SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szerelem első látásra: egy egyedülálló férfi Down-szindrómás babát fogadott örökbe

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-09-14
A 32 éves egyedülálló férfi már kezdett letenni a családalapításról, úgy gondolta, hogy neki már sosem lesz gyereke, aztán sok sikertelen kapcsolat után úgy döntött, belevág az örökbefogadásba. Döntését egy percre se bánta meg. Elválaszthatatlan kötelék alakult ki a férfi és a kisfiú között.

/Kiemelt képünk illusztráció/

Mindig is arra vágyott, hogy apa lehessen

Ryan Sciberras tudta, hogy nincs könnyű helyzetben. Hiszen meleg, egyedülálló férfi, aki gyógypedagógusként dolgozik a máltai St. Luciában. Mégis mert nagyot álmodni, és úgy döntött, hogy bizony nem tesz le az álmairól, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kisbabája lehessen. 32 évesen döntött úgy, hogy belevág az örökbefogadás procedúrájába. 
 


 

Nehezítő tényező volt, hogy az idő is sürgette, mert nem szeretett volna idős korában gyereket vállalni, hanem mindenképp fiatalon, az aktívabb éveiben, hogy részt tudjon venni a gyerek életében, tudjon vele focizni és ott lehessen minden jelentős állomáson, hogy lássa őt felnőni. 

"Amikor már a 30-hoz közeledtem, akkor döbbentem rá, hogy ha szeretnék, akkor bizony most kell gyereket vállalnom ahhoz, hogy még legyen energiám lépést tartani vele. Az időskori gyerekvállalást sosem tartottam jó ötletnek" – mondta a férfi.
 

Egy telefonhívás örökre megváltoztatta az életét

A férfi tartott attól, hogy az örökbefogadási eljárás nagyon hosszadalmas lesz és hogy sok problémába ütközik majd, esetleg nem is jár sikerrel. Szerencsére azonban nem ez történt, hanem épp az ellenkezője: azonnal jóváhagyták a kérelmét. Természetesen sok vizsgálaton (beleértve a pszichológiai felmérést is) kellett átesnie, és igazolnia kellett a pénzügyi stabilitását is, mégis minden zökkenőmentesen ment. 

A történet egyenesen mesébe illő: Sciberras megpillantotta egy Kay nevű kisfiú fényképét, akinek otthonra volt szükssége, és azonnal tudta, hogy ő lesz a kisfia. 
 


 

Mindössze 5 nap telt el, mire a férfi találkozott a szociális munkással, és már kezében is tarthatta a kisfiút, akivel a lehető legszorosabb kötelék alakult ki közöttük. A kisfiú ma már 15 hónapos. 

A baba nevelőszülei nagyon segítőkészek voltak, de a barátai és a családja is támogatta őt, rengeteg babaholmit kapott ajándékba. 

"A törvényes örökbefogadás idén márciusban volt, onnantól vált teljessé az életem” – mondta a férfi.
 

A kisfiú Down-szindrómával született

A férfi tudta, mit vállal: a kisfiú ugyanis Down-szindrómás. Sciberras mégsincs ettől kétségbeesve, azt mondja, gyógypedagógusként úgy érzi, fel van készülve erre a feladatra. 

"Kay-nak volt már egy pár egészségügyi problémája, de bármit megtennék érte” – mondta az édesapa.
 


 

A férfi az első 5 hónapban gyereknevelési szabadságon volt, és rengeteg időt töltött a kisfiával. Ez lehet az oka annak, hogy nagyon erős kötelék alakult ki kettejük között. 

Bár az elején a baráti társaságából és a családjából többen furcsán néztek rá, amiért gyereket akart vállalni, később mégis mindenki segítőkész volt vele, és ezért nagyon hálás az apuka. Szülei is odavannak a kicsiért.

"Nagyon örülök, hogy ennyi szerető és nagylelkű ember vesz körül. Kíváncsian várom, mit tartogat a jövő kettőnk számára” – mondta Sciberras.
 

Indexkép: Depositphotos.com

Olvasd el ezt is: "Nagyon alapos orvosom volt, mégsem derült ki a várandósságom alatt, hogy az egyik iker Down szindrómás" - egy édesanya szívszorító története

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja