SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hideg időben emelkedik az idős emberek vérnyomása

Gombos Beáta [cikkei] - 2009-02-03
Idős korban - kiváltképp 80 éven túl - a vérnyomás a külső hőmérséklettől függően változik: hőségben csökken, hidegben emelkedik - állítják francia kutatók.

Három városban végzett vizsgálataik eredményeit az Archives of Internal Medicine szakfolyóirat közölte. A francia szívgyógyászok 1999-ben indították el a Három Város tanulmányt annak megismerésére, hogy az öregedéssel együtt járó szív és érrendszeri változások hogyan alakulnak attól függően, milyen módon élt, táplálkozott, fogyasztott kávét és alkoholt évtizedek során a vizsgált személy. Tízezernél is több hölgy és úr jelentkezett önként a vizsgálatba és éveken keresztül járt egészségügyi ellenőrzésre. A résztvevőket Bordaux, Dijon és Montpellier lakói közül verbuválták. A sokféle adat értékeléséből már több, érdekes dolgozat született.

Most Annick Alpérovitch és munkatársai azt nézték meg, hogy a 65 évesnél idősebb franciák vérnyomása és a négy évszak során mért, környezeti hőmérséklet között van-e összefüggés. Fontos kérdés, mivel a szív- és érbetegségek főleg a kor előrehaladtával alakulnak ki és a magas vérnyomás a szívinfarktus egyik kockázati tényezője.

A vizsgálati alanyok vérnyomását rendszeresen mérték éveken át. Ezeket a vérnyomásértékeket vetették egybe a helyi meteorológiai állomások által, délelőtt 11 órakor mért hőmérséklettel. Az egyéni vérnyomásértékek nagy ingadozást mutattak a vizsgálat évei közben, de a sokezer személy statisztikai átlagai meghökkentően összefüggtek a francia borvidék napi hőmérsékletével. A vérnyomás első számértéke, a szisztolés nyomás a téli időszakhoz képest a nyári hőségben nyolc higanymilliméterrel csökkent. A téli vérnyomásátlag annál magasabbnak bizonyult, minél jobban lehűlt a külső levegő.


Ezzel párhuzamosan haladt a ténylegesen magas vérnyomású résztvevők aránya is. A három városban nyáron csak az ott lakók 24 százaléka volt magas vérnyomású, míg télen ez a szám 33 százalékra növekedett.

Ez azért fontos, mert az infarktus, és még inkább az agyi katasztrófák bekövetkezése a magas vérnyomásban szenvedő, idős emberek között gyakoribb, mint akkor, ha a vérnyomást a normál felső határ - 140/90 Hgmm - alatt tartják.

Forrás: www.weborvos.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja