SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Vészhelyzetek úton-útfélen: Gyermekbalesetek otthon és a ház körül

Családinet [cikkei] - 2010-04-09
Baleset. Szeretjük azt gondolni, hogy ez aztán tényleg csak mással, máshol történhet meg. Hitted volna, hogy évente nagyjából egymillió ember kerül orvoshoz baleseti sérüléssel? A hazai statisztikai adatok sajnos ezt bizonyítják.

Az alábbiakban dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekorvosa hívja fel a figyelmünket a leggyakoribb balesetekre amelyek otthon, vagy a szabadban érhetik gyermekeinket, valamint arra, hogyan lehet ezeket a baleseteket megelőzni.

„Valóban kényelmesebb abban a tudatban élnünk, hogy a mi őrangyalunk úgysem alszik soha. A tények ellenben azt mutatják, hogy időnként azért mégis elbóbiskol. Nem árt tehát, ha magunk vigyázunk saját, illetve gyermekeink egészségére, hiszen a baj bármikor bekövetkezhet” - mondta a doktor úr.

Baleset helyett megelőzés - otthon
Ha gyermekünknek már óvodás korban megtanítjuk, hogyan tehetik biztonságosabbá hétköznapjaikat, rengeteg balesetet megelőzhetünk. Azonban nekünk, felnőtteknek is tudnunk kell, hogy mit a teendő abban az esetben, ha mindezek ellenére megtörténik a baj.
Mivel a gyermeket még nem tudják felmérni a veszélyt – sokáig egyáltalán nincs félelemérzetük, kíváncsiságuk viszont óriási – a baleset-megelőzés terén jóval több figyelmet igényelnek, mint a felnőttek  A mi dolgunk tehát otthon a megfelelő környezet kialakítása, amelynek a legegyszerűbb módja, ha gyereknyi magasságából nézzük végig a lakást – guggolva, négykézláb, esetleg hason fekve – attól függően, mekkora a gyermekünk. Így láthatjuk igazán, mit tud magára rántani, felborítani, honnan tud le- vagy kiesni.
Elérhető magasságban csakis olyasmit tároljunk, ami nem veszélyes számára. Az éles sarkokra szereljünk élvédőt, a veszélyes tartalmú szekrényekre ajtózárat, a lépcsőket és azokat a helyiségeket, ahova semmiképpen sem mehet be a kicsi, zárjuk le védőráccsal.



Baleset helyett megelőzés - a szabadban
A jó idő beköszöntével a gyerekek egyre több időt töltenek a szabadban játékkal és sportolással. A hosszú, hideg tél alatt rengeteg energia halmozódik fel bennük, amelynek ilyenkor gyakran nem tudnak határt szabni. A szülők feladata, hogy amikor előveszik a biciklit és az egyéb sporteszközöket, felhívják a gyermekek figyelmét a balesetmentes sportolás szabályaira. Sportolás közben a gyermekek állóképessége, kitartása, izomzata és a csapatszellem egyaránt fejlődik, azonban minden sportág tartogat veszélyeket is: egy kellemes nap horzsolással, ficammal, de akár töréssel is végződhet. Ha a gyermekeknek megtanítjuk az alapvető – például közlekedési – szabályokat, elkerülhetjük a komolyabb baleseteket. Csak akkor engedjük őket a forgalomban egyedül biciklizni, ha már biztonsággal ülnek a kerékpáron és egyensúlyérzékük is kellően fejlett. Emellett nélkülözhetetlen a védőfelszerelések – kerékpározás közben a bukósisak, gördeszka és görkorcsolya esetén a könyök és a térdvédő – használata, melyek segítségével megelőzhető a fájdalmas sérülés vagy törés.
Ha kirándulni megyünk, vigyünk magunkkal elsősegély-dobozkát, hogy el tudjuk látni a sérüléseket, mivel a földdel szennyezett sebeket mindig alaposan le kell fertőtleníteni. A kerti szerszámokat ne hagyjuk szanaszét a kertben, mert kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. Tanítsuk meg a gyerekeknek, melyik fára szabad fölmászni, melyikre nem – az is fontos, hogy meddig és hogyan mehetnek.

„Amikor tényleg baj van, nincs idő a kétségbeesésre, minden perc számít. Ha úgy látjuk, hogy a sérülés ellátása meghaladja képességeinket, vagy életveszélyes a baleset, azonnal kérjünk segítséget! Kisebb baleseteknél mi magunk is orvosolhatjuk a bajt. Nagyobb biztonságban tudhatjuk szeretteinket, ha ismerjük az elsősegélynyújtás és az újraélesztés mikéntjét – ma már számos helyen indítanak egésznapos tanfolyamot, keressünk egyet! Ez a tudás sosem fölösleges, hiszen sosem tudhatjuk, mikor és hol lesz rá szükségünk az életben” – monda a doktor úr.

Morpho Communications
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja