A csecsemőkori reflexektől az idegrendszer érettségéig

Mi rejtőzik a háttérben?

Stephens-Sarlós Erzsébet, az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet oktatója és egyben szenzomotoros terapeuta kutatási területe a csecsemőkori reflexek és az érzékszervi-mozgásos fejlődés kapcsolatának vizsgálata, melyről hiánypótló, gyakorlatias jellegű könyvet állított össze, elsősorban a szülők számára.

A Stephens-Sarlós program című, mozgásos fejlesztő gyakorlatokat tartalmazó kézikönyvet többek között azért írta meg a szerző, mert nap mint nap szembesült vele, hogy

kevés az elérhető fejlesztőpedagógus, a fejlesztésre még hatékonyan felhasználható idő a várólisták miatt egyre fogy, kétségbeesett szülő viszont egyre több van.

A könyv a szakemberek mellett ezen szülők számára is íródott, és olyan tudást ad a kezükbe, melynek segítségével átsegíthetik a gyermeküket egy-egy olyan elakadáson, amelyben benne rekedve kudarcos élmények várhatnának rájuk.

A leírások annyira részletesek és könnyen érthetőek, hogy minden szülő gyorsan megértheti és használhatja őket gyermeke fejlesztésére. A terapeuta azt vallja, hogy mindennek alapja a mozgás, és hogy az érzékelési és finommozgási elmaradások a célzott gyakorlatok segítségével jól gyógyíthatók, nem is kell minden esetben gyógypedagógus hozzá.

A terápia megértéséhez az anyaméhben fejlődő magzat idegrendszerének megértéséig kell visszamennünk 

A magzatvízben lebegő baba már rendelkezik saját reflexekkel. A reflexek egy része a születéskor segít a babának, más reflexekre csecsemőként lesz szüksége, mint például a táplálkozásra szolgáló szopóreflex, vagy az alkalmazkodást segítő kapaszkodó reflex, és még számtalan olyan automatikus mozgásforma, amely a csecsemőkori léthez biztosít ösztönös tudást. Vannak olyan reflexek, melyek életünk végéig velünk maradnak, és vannak olyanok is, melyek szükségtelenné válva leépülnek a fejlődésünk során.

A császármetszéssel született babák például a szülőcsatornán való átbújáshoz szükséges reflexeiket nem használják fel. Mi történik ebben az esetben a szükségtelenné vált reflexszel? Vagy mi lesz azokkal a reflexekkel, amelyek a kúszáshoz kellenek, de a csecsemő kihagyja ezt a mozgásformát?

A csecsemőkori reflexek szerepe születéstől nagyjából két és fél éves korig tart. Akkor bánunk velük a természet terve szerint, ha ezeket a reflexeket felhasználjuk a körülöttünk lévő világ észlelésére, feldolgozására, tehát amikor a baba nézelődik, tárgyakat érinthet, tapasztalatokat szerezhet a tapintás területén, amikor szagol, mozog, kipróbálhatja a teret és az abban elfoglalt helyzetét, egyensúlyi ingerekhez jut, és azokat összevetheti a látási tapasztalataival (hintázik, ringatják). Az ezekből a kalandokból nyert információt az agy beépíti a fejlődésbe, újabb kíváncsisággal, arra pedig újabb mozgással válaszol, így építve mozgás által az észlelést és egymást kiegészítve érleli folyamatosan az idegrendszert.

Ha ezek a reflexek kellő számban, elégszer és kellő minőségben kiváltódnak, akkor dolguk végeztével beleolvadnak egy másik reflexbe, vagy agykérgi gátlás alá kerülnek, és a gyermeki agy nem hívja újra elő őket. A reflexek akkor épülnek le, ha betöltötték a szerepüket, elvégezték a dolgukat, de mindaddig nem kerülnek gátlás alá, amíg az agy a fejlődésben nem lépett tovább, amíg a reflex szerepe betöltetlen maradt.

Ha a csecsemőkori reflexek a mindennapi mozgás-érzékelés-játék közben nem használódnak fel, a reflex makacsul megmarad. Ezzel az a súlyos probléma, hogy a visszamaradt reflex egy idő után fals érzékelési információt közvetít a kisgyermek agyába, és akkor is kiváltódik, amikor az adott fejlettségi szinten már nem segíti a továbblépést. Érdekes adalék az elméletről, hogy

mivel a csecsemőkori reflexeinket egész életünk során gátlás alatt tartjuk, az agykérget érő megterhelés miatt - például lázas betegség, depresszió vagy időskori demencia esetében – a csecsemőkori reflexek visszatérhetnek felnőttek estében is.

Ha a csecsemőkori reflexek nem kerülnek gátlás alá, az idegrendszeri fejlődés késni kezd, melynek tünetei meglehetősen változatosak lehetnek. Minden attól függhet, hogy mennyi és mely reflexek maradtak fenn, hol és mennyi tárhelyet foglalnak le a gyermeki agyban. A tünetek néha megdöbbentően hasonlítanak a testi eredetű betegségek tüneteire, mint például a diszlexia, éjszakai ágybavizelés, autisztikus tünetek, vagy a figyelemzavar.

„Az a világ, mely körülvesz minket, és az a világ, mely bennünk él folyamatosan jeleket küld az agyunk felé. Az idegrendszer feladata, hogy ezeket az ingereket a megfelelő érzékszervek segítségével érzékelje, majd észlelje, kiválogassa azokat, melyek az adott pillanatban lényegesek, összerendezze a fontos információkat, majd megfelelő motoros választ adjon rájuk.

Amikor az ingerek feldolgozásának folyamatában vagy a motoros válaszadás terén probléma adódik, a rendszer egyensúlya felborul. Az agy sokszor sikertelenül próbálkozik a megoldással. Beavatkozás nélkül sokszor egyáltalán nem megy, vagy csak nagyon-nagyon lassan. A segítség gyakran sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnánk”

– írja a szerző.

A mozgásban rejlik a titok

Erősen vallja, hogy gyermekkorban a mozgás verhetetlen terápiás eszköz, a gyermek azon át ismeri meg a világot, és minden egyes mozdulat nyomot hagy az agyában.

Életünk során minden tevékenységünk mozgás révén valósul meg, még a beszéd és az írás is apró mozgásokból áll össze. A reflexek leépítésével és az ezzel párhuzamos érzékszervi-mozgásos fejlesztéssel el lehet érni, hogy az agy teljes kapacitással tudjon működni, ami a viselkedésben, tanulásban, egészséges életben is megnyilvánul. A mozgás az az elemi tényező, ami az egy fejlődésében döntő szerepet játszik. A mozgás mindent visz...

Szétszóródó figyelem, a jobb-bal oldal keverése, a soralkotás zavara, a tegnap-ma-holnap fogalmának kialakulatlansága, a hangtudatosság hiánya, olvasásnál az automatikus szemmozgás hiánya – az ilyen és ehhez hasonló tünetek hátterében a fennmaradó csecsemőkori reflexek állhatnak. A terapeuta számára a gyermeki mozgáskultúra jellegzetességei már árulkodók, ezen keresztül megszülethet a diagnózis, de ez a megoldás iránya is.

A probléma kitartó, rendszeres munkával jól gyógyítható 

A gyakorlatok mellett bármilyen más mozgásos tevékenység és sport is bekerülhet a képbe. Stephens-Sarlós Erzsébet hangsúlyozza, hogy van olyan anyag az agyban, ami mozgás hatására termelődik, ezen anyag által pedig új idegsejtek termelődnek, idegsejt kapcsolódási pontok képződnek, tehát a mozgás óriási jelentőséggel bír a gyerek teljes életére nézve.

Az agy olyan szerv, mely saját magát építi föl, és az építkezéshez minden környezeti információt felhasznál – környezeti információkhoz pedig mozgás révén jut hozzá.

A szerző felhívja a szülők figyelmét arra, hogy ha elmaradást észlelnek a gyerek fejlődésében, higgyenek a megérzésükben, osszák meg egymással a tapasztalataikat, és ne halogassák a terápiát. Lehet, hogy a gyermek lassú éréssel segítség nélkül is túljut a problémán, de mit áll ki addig?​ 

Tegyünk értük.

Forrás:

• Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet (ESI) hibrid kerekasztal-beszélgetése a szenzomotoros fejlődésről. A beszélgetés résztvevői: Korábban tanár, edző, intézményvezető. Nahalka István, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet oktató-kutatója. Pedagógiát, elsősorban oktatáshoz köthető tantárgyakat tanít. Kutatja a tanulást, a természettudományos nevelést, az esélyegyenlőtlenséget, és még számos problémát. Oros Éva gyógypedagógus - pszichopedagógus. Szakterületei az általános iskolás tanulási nehézséggel küzdő gyerekek felzárkóztatása, az iskolába lépő elsősök szűrése, nagycsoportos óvodások iskolaérettségi vizsgálata és fejlesztése. Lévainé Kiss Csilla szülő, három gyermek édesanyja. Moderátor: Barka Nikoletta PhD-hallgató, vezető testnevelő
• drsarlos.com

Indexkép: Depositphotos.com