SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Ma van a születésnapod, amit már nem tölthetünk együtt soha többet!" - a napokban temetik a besenyszögi árvák szüleit, akik koronavírusban haltak meg

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-04-14
Két hét különbséggel halt meg a fiatal házaspár koronavírusban. Az árván maradt 14 éves Lilla és 15 éves Gréti a nagyszülőkhöz kerültek. A család tragédiájáról a nagyobbik lány igazgatója nyilatkozott a Családinetnek.

”Csabikám! Ma van a születésnapod, amit már nem tölthetünk együtt soha többet! … Ma lennél 49 éves. Nyugodj békében Drága gyermekem!” – ezt írta ki közösségi oldalára a nagymama április 10-én, aki nemrég vesztette el fiát, a 14 éves Lilla és a 15 éves Gréti édesapját.

A 48 éves Csaba és 41 éves felesége, Krisztina két hét különbséggel vesztették életüket. Információink szerint először az édesapa lett rosszul, magas láza volt és emellett fulladt is, ezért kórházba került. Pár nappal később azonban az édesanya is nagyon lebetegedett. A gyerekek szinte fel sem fogták az első tragédiát, máris egy újabb következett. Ezt mondta Pogány Gyula, Gréti iskolaigazgatója.

”Hirtelen történt, fel se tudták fogni, hogy az édesapjuk meghalt, amikor már az édesanyjuk is eltávozott.”

Az igazgató azt is elmondta, hogy a családdal jelenleg az osztályfőnök tartja a kapcsolatot, aki szintén Besenyszögön él. Az iskola részéről pedig minden segítségnyújtást igyekeznek megadni a gyerekeknek.

”Folyamatos a kapcsolat az iskolapszichológussal, többször találkoztak már vele a gyerekek, és ez akár egy hosszútávú segítségnyújtást is jelenthet számukra. De volt olyan kolléga is például, aki korrepetálást ajánlott fel.”

Az igazgató azt mondja, a család most nagyon nehéz időszakban van. Hiába van a lányok mellett segítség, így is nehéz feldolgozniuk a mérhetetlen fájdalmat. A temetés a napokban lesz.

Pogány Gyula, a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója ezzel a poszttal kéri az embereket, hogy segítsenek az árván maradt kislányok családján:

”Gréta (9.c) családját viharos gyorsasággal tarolta le a vírus: két héten belül elveszítette mindkét szülőjét.

Gréti és a nyolcadik osztályos húga (aki egyébként szintén hozzánk, a Verseghybe felvételizett) a nyugdíjas nagyszülőknél vannak, ők lesznek majd a hivatalos gyámok is.

A leírhatatlan veszteség, a fájdalom csak nagyon lassan tud majd enyhülni, de emellett a hétköznapok nehézségeivel meg kell birkózniuk.

Aki teheti és szeretné, az alábbi, erre a célra létrehozott számlaszámon tudja támogatni az árván maradt lányokat:

 

TAKARÉKBANK 50468847-50000270

számlatulajdonos: Zajacz Lászlóné (nagymama)

Kérlek benneteket, hogy a különböző közösségi felületeken is osszátok meg ezt a felhívást. 

Bízom benne, hogy legalább egy kicsivel hozzá tudunk járulni, hogy az elkövetkező nehéz időszak kevésbé legyen küzdelmes számukra.

A család nevében is köszönöm mindenki segítségét.”

 

Indexkép: Lolame képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja