SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

3 dolog, amire a tanév kezdetekor készítsd fel iskolás gyerekedet

Kovács Ildikó [cikkei] - 2020-09-02
Az idei tanévkezdés más lesz, mint az eddigiek, hiszen a gyerekek március óta csupán az évzárón találkozhattak egymással egy rövid időre. A hosszú iskolai távollét megváltozott szokásokat is hozott magával, visszazökkenni a régi kerékvágásba pedig nem is olyan egyszerű. Főleg akkor, ha a levegőben folyamatosan ott lóg a bizonytalanság: vajon mikor zárnak be ismét az iskolák a koronavírus miatt? Az ebből származó feszültség melegágya lehet az iskolai agresszivitásnak is.
3 dolog, amire a tanév kezdetekor készítsd fel iskolás gyerekedet

Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt segíteniük kell a gyermekeket abban, hogy vissza tudjanak rázódni az iskolai életbe és fel tudják oldani a világjárvány okozta feszültségeket az iskolai életben. Úgy véli, az őszinte beszéd, a stresszoldó módszerek és az egyszerű önvédelmi technikák segítségével a gyerekek egyrészről meg tudják előzni a feszültségek agresszivitásban történő kirobbanását, másrészről pedig fel tudják ismerni és kezelni is tudják majd az ilyen szituációkat. A szakértő szerint van néhány olyan eset, amivel szinte biztosan találkozni fognak az iskolások a tanév kezdetén. 

Iskolai erőszak

  1. A közösségbe történő visszaszokás a zárkózottabb típusú gyermekek számára kihívást jelent, ők gyakrabban kerülhetnek emiatt konfliktushelyezetekbe. Beszélgessünk a gyermekünkkel, adjunk neki önbizalmat, hiszen ha magabiztosan, határozottan lép fel, jó eséllyel el tudja kerülni, vagy egyszerűen meg tudja oldani a nézeteltéréseket.
     
  2. Hosszú idő telt el azóta, hogy a gyermekek utoljára együtt tölthettek egy egész hetet. Az első időszakban várhatóan többször ugratják majd egymást, de az ártatlannak tűnő viccelődésekből is komoly viták generálódhatnak. A piszkálódások, kötekedések határozott fellépéssel, már nonverbális kommunikációval is kezelhetők, de érdemes megtanítanunk iskolás gyermekünk számára, hogyan tolja el magától az őt maceráló társát.
     
  3. A járványveszély okozta bizonytalanság levezetésében, valamint az életkori hormonális változásokból adódó feszültségek levezetésére tökéletes lehet a kiscsoportos önvédelmi edzéseken való részvétel. Ennek során ugyanis nem csak a felesleges energiáikat és a felgyülemlett stresszt tudják levezetni a gyerekek, hanem olyan hasznos ismeretekre, tudásra is szert tehetnek, amit a közösségi konfliktusok kezelése során is kamatoztatni tudnak majd.

Névjegy
Kovács Ildikó önvédelmi szakértő közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, nyolc éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készít fel fizikálisan és mentálisan. A képzésein elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák. Úgy véli: az önvédelem olyan tudás, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania.

 

Kovács Ildikó


Kovács Ildikó
Önvédelmi szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/947-71-42
E-mail: kovacsildiko@onvedelemoktatas.hu
Honlap: https://www.onvedelemoktatas.hu/
https://www.kovacsildiko.com/

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A szerkesztő ajánlja