SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Íme az iskolaéretlenség legbiztosabb jelei

Herczku Nóra [cikkei] - 2020-11-30
Álló helyzetben elveszíti az egyensúlyát, nem rajzol, még mindig mind a két kezét használja az evésnél - ezek azok az intő jelek, amik arra utalhatnak: hiába tölti be a hatodik évét a gyermekünk, még nem biztos, hogy iskolaérett. Ugyan jövő szeptemberig még egészen biztosan sokat fog fejlődni, ám ha szeretnénk, hogy még egy évet az óvodában maradhasson, azt 2021 január elején kell kérelmezni az Oktatási Hivatalnál. Cikkünkben végigvesszük az iskolaérettség kritériumait, és azt is, hogy mit érdemes még most beszerezni a kérelemhez.

A későbbi érdemjegyekben, a választott egyetemek színvonalában, de még az eslő fizetésekben is meglátszik, ha valaki túl korán került az iskolapadba. Eddig a szülők és az óvónők dönthettek arról, megy e iskolába a nagycsoportos gyerek. A tavalyi évtől azonban már külön kérelmezni kell, hogy ha valaki hat évesen még egy évet maradni szeretne az óvodában. Idén egyenesen az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani a megfelelő papírokat, és az indoklást január 1 és 15. között. A hatévesek szüleinek nem árt már most elgondolkodni, és döntést hozni, mielőtt kifutnának az időből.

Az iskolaérett gyerek csak az egyik kezét használja evéshez és rajzoláshoz


Intő jelek

Mi jelezheti az iskolaérettséget, vagy jelen esetben utalhat arra, hogy a gyermek még éretlen? A fizikai fejlettség mindenképpen: 120-130 centiméter magasság és 20-22 kiló testsúly alatti gyermekek nehezebben bírják az iskolával járó nagyobb terheket. Az idegrendszeri érettség jele, ha megindult már a fogváltás, és az is, hogy kialakult a kéz-dominancia: csak a jobb vagy a bal kezét használja evéshez és rajzoláshoz. Fontos, hogy a gyerek nagymozgásai koordináltak és összerendezettek legyenek: mindenképp intő jel, ha nem tud egyensúlyozni, rendezetten lábujjhegyen, talpélen, sarkon és tyúklépésben járni. Lényeges, hogy a végtagjait egymástól függetlenül tudja mozgatni, akár keresztirányban is. Ezt indiánszökdelléssel tudjuk fejleszteni. 


Lényeges apróságok


Az írástanuláshoz elengedhetetlen a finommotorikus mozgás fejlettsége, ezért jelez problémát, ha nem rajzol a gyerek. Az olvasáshoz és az íráshoz szükséges a megfelelő tér-érzékelés is: az iskolaérettségi vizsgálatokon nem csak azt nézik: helyesen használja-e a névutókat, hanem hogy képes-e egy mozdulatsort leutánozni, az alakokat, a formákat és a méretbeli különbségeket felismerni. Mindezek mellett lélekben is érettnek kell lennie: fontos például, hogy a gyerek képes-e a szabálykövető viselkedésre, elég fejlett-e a kudarc és a monotónia-tűrő képessége. Egy iskolás már képes önállóan öltözni és elfoglalni magát, képes befejezni azt, amibe belekezd, tud rangsorolni és meg tud birkózni az akaratával. Ha a csemeténknek ezek gondot jelentenek, érdemes elgondolkodni az óvodában maradásról.

Mi kell a kérelemhez?

Az Oktatási Hivatalhoz a szülőnek magának kell írásos kérelmet beadnia, melyben részletesen kifejti: szerinte miért kellene még a gyermekének még egy nevelési évet az óvodában maradnia. Ezt 2021-ben január 1. és 15. között lehet megtenni. A kérelem űrlapját ebben az időszakban lehet letölteni a hivatal honlapjáról, és mellé lehet és érdemes is szakvéleményeket és igazolásokat mellékelni. Ilyenek például a gyermek gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatvány, az óvodapedagógus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, gyermekorvos (aki lehet az óvoda orvosa is) írásos véleménye a gyermekről, illetve további szakorvos, például neurológus igazolása. Ezen kívül bármilyen releváns ok, körülmény, állapot, tény megfogalmazható, amely indokolttá teszi az iskolakezdés halasztását. 

A cikk fényképeit a Pixabay biztosította.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja