SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kisgyerekeknek nem ajánlott a nyaklánc!

Családinet [cikkei] - 2010-02-19
Bizonyára tapasztaltátok, mennyire szeretik díszíteni magukat már az egészen kicsik is. Az óvodában már szín-korszakok vannak, a kisasszony mondjuk csak rózsaszín vagy lila ruhát hajlandó felvenni.

Különösen kedvelik a fodrokat, straszköves mintákat. Később, kisiskolás korban már változik az ízlésük.

A kicsiknél jóval nagyobb a veszély, hogy fennakadnak valamiben, meg is fulladhatnak az erős lánc szorításától. Amikor játszanak, az udvaron fogócskáznak, megeshet, hogy az egyik a nyakláncánál fogva ragadja meg a másikat. Ugyan nem fullad meg tőle, akit elkaptak, azonban igen fájdalmas lehet a hirtelen húzás. Nem is beszélve arról, ha játék közben elszakad a lánc, nagyon szomorú lesz a tulajdonosa, amiért tönkrement.

A nyakláncon kívül balesetet okozhat még a nyakban viselt kulcs, sál, ruha zsinórja. Egyik németországi óvodában történt meg az a baleset, amikor egy négyéves kisfiú fennakadt az ablakkilincsen, a nyakában lógó medál szalagjánál fogva.
Amikor megpróbálták kiszabadítani, lecsúszott az ablakpárkányról. Olyan erősen ráhúzódott a zsinór és felsőjének kapucnija a nyakára, hogy többé nem kapott levegőt és megfulladt.

Az apró gyöngyökből fűzött lánc is veszélyes lehet a kisgyerekekre, mert ha szétszakad, bekerülhetnek a gyöngyök a légutakba. Természetesen, amikor mi is a gyermekkel vagyunk, viselhet nyakláncot, de nem állandó jelleggel. Lehetőleg a ruhán se legyenek szalagok, zsinórok. 

Nem szerencsés az a viselet, ahol a nyaknál összehúzható zsinór van, pl. a kapucni miatt.
Játszótéren már többször történt olyan baleset, amikor a gyerek fennakadt a csúszdán, vagy egyéb játékszeren. A ruházatból kilógó zsinór odacsukódhat a busz vagy a metró ajtajába, vagy beleakadhat a mozgólépcsőbe is. 


Lássunk tehát 7 tippet a balesetveszély elkerülésére:
 

  1. Lehetőleg ne vegyünk a gyereknek olyan ruhadarabot, amelyen zsinór van a nyakrésznél! Felejtsük el azokat a bizonyos zsinórmegállító bogyókat, stifteket, ilyennel ne húzzunk össze két zsinórt sem, ne csomózzunk! Veszélytelen alternatíva lehet a tépőzár, vagy patent.
     
  2. Ha már van nyakzsinóros felső, vagy dzseki, akkor tegyük azt biztonságossá: cseréljük ki a madzagot kalapgumira, vagy varrjunk fel tépőzárat! Szedjük le a nagyobb méretű zsinórmegakasztókat!
    Ha ragaszkodunk a zsinórhoz, akkor húzzuk ki a ruha nyakából, középen vágjuk ketté, pár öltéssel varrjuk ismét össze, majd húzzuk vissza a korcba! Ha mégis fennakadna a gyerek, a varrásnál el fog szakadni a madzag a terheléstől.
    Az anorák, vagy kapucnis felső kilógó madzagjait rövidítsük le maximum 8 cm-re, így nem fog beleakadni semmibe.
     
  3. Ne engedjük, hogy a gyerek túlságosan hosszú nyakláncot, vagy a mostanság divatos karabineres kulcstartó- vagy mibiltelefontartó szalagot viseljen! Sportolás, biciklizés, rollerezés közben minden nyakbavaló tabu.
     
  4. Télen természetesen mindenki tegyen fel sálat, kisebb gyermek azonban azt ne hordja kívül!
     
  5. Ne használjunk a ruhák ujjánál, derekánál, nadrágszáránál zsinórmegakasztót! Ezektől nem lehet megfulladni, azonban beakadhatnak a tömegközlekedési eszközök vagy a lift ajtajába. A derékrészbe és a nadrágszárakba húzhatunk rugalmas gumit is. Az ujjakat célszerű tépőzárral ellátni.
     
  6. A lógó cipőfűző is balesetveszélyes lehet. Válasszunk inkább tépőzáras cipőt, vagy kössünk csomót a masni hurkából, így nem fog megbotlani benne a gyerek. 
     
  7. Kisgyerekeknek nem tanácsos lógó fülbevalót (karikát vagy függőt) viselni, sportolás vagy játék közben beleakadhat a másik hajába vagy egy gallyba, csúnyán kiszakadhat a fülcimpa. Ha nagyon szeret ilyet hordani, akkor sportolásnál vegyük ki azt. Vannak egészen kisméretű gyerekfülbevalók, ezek nem annyira veszélyesek.
     
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

SNI vagy BTMN: mi a különbség, és milyen segítség jár az iskolában?

Az SNI és a BTMN nem ugyanannak a dolognak két fokozata, hanem két önálló jogi kategória: eltér a megállapításuk hatásköre, és az ellátásuk, kedvezményeik is részben különböznek, bár vannak közös jogosultságok. Összeszedtük, mit jelentenek pontosan, ki mondja ki őket, hogyan indul a vizsgálat, és mire figyelj a szakvélemény kézhezvétele után.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja