A CsaládiNet szakértői CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő Kalkulátorok Hírlevél feliratkozás
SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"A rendszer csak tolta ránk a felelősséget, bűntudatot" - Egy ADHD-s gyerek fájdalmas útja a diagnózisig

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2021-10-28
Borbála családja egy kicsi, 900 fős lélekszámú településen lakik. Hosszú küzdés után jutottak el Dávid fiuk ADHD diagnózisáig, a terápiáig és a gyógyszerszedésig, ami végre felszabadulást jelentett számukra. Hat különösen nehéz év története, amely alatt Dávid volt a helyi rossz fiú, megjárta a pszichiátriát, és ötször váltott tanítónőt.
"A rendszer csak tolta ránk a felelősséget, bűntudatot" - Egy ADHD-s gyerek fájdalmas útja a diagnózisig

– Volt a várandósság ideje alatt, vagy Dávid kisbabakorában valami jele annak, hogy nem átlagos kisgyerek érkezik a családba?

 – Dávid természetes úton fogant. A terhesség alatt semmilyen probléma nem volt. A babakori fejlődése is teljesen rendben ment. Nyugodt, de aktív baba volt.

 – Mikor kezdődtek a problémák?

 – Dávid beszédfejlődése megkésett. Még nem beszélt tisztán az oviban. Az óvónő jelzett, hogy Dávid sokszor kerül konfliktusba a társaival, verekszik, nem fogad szót. Egyre mérgesebben bántak vele és velünk is. Rendszeresen megkaptuk, hogy neveletlen, kezdjünk vele otthon valamit, neveljük meg, tehát a magatartási zavart egyértelműen nevelési hibának értelmezték.

Mi nem értettük, hogy mi folyik az oviban, mert sem otthon, sem vendégségben nem láttunk tőle ilyen viselkedésformát. Rendszeresen aludt rokon gyerekeknél, és nem akadt konfliktusa senkivel, sokat járt át a barátaihoz, és ebben a helyzetben sem volt gond. Annyit láttunk, hogy nagyon mozgékony gyerek, igényli a kifárasztást. A jelzések jöttek és jöttek, egyre jobban kikiáltották, hogy a Dávid annyira rossz gyerek, hogy ilyennel még sosem találkoztak.

„Lehet, kellene néha egy atyai pofon” – efféle útmutatást kaptunk. Egyszer csak abban találtuk magunkat, hogy mindennaposak lettek a bajok. Közben Dávid - amennyire ovisként el tudta mesélni, hogy mik történtek - mesélt olyan „pedagógiai” módszerekről, amelyek miatt konfliktusba kerültünk az óvónőkkel. Egyszer akkora pofont kapott, hogy három napig ott volt az óvónő kéznyoma az arcán, megverették a többi gyerekkel, megszégyenítették, megrángatták, szekrény tetejére rakták és még sorolhatnám. Mi arra következtettünk, hogy ez a bánásmód váltja ki Dávidból az ellenállást, hisz máshol nem volt gond. Egy ideig szinte lebénultunk a sokktól.

 – Miben láttátok akkor a megoldást?

 – Alig vártuk, hogy vége legyen az ovinak. Már a faluban híre volt Dávidnak, a történetek gyorsan terjedtek, persze eltúlozva, kiforgatva. Utolsó év végefelé mondta az óvónő, hogy vigyük el orvoshoz, ekkor hangzott el először, hogy szakember segítsége kellene, de ez sem segítségadási szándék volt, hanem ítélet. Az iskolás szintfelmérése 105 %-os lett. Úgy döntöttünk, hogy most már jön a nyári szünet, ha viszont az iskolában is gondok lesznek, akkor felkeresünk egy pszichológust.

 – Befolyásolták a történtek az iskolaválasztást?  

 – Dávid addigra már abban is hibás volt, ha semmit sem csinált… Ezért nem a helyi iskolába írattuk be, bíztunk abban, hogy máshol tiszta lappal kezdheti a sulit. Nem tudtuk viszont, hogy a két kistelepülés között régóta húzódik egy feszültség, ezért nem szerették a mi településünkről érkezőket.

Elkezdődtek a problémák az iskolában is. Dávid nem figyel órán, játszik, konfliktusba keveredik állandóan. Mivel jöttek a bajok, felkerestünk egy magán pszichológust, és elkezdtünk vele dolgozni. Felmérte, vizsgált ADHD-paramétereket is, de az értékei annyira alacsonyak voltak, hogy nem tudta kimondani az ADHD-t. Viszont egyértelmű volt, hogy Dávidnak komoly sérelmei, traumái vannak az óvodai és már az iskolai bánásmód miatt is, tehát inkább traumatizáltnak tűnt, mint ADHD-nak. Útmutatás formájában kaptunk terápiát, ami részben segített Dávidnak feldolgozni, ami benne felgyülemlett.

 – Az iskola mennyire tudott együttműködni a pszichológussal? Hagytak időt arra, hogy a terápia működni kezdjen?

 – Az iskola álláspontja az volt, hogy vigyük vissza Dávidot a saját településünkre, kínlódjanak vele ott. Mi nem szerettük volna a Dávidnak azt az üzenetet közvetíteni, hogy ha valahol probléma van, akkor el kell onnan menekülni, meg szerettük volna oldani ott a gondokat. Sajnos támogatást nem kaptunk. Vigyük el a gyereket! 

Teljesen kiközösítették, rendszeresen megkapta, hogy menjen onnan. Órán gyakran megszégyenítették. Úgy tűnt, a tanári karnak ez a pszichológiai módszere arra, hogy távozásra bírjon egy problémás gyereket. Dávid egyre többet verekedett, nagyon rosszkedvűen ment minden reggel az iskolába. Addig fajult a helyzet, amíg végül engedtünk a nyomásnak. Kipróbáltunk egy Waldorf iskolát is, de sajnos ott is hamar útjára engedték. Így átírattuk a saját településünkre a második osztály félévében.

 – Nálatok nagyon kicsi iskola van, alig 25 gyerekkel négy osztályban, összevont órákkal.  Ez könnyített Dávid dolgán?

 – Igen, nem várt módon, jó irányban csalódtunk az iskolában. Egy idős, nyugdíj előtt álló tanár néni és egy fiatalos vezetőnő irányította az oktatást. Dávid sok szeretet kapott tőlük, sok bíztatást, így hamar elindult minden a vágyott irányban. Ők szinte problémamentesen tudták kezelni. Sajnos akkor bejött az online oktatás, egészen év végéig tartott, az idős tanár néni addigra nyugdíjba is ment. A következő évet egy új pedagógussal indítottuk, aki egy hónap után elhagyta a pályát. Sajnos egy hónap alatt már rengeteg gond volt.

Ismét a fiatal vezető kapott maga mellé egy új tanítót. Az új tanítónő agresszíven viselkedett nemcsak Dáviddal, hanem minden gyerekkel. Nagyon sok kárt okozott a közösségben is. Az akkori negyedikesek nagyon agresszívek lettek, sokat bántották a kisebbeket. Dávid rendszeresen összetűzésbe került a nagyobb fiúkkal. Egyik órán addig fajult a dolog, hogy összeverekedett két negyedikessel. Mivel a tanár néni nem avatkozott közbe, elszabadult a pokol. Dávid végül felkapott egy ceruzát, azzal megsebesítette a fiúkat verekedés közben. A tanár néni kihívta a rendőröket, Dávidot pszichiátriára irányították. A tanár néni egyébként korábban bántalmazta Dávidot, amiért feljelentést tettünk, most zajlik még a vizsgálat.

 – Mi lett a pszichiátriai epizód következménye?

 – Innentől a pszichológusi terápia már nem volt megfelelő. Még gyámhivatali védelembe vételi eljárás is indult, aminek vizsgálata a családról szólt. Ez nagyon sok ADHD-s gyereket nevelő családdal megtörténik: kínlódnak a gyerek megértésének feladatával, a megfelelő segítség megtalálásával, az iskolai kudarcokkal, és egy idő után a gyermekvédelemmel is. Az eljárást később megszüntették, mert nem volt a családi háttérben semmi, ami okozója lehetett Dávid viselkedésének, de ez a veszélyérzet is őrölte a lelkünket.

 – Ekkor javasoltak nektek pszichiátert.

 – Hozzá már a covid ideje alatt kerültünk, így csak skypeon keresztül látta el a feladatait. Minket is meghallgatott egy 30 perces skype beszélgetéssel és Dávidot is egy 20 perces beszélgetéssel. Megállapította, hogy ez ADHD, és Bitinexet írt fel. Nekünk, szülőknek nem volt meggyőző így a diagnózis, mert véleményünk szerint komolyabb vizsgálatokra lett volna szükség, illetve a gyógyszer mellé szerintünk más vizsgálat is kellett volna. Ezt jeleztük is neki, így elirányított minket Pécsre, ahol több napos ADHD vizsgálatot végeznek, azt már egy biztos diagnózisnak gondoltuk. Sajnos januárban kértük az időpontot, de október 12-én kerültünk be. Addig nem foglalkozott senki Dáviddal. A pszichológus, a nevelési szakszolgálat, mindenki erre várt, megállt az élet. Viszont Dávid iskolába is járt ez idő alatt és a helyzet nem javult. Természetgyógyászhoz vittük, ahol a feszültség oldásban segítették.

 – Milyen volt ez az időszak Dávid számára?

 – Dávid gyomorfájással, fejfájással küzdött szinte minden nap. Nem dolgozott órán, zavarta a többiek munkáját, folyamatosan konfliktusokba került. A rendőrségi ügy miatt a tanár néni felmondott, helyettes tanárnő jött. Közben vége is lett a tanévnek és a fiatalabb tanár néni is elment egy másik iskolába, tanár nélkül maradt az iskola. 

A nyári szünet problémamentes volt, figyeltem rá, hogy sokat legyek gyerekekkel. Szeptemberben egy helyi, eddig máshol tanító tanárnő érkezett, aki segítséget is kapott egy helyi nyugdíjas pedagógustól, így most ketten viszik az iskolát. A két tanár nagyon gondosan, empatikusan látja el a feladatát, a közösség is egyre összetartóbb, ügyesen terelik Dávidot is.

 – Milyen eredménye lett a pécsi vizsgálatnak?

 – ADHD diagnózist kaptunk. Felírták Dávid számára a Ritalint, ami az órai munkáját fényévekkel mozdítja előre. A két pedagógus nagyon jól kezeli Dávid magatartását, megértőek a gyerekkel, a közösséget is újrakovácsolják. A tanár empátiája szerintem legalább annyit számít a sikerben, mint a gyógyszer hatása. Most látom először a fényt az alagút végén. Már értem, miért volt az, hogy otthon nem jelentkeztek a problémák, hisz otthon nincs annyi kihívás, inger a gyermek számára, mint az iskolában. Most végre van diagnózis, gyógyszer. Felkerestük a szekszárdi ADHD magán központot is, akik irányítást és terápiákat nyújtanak majd.


Dávid órai munkája a diagnózis előtt

ritalin hatása
Dávid órai munkája gyógyszeres terápia megkezdése után

– Mit gondolsz most erről a hat évről, mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdik?

 – Eltelt hat borzasztó év, Dávid tele van traumákkal az őt ért bánásmód miatt. Mindennapos szégyen, kínlódás, veszekedés ment évekig. A nagyobbik lányunk háttérbe szorult, mert minden délután csak arról szólt, hogy Dáviddal megint mi történt….

Elkeserítő, hogy ott volt az orrunk előtt a válasz, mégsem látta meg senki. Se pedagógus, se családsegítő, se gyámhivatal. Tudom, hogy az én dolgom megoldást találni a gondunkra, de szomorú, hogy ennyi szervezet közül senki sem tudott irányt mutatni. Azt látták, hogy Dávid neveletlen, rossz, gonosz, mi pedig küzdöttünk, hogy jobban neveljük (pl. nem ehetett, ihatott cukrosat, nem nézhetett tévét, időben kellett aludni menni, szigorúbbak lettünk vele. Mindent megpróbáltunk. Eredménytelenül). Pedig Dávid egyáltalán nem gonosz fiú. Érzékeny, imádni való gyerek, akit a világ kikiáltott egy vérengző fenevadnak, pedig csak problémája volt.

 – Amikor meglett a diagnózis és a gyógyszer, azt felszabadulásnak éltétek meg? 

 – Igen, ez megnyugvást adott, visszakaptuk érdemben a szerető szülő-gyerek kapcsolat lehetőségét, és a normális családi működést. Biztos vagyok benne, hogy főleg a kistelepüléseken nagyon sok hasonló helyzetben lévő gyerek és család van.
 

Szeretnék segíteni nekik, hogy ők már az első jeleknél tudják, hogy merre menjenek. A hivatalos rendszer érdemben alig segített, csak tolta ránk a felelősséget, bűntudatot.

Minden oldalról csak a család felelősségét vizsgálták, mondván, otthonról ered a gond, és kétségbe vonták a szülői szeretetünket, eszköztárunkat, mi pedig kétségbeesetten próbáltuk jobban csinálni. Próbáltuk bizonygatni, hogy nálunk nincs családi probléma, legalábbis akkora, ami ezt a viselkedést eredményezheti, de közben magunk is elbizonytalanodtunk.

Ha csak néhány család felfigyel, hogy náluk is hasonló a helyzet, már nem hiába beszéltem. Ha csak néhány tanár gondolkodik el, hogy az a kisgyerek talán nem egy veszett vad, hanem más lehet a háttérben, már megérte írni róla.

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
A szerkesztő ajánlja