SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Képeket a gyerekszobába! A színek és ábrák megnyugtató ereje

Családinet [cikkei] - 2021-08-15
 [X]
A gyerekek szeretnek fantáziavilágban élni, amit elsősorban a szobájuk falai között képzelnek el. A gyerekszoba jelenti számukra a biztonságot, a melegséget, a puhaságot és persze a játékot. Ez az a hely, ahol nyugalomra és kényelemre hajthatják a fejüket, éppen ezért nem árt tudatosan megtervezni a lakás ezen részének atmoszféráját.

Miért szeretjük gyerekként az izgalmas és kreatív környezetet?

Már számos kutatás bizonyította, hogy a színeknek és a tárgyak elhelyezésének sok köze van a kedélyállapotunkhoz és érzéseink intenzitásához is, ami gyerekkorban talán még fontosabb, hiszen ilyenkor formálódik a legjobban a személyiségünk, a szépérzékünk és a lelkivilágunk kreativitása. Talán ezért is van, hogy kicsiként szeretjük a színes, izgalmas játékokkal teli, barátságos hangulatú szobákat és helyiségeket.


Hogyan befolyásolják a színek és a játékos ábrák a gyerekek hangulatát?

Ahogy fentebb is említettük, a színeknek nagy ereje van, már ami a hangulatunkat és az érzéseinket illeti. Hihetetlen, de szinte minden árnyalatnak más és más hatása van. A színes képek gyerekszobába például remek választások lehetnek, amelyek minden egyes megtekintéskor inspirálhatják a kicsiket.

A zöld a harmóniát és a természetességet árasztja magából, mindezek mellett pedig ez a szín a legkevésbé megterhelő a szemnek. Egyszerre nyugtató és frissítő árnyalat, amely a gyermekek számára is pontosan ezt jelképezi.

A sárga ezzel szemben egy sokkal energikusabb szín, hiszen az optimizmust, a kreativitást és a játékosságot árasztja magából. Több kutatás állítja, hogy fejleszti a memóriát, ezért sok munkahelyen látni sárga falakat, amelyet az értelemmel és a szellemi tevékenység fogalmaival kötünk össze. Ettől függetlenül a gyerekszobát is érdemes erre az árnyalatra festeni, mivel melegséget, energiát sugall.

A piros egy igen erőteljes, impulzív, erőt sugárzó nüansz, amelyet a hatalommal és a szenvedéllyel párosítunk. Sőt, a tudósok szerint ez a szín fokozza az étvágyat is, így nem csoda, hogy rengeteg étterem falait láthatjuk ilyen színben pompázni.

A kék pedig a nyugalmat és békességet szimbolizálja. Ez a csodaszín hatást tud gyakorolni a gondolatainkra, és a pihenés felé orientál. Úgy tartják, hogy ez az árnyalat azért is nagyszerű választás, mert sokkal kreatívabbak és termékenyebbek tudunk lenni általa, míg a gyerekeknél a művészetek iránti fogékonyságukat tudjuk vele támogatni.


Miért remek választás képekkel feldobni a gyerekszobát?

Színek ide vagy oda, a szoba berendezése, a bútorok és a kiegészítők is elképesztően fontosak egy gyerek számára. Nem is gondolnánk, hogy a rend mellett a képek is befolyásolják az érzelmeinket és a hangulatunkat. A kisgyermekek számára azért is érdemes képeket venni a gyerekszobába, mert inspirálóan tudunk velük hatni, bármikor rápillanthatnak kedvenc képükre, amely egyensúlyba hozhatja őket a mindennapok során. Na és persze mindig felfedezhetnek valami újat a különleges ábrákban, ami szintén sok más készségre lehet jó hatással.


Milyen képek lehetnek a legjobb választások?

Bár mi magunk is választhatunk számukra képeket, célszerű a gyerekekre bízni, hogy maguk döntsék el, melyek a számukra legjobb érzéseket közvetítő képek gyerekszobába. Ilyenek lehetnek a kedvenc mesehősök, állatok, de a legszebb élményeket megörökítő családi vagy baráti fotók is.

Tehát ne vegyük félvállról a gyerekek szobájának kialakítását, hiszen már ennek tudatos berendezésével és kifestésével is sokat tehetünk a személyiségük és a készségeik fejlesztése érdekében. A színek és különböző árnyalataik mellett nézzünk meg néhány lakberendezési magazint is egy kis inspiráció gyanánt, valamint hagyjunk szabad választási lehetőséget is a gyerekek számára.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja