Kiugrott az ablakon unokaöccsével a lakástűz elől - meghalt az asszony
A Petőfi utcában egy negyedik emeleti lakás gyulladt ki. Az elsődleges sajtóhírek még arról szóltak, hogy a nő az unokáját karjában tartva ugrott ki a lakásból és az asszony a tűzeset idején két unokájával tartózkodott a lakásban, az idősebb szaladt segítséget kérni a szomszédoktól.
A lakásban egy 56 éves nő és 20 éves lánya élt, a lángokat a fiatal lány vette észre, de ő még időben ki tudott menekülni a lépcsőházba.
Egy férfi vizes plédbe burkolózva próbált segíteni a lakásban rekedteknek, de a forróság és a füst miatt erre nem volt esélye. Az asszony - az aznap este náluk lévő hétéves unokaöccsével együtt - az ablakon keresztül a társasház belső udvarára ugrott ki - közölte a szóvivő.
A nő a helyszínen életét vesztette, a gyereket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Vitkai Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtóreferense az MTI érdeklődésére szombaton elmondta, a gyerek égési és szilánkos töréses sérüléseket szenvedett, illetve sokkot kapott.
Ezek a sérülések egyenként nem súlyosak, a három együtt azonban súlyos, életveszélyes állapotot okozott - magyarázta a szóvivő. Vitkai Éva hozzátette, fájdalmai miatt a gyereket altatásban tartják.
Az MTI meg nem erősített információi szerint egy hároméves kisfiúról van szó.
Nagy József, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgató-helyettese a csatornának elmondta, hogy 32 embert mentettek ki az égő épületből.
Tóth Gabriella, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel azt közölte, a tűz okát tűzvizsgálat fogja kideríteni. Közveszélyokozás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság.
Forrás: www.mti.hu
Kép: www.foter.com
Helyszíni videó a lakók kimentéséről:
Közösségi hozzászólások: