SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Generációk egy fedél alatt - Avagy az együttélés művészete

Családinet [cikkei] - 2011-01-25
Első pillanatra ijesztő lehet a gondolat, hogy a szüleink, a gyerekek, és mi, - netán anyós, após is - mind együtt éljünk, pedig ez úgy is lehetséges, hogy közben mindenkinek megmaradjon a "magánszférája".

Ne engedjük idősek otthonába a szüleinket, még akkor sem, ha  ők úgy gondolják, ezzel segítenének. Az ő életük is sokkal boldogabb lesz az unokák közelében, és nekünk is elkel a segítség a gyermekek körül, nem beszélve a tapasztalt és bölcs nagyszülők jótékony lelki hatásáról. Ha együtt él az egész család, erősödik a családi közösség, gondjainkat is  megbeszélhetjük, és segítenek átörökíteni a hagyományokat. Akik viszonylag nagy házban élnek, probléma nélkül be tudják fogadni a nagyszülőket. Gondoljunk bele, ha  ők felneveltek minket,  mi is tartozunk annyival, hogy segítünk nekik, amikor szükségük van erre.

Természetesen az  összeköltözést nagyon alaposan át kell gondolni minden érintettnek, hiszen mindegyik generációnak mások az igényei, és ezzel naponta szembesülni fogunk. Legelső lépésként a férjünkkel, feleségünkkel beszéljünk erről, mindenki mondja el, hogyan képzeli el az együttélést.

A tartósan beteg, ápolásra szoruló idős hozzátartozókat csak akkor vegyük magunkhoz, ha részt tudunk venni  gondozásunkban. Mindenképpen még a költözés előtt tisztáznunk kell, mire van szükségük és mi mit tudunk ebből vállalni. Amennyiben segítségre szoruló szüleink inkább a saját lakásukban maradnának, akkor meg kell szervezni a házi gondozást és az ebéd házhoz szállítását.

Az összeköltözést addig érdemes lebonyolítani, amíg még szellemileg és testileg fittek a nagyszülők, hiszen meg kell szokniuk az új környezetet.
Az összeköltözésnek a betegségen kívül egyéb okai is lehetnek. Egyetlen idős embernek sem jó, ha a házastárs halála vagy válás következtében egyedül marad egy nagy lakásban, melyet nem tud fenntartani.

Az a nagyszülő, aki ”rászánja magát erre a bátor lépésre” azaz a gyermekei házát választja otthonául, feltétlenül ragaszkodjon a külön lakrészhez. Legjobb megoldás egy apartman kialakítása a házon belül saját konyhával, fürdőszobával, amennyiben erre van lehetőség. Ha közös a lakótér, mindenképpen gondoskodjunk külön szobáról az időseknek, amit csak ők használnak, és vissza tudnak vonulni, amikor pihenésre van szükségük.



Mielőtt összeköltöznénk a nagyszülőkkel, feltétlenül beszéljük meg, ki mit vár el a másiktól. Legyünk tekintettel arra, hogy mindenkinek megvan a megszokott életstílusa . A gyerekeknek is magyarázzuk el, hogy mindenkinek egyenlő jogai vannak, nem szabad úgy hozzáállni a dologhoz, hogy ”mi vagyunk  a befogadók és az idős hozzátartozók csak húzzák meg magukat”.

Fontos, hogy meghatározzuk a  napi együttélés szabályait. Legjobb, ha az unokák  nevelése továbbra is a szülők dolga marad. Ettől függetlenül nem baj ha a nagypapa, és a nagymama, kissé kényezteti unokáit, de ha úgy érezzük, hogy túlzásba viszik, üljünk le, és beszéljük meg. Lehetőleg előre egyeztessük, mit szabad a gyerekeknek megengedni, és mi az, amit nem.

A szabadidő eltöltése, nevelési kérdések, a bevásárlás, a háztartási kassza témái feltétlenül kerüljenek terítékre. Sokszor az öregek némileg besegítenek a családi költségvetésbe, ezért azt is tisztáznunk kell, mennyit fogadunk el, ha egyáltalán szükség van erre. Sok sértődést, félreértést elkerülhetünk, ha a vendégfogadás szabályait is megbeszéljük

Az idősebb szülők figyeljenek oda, hogy ne kezeljék „gyerekként” felnőtt utódaikat, mert könnyen veszendőbe mehet a fiatalok keményen kiharcolt függetlensége. A nagymamák többsége hajlamos az unokákkal egy szinten kezelni gyermekeiket, szeretik megmondani, mit és hogyan csináljanak. Annak érdekében, hogy ne térjen vissza a régi „szereposztás”, tisztázzuk egymással, mik azok a dolgok, amikbe inkább ne szóljanak bele.

Ha mi, vagy a nagyszülők nem szeretnénk az összeköltözést, vagy  nem megoldható a szoros együttélés, akkor próbáljunk a közelünkben lakást keresni nekik. Ennek a megoldásnak is számos előnye van: „elérhető közelség”-ben vagyunk, miközben mindenki megtarthatja teljes függetlenségét, valamint nincs tetemes útiköltség, így nagyon gyakran meglátogathatjuk egymást. Ha ezt a megoldást választjuk, feltétlenül legyen kulcsunk a lakásukhoz!

Kép: www.foter.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja