Ezért fontos, hogy tudj nemet mondani a gyermekednek

Mást gondolnak a nagyszülők, a barátok és megint más az, ami akár a médiából, könyvekből áramlik. Kinek ne lenne ismerős egy olyan filmjelenet, amikor a szülő inkább megenged valami olyat, amit szíve szerint nem tenne (sőt, akár veszélyesnek is tart), csak azért, hogy ne tűnjön „rossz szülőnek”? Pedig a határok fontosak, de nem mindegy, hol húzzuk meg őket. Sőt, nemcsak, hogy fontosak, de szükségesek is.

A legfontosabb azonban szem előtt tartani azt, hogy adott életszakaszban mire van szüksége a gyermeknek. Gondoljunk bele, egészen más határok kellenek egy totyogó gyerkőcnek, mint egy kamasznak. A legfontosabb, hogy szülőként adjunk egy jól meghatározott keretet az „elfogadható viselkedésnek”, nyíltan szabjuk meg, hogy milyen következményekkel jár, ha ezt mégsem sikerül betartani, de legyünk rugalmasak. Fontos, hogy a gyermek számára nyílt és kiszámítható legyen a szülői szankcionálás, de bízhasson abban is, hogy szülei kellő rugalmassággal állnak hozzá. Egy bagatell példa: gyermekünk tudja, hogy este 8-ra kell hazaérkeznie. El is indul időben, azonban a busz a nagy forgalom miatt nem tud haladni, így 8:15-re érkezik haza. Bár tudja, hogy alap esetben a késés miatt arányos büntetés járna, bízhat benne, hogy szülei szabályai kellően rugalmasak ahhoz, hogy figyelembe vegyék a körülményeket is. Természetesen gyakori, hogy az egyik szülő „engedékenyebb”, a másik pedig „szigorúbb”. Ilyenkor a legfontosabb, hogy az ebből fakadó kérdéseket ne a gyermek előtt vitassák meg. Az egyezkedés, hogy mikor, mit és hogyan szankcionálnak, legyen négyszemközt, a gyermek elé már egy kész, mindenki által elfogadott állásponttal álljanak, biztosítva ezzel a szülői alrendszer megfelelő határait.

Nagyon fontos már kiskorban elkezdeni ésszerű határokat szabni, de talán még fontosabb azokat be is tartatni. Ha a gyermek azt látja, hogy a szülő határozottan mond valamit, megalkot egy szabályt, végül azonban nem ragaszkodik hozzá, vagy a szabály felrúgása esetén nem szankcionál, sok tanulási lehetőséget veszít. Hiszen pontosan ezek lennének azok a szituációk, amelyekben gyermekünk felelősségvállalást tanulhat, ráadásul azt is láthatja, mi az, ami az ő felelősségi körébe tartozik. Ezért később, a „való életben” hálás lesz. Megtanulja, hogy vannak helyzetek, amikor döntést kell hozni és a dolgok utána aszerint alakulnak, hogy mennyire hoztuk jó vagy rossz döntést. Egyikünk sem úgy születik, hogy tisztában van ezekkel az írott és íratlan szabályokkal. Pedig sok van belőlük, de számunkra ezek annyira automatikusak már (hiszen szüleink a határok szabásával ezt azzá tették), hogy fel sem tűnik, valójában mi is betartjuk őket. Ez egy igazán jó hír, hiszen a gyerekek a mintaadásból sokat tanulnak. Nem mindegy tehát, hogy milyen is az a bizonyos minta, amit mutatunk.

Indexkép: Anemone123 / Pixabay