Bolygónk lakosságának mintegy 15 százaléka, azaz több mint egymilliárd ember él ma valamilyen fogyatékossággal – adta hírül nemrég az Egyesült Nemzetek Szövetsége. Talán soknak tűnik, hogy a Földön legalább minden tizedik ember fogyatékossággal él, kevéssé ismert azonban, hogy ma már gyakran a pszichiátriai diagnózisokkal élő személyeket is ebbe a kategóriába sorolják. Nevezhetjük őket megváltozott munkaképességűnek is, de a lényeg ugyanaz: bizonyos okokból úgy tűnik, kevésbé tudnak társadalmi szerepeket vállalni, mint az „egészségesek".

Ezért a fogyatékossággal élő emberek világnapján szót kell, hogy ejtsünk azokról, akik „mentális állapotuk" miatt kerülnek hátrányos helyzetbe. Különös tekintettel az úgynevezett speciális nevelési igényű (vagyis SNI-s) gyerekekre, akik ma nagyon gyakran szorulnak ki az oktatási rendszer határterületeire, mint például a kisegítő iskolákba – bár sok esetben ők jóval intelligensebbek kortársaiknál.

Kitűnő példa erre az úgynevezett hiperaktivitás és figyelemhiány témaköre, hiszen gyakorlatilag alig találunk ma olyan oktatási intézményt, ahol ne fordulnának elő ezzel megbélyegzett gyermekek. Maga a „figyelemhiány" azt sejteti, hogy a gyermek valahogy gyengébben teljesít, mert az összpontosítás nagyobb kihívást jelent a számára; „hiperaktívként" pedig terhére lehet a tanároknak és a diákoknak, ha nem tud csendben végigülni egy 45 perces tanórát.

A Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló Egyezmény (CRPD), amelyet Magyarország is elfogadott, alapelvként jelöli meg a következőt: „a fogyatékossággal élő gyermekek formálódó képességeinek tisztelete, és a fogyatékossággal élő gyermekek identitásuk megőrzéséhez fűződő jogának tiszteletben tartása". Ami ezzel szemben a „hiperaktív", „figyelemzavaros" gyermekekkel a gyakorlatban történik, az messze nem ilyen idilli. Gyakori jelenség ugyanis, hogy az ilyen gyerekek csakis úgy járhatnak normális iskolákba, ha pszichiátriai szereket szednek – méghozzá nem egyszerű „nyugtatókat". A legelterjedtebb szer hatóanyaga az agyra kifejtett hatásait tekintve közel megegyezik a kokainéval – a vizsgákra készülő egyetemisták egész éjjel fenn tudnak maradni ezekkel a tablettákkal. Fokozottan ellenőrzött szerként nem juthat hozzájuk akárki, mégis ezrével találunk hazánkban gyerekeket, akik csakis ezen tabletták hatása alatt felelnek meg az iskolák elvárásainak. Hogyan tiszteljük tehát gyermekeink fejlődő képességeit, és hogyan őrizhetik meg identitásukat, ha csak erőteljes droghatás alatt fogadjuk el őket?

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány szerint valóban szerencsés volna látni, ahogy gyakorlatba ültetik a fenti ENSZ-egyezményben foglaltakat, miszerint: „A részes államok minden szükséges intézkedést meghoznak, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek számára más gyermekekkel azonos alapon biztosítsák valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes körű gyakorlását." A jogvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy az egyének „kémiai kontrollja", „normálissá gyógyszerezése" igen messze esik az alapvető szabadság gyakorlásától. Ugyanakkor, ha oktatási rendszerünket tennénk képessé a különleges gyerekek tanítására, sosem volna szükség rá, hogy pszichiátriai betegnek nevezzék őket, és biztonságosnak nem mondható tudatmódosító szerekkel tömve kelljen átvészelniük fiatalkorukat.

Forrás: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány

Nyitókép (illusztráció): depositphotos