Irányított szabadidő, avagy a párom irányítja az életem
Kovács Ildikó [cikkei] - 2010-09-01
Erről a jelenségről már sokat hallottunk, előfordult már több ismerősünkkel, de vajon észrevesszük-e, ha mi kerülünk hasonló helyzetbe?
Mikor válhat a szabadidőnk a párunk által irányítottá?
Mikor válhat a szabadidőnk a párunk által irányítottá?
Íme, néhány példa:
- ha munka után egy perc szabadidőnk sem lehet,
- ha nem sétálgathatunk kirakatokat nézegetve,
- ha nem ülhetünk be egy sörre a haverokkal,
- ha nem járhatunk el heti rendszerességgel edzésre.
Sokszor évek telnek el, mire rádöbbenünk, hogy a családi béke kedvéért mi mindenről mondtunk le az utóbbi időben.
Nézzük, hogyan alakul ki egy kapcsolatban az „irányított” szabadidő.
A párválasztás és egymás megismerése, hasonlít egy felvételi interjú sorozathoz. A kapcsolat elején komoly hangsúlyt fektetünk a megfelelő társ kiválasztására, majd az első egy-két évben egymás megismerésére. Ahogy telnek az évek egyre kevesebb kérdést teszünk fel egymásnak, úgy gondoljuk már kiismertük párunkat. Egyre több elvárást támasztunk, megpróbáljuk saját igényeinknek megfelelően alakítani társunkat. Ebben az időszakban kerülnek felszínre a munkához, a család elvárásaihoz, a szabadidőhöz való hozzáállásunk, ilyenkor kezdődik meg a párkapcsolat finomhangolása. Ebben az egymásra hangolódásban minkét félnek részt kell vennie, ha csak az egyik fél alkalmazkodik, bizony számolnia kell azzal, hogy párja átveszi az irányítást. Feltételeket szab, feladatokat ad, számon kér és irányít. Ne lepődjünk meg, ha életünk kényszer pályára kerül, ha olyan dolgokat teszünk, melyek nem a saját döntéseink eredménye. Nehéz ugyanis meghúzni a határokat, nehéz nemet mondani az imádott kedvesnek. Mégis néha érdemes a sarkunkra állni és „kiharcolni” egy kis szabadidőt.

Miért fontos, hogy önálló szabadidővel is rendelkezzünk?
A munka, a tanulás és a környezetünk (család, barátok) által támasztott feladatok elvégzése után, időt kell szakítanunk saját magunkra is. Meg kell találnunk azokat a tevékenységeket, melyek kikapcsolnak, feltöltenek bennünket. A szabadidőnket mi alakítjuk, mi töltjük meg tartalommal, fontos, hogy olyan tevékenységet találjunk, melyek fizikálisan és mentálisan is feltöltik szervezetünket. Az energia, ami egy ilyen tevékenység után átjár bennünket, befolyásolja munkahelyi teljesítőképességünket, párkapcsolatunk minőségét, viselkedésünket. Kiegyensúlyozottak, nyugodtak, boldogok lehetünk, ha megtaláljuk az egyensúlyt munka, család és szabadidő között.

Azok a párok, akik belátják az önálló szabadidős tevékenységek szükségességét, harmonikus, hosszú párkapcsolatnak lehetnek részesei.
Kovács Ildikó, magánéleti coach a fenti problémakörrel kapcsolatban több coaching folyamatot kísért végig az utóbbi években. Tapasztalatai alapján, ha az érintett felek megértik, hogy a szabadidő önálló eltöltése építő jelleggel hat a kapcsolatukra, megszűnnek a féltékenységből, birtoklásból adódó attitűdök. A felek önállóan kezdenek el dolgozni saját életcéljaikon, tanulással, sportolással, önfejlesztéssel töltik szabadidejüket, ezáltal minőségi változás következik be életükben, párkapcsolatukban.
LEGOLVASOTTABB
A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer
A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?
Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban
Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.
Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben
Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.
Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik
Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.
Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról
Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

Családinet hozzászólások: