SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Családi koncert az erkély alatt Hogyan találkozzunk? - Néhány tipp

Gábor Gina [cikkei] - 2020-12-07
Közismert, hogy a nagyszülőket és az unokákat különleges kapcsolat fűzi össze. A két korosztály harmonikus viszonyából az egész család profitálhat. Mit tegyünk, ha a találkozásokat ritkítja a járvány?

-- Hetente többször is nálam van a három unokám – és én boldog vagyok, ha játszhatunk, beszélgethetünk. Ám erről most le kell mondanunk. Laura másodikos – ő jobban elfogadja a helyzetet, hiszen lekötik az iskolai tennivalók, de a két kisöccse nehezen érti meg, hogy miért nem jöhet át hozzám, miért nem alhat nálam. A középső, a huncut mosolyú Misi keservesen sírt is emiatt – meséli a 68 éves Anna, aki fürge és tevékeny, nem okoz számára gondot, ha a hét egy-egy délutánján három kisgyerekről kell gondoskodnia. Nem csoda, ha a nagyi főztje, stabilitást adó, feltétlen szeretete rettenetesen hiányzik a lurkóknak. Áthidaló megoldásként a gyerekek édesanyja hetente többször elviszi a gyerekeket az Annához közeli játszótérre: ott találkozhatnak. A kicsik megszokták, hogy a nagyi maszkban van, elfogadták, hogy most igazi puszi helyett a levegőbe cuppognak játékosan, de szívből.

Legutóbb énekszó csalogatott ki az erkélyre: a földszinten lakó Erzsike néni unokái --a fia és lánya gyerekei – együtt adtak névnapi műsort a nagymamájuk erkélye alatt. Erzsi néni lánya fuvolázott, a menye pedig az énekkar szállításáról gondoskodott. Tapsolt az egész ház: a gyerekek állítólag most adventi összeállításra készülnek.

Az önfeledt együttléteket nehéz helyettesíteni, hiszen a távolságot tartani kell, de érdemes olyan találkozásokat szervezni, amelyekkel valamelyest pótolni lehet a hiányt, amelyek mindkét generációnak erőt adhatnak a helyzet elviselésére, kicsikben és nagyokban egyaránt oldja a szorongást. Az alábbiakban igyekszünk további ötleteket adni ehhez.  

  1. A testmozgás, a friss levegő nagyszerű mindkét generáció számára, hiszen oxigénnel tölti fel az agyat és a szervezetet. Ez már önmagában hangulatjavító. Találkozási pontként nem csak a játszótér jöhet szóba: a nagyi és az unokák közös sétája is csodákat tehet. Együtt gyűjthetnek őszi terméseket, miközben beszélgetnek… Ha nem tudunk elmenni sétálni, vigyünk a szabad levegőre ugrálókötelet, labdát, hogy a gyerek mozoghasson – mert ez is javítja a hangulatát, oldja a szorongását.
  2. Most, hogy a legfőbb szorongásoldót, hangulatjavítót, az ölelést, a testi kontaktust nélkülöznünk kell, a nagyszülőknek érdemes bevetniük a levegőzés közben egy játékos gyakorlatot. „Kérlek, segíts nekem, toljuk el együtt ezt a falat!” -- támaszkodjunk neki egy falnak és próbáljuk eltolni. Mindez jó feszültségoldó, mert a teljes testizmainak megfeszítésére, majd elernyesztésére épül.
  3. A nagyszülők folyamatos jelenléte a családban azért is lényeges, mert a gyerekek számára így válik természetessé az öregedés. A járvány idején tanulják meg, hogy a korral érzékenyebbé válik az ember, és a fiatalabbak, segítségére szorulhat. Ha a szülők a nagyszülőktől átvállalják a bevásárlást – hogy jobban óvják őket -- érdemes ebbe  bevonni a nagyobb gyerekeket is, hiszen ez példát adhat.
  4. Használjuk a technikát! Ma már a telefon mindenütt alapfelszerelés. A nagyobb gyerekeknek tegyük lehetővé, hogy telefonon beszélhessenek a nagyszülőkkel. Tudunk olyan családot is, ahol maguk a gyerekek tanították meg a nagyinak a videochatelést, hogy láthassa is az unokákat.
  5. Bezártak a nyugdíjasok klubjai, napközijei is: a társaság hiányát pótolja, ha a nagyobb gyerekek telefonon felolvasnak egy-egy történetet a nagyinak. Ezzel kettős az élmény: egy neki szánt szórakoztató történetet hall, mégpedig a szeretett unokája hangján!

Fotó: https://papageno.hu/intermezzo/2020/03/hoditanak-az-erkelykoncertek-a-lezart-olaszorszagban/

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Öt- és tízéves gyermek vezetett külön jetskit - súlyos fejsérülés lett a vége

A nyári kikapcsolódás pillanatok alatt tragédiába fordulhat - ezt bizonyítja az a dunaharaszti jetskibaleset is, amelyben egy ötéves kisfiú súlyos koponyasérülést szenvedett, miután összeütközött tízéves testvérével. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik, mert a két gyerek önállóan vezette a vízi járműveket, ami a hatályos szabályok szerint nem megengedett.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Olcsóbb lehet a tűzifa ősszel - ennyit spórolhatnak a fával fűtő családok

Jelentősen csökkenhet a tűzifa ára az ősszel, miután a kormány bejelentette: a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra mérsékelné a tűzifa áfáját. Az intézkedés elsősorban azokat a családokat érintheti kedvezően, amelyek teljesen vagy részben fával fűtik otthonukat, különösen a vidéki háztartásokat.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja