendelkezniük. A rájuk vonatkozó belügyminiszteri rendelet pszichológiai és fizikai vizsgálatot is előír a számukra, melyet időközönként újra teljesíteniük kell. Az iskolaőrök fizetése nagyjából megfelel a bérminimum szintjének, melyhez cafeteria adható, és az álláshoz a középiskolai végzettség a feltétel. Feladatuk az intézmény rendjének fenntartásában való közreműködés, intézkedésre és kényszerítőeszköz használatára is jogosultak (gumibot, gázspray), de csak az iskola területén belül. Az iskolaőri karrier előkészítése mindössze egy három hetes képzésből áll. Az iskolaőröket egyenruha használata illeti meg.

Az elmúlt három év alatt indult már bántalmazás iskolaőrrel szemben, de pedofil bűncselekmény kapcsán még nem történt bejelentés. Igaz, hogy a mostaniból sem lett rendőrségi ügy.

A szakemberek számára a mai napig kétséges, hogy a gumibot használata a gyerekkel való elbeszélgetés előtt, után vagy helyett történik, ha komolyabb agresszió történik az intézményben? Kinek kell szétválasztani a verekedő gyerekeket, mi a helyes szolgálati út? Egy elcsattant pofon után mennyi idővel lehet iskolaőrt hívni? Ha a kerítésen túl verekednek a gyerekek, kimehet-e utánuk az iskolaőr? És a tanár? A kiégett iskolaőr igénybe veheti-e az iskolapszichológus szolgáltatásait? Része a tanári karnak? Mi van, ha beteg és nélküle folyik az oktatás?

Kinek hisz az iskolaőr vészhelyzetben, a gyereknek vagy a pedagógusnak? Ki kezeli az intézkedő iskolaőr miatt traumát átélt gyerekeket? Kellenek-e besúgók a munkájához? Mit kap tőle az, aki véletlenül sért meg egy másik gyereket? Mit kezd az iskolaőr olyan információval, ami nem a szolgálati úton jutott a tudomására? Egy esetleges szerhasználatról szóló hírnek utána kell mennie? Beszélgethetnek vele a gyerekek?

Helyettesítheti órán a szaktanárt?

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja