SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fesztiválozók támogatásával hoznák létre az első Autista Krízis házat

Családinet [cikkei] - 2018-06-08
Nagyszabású adománygyűjtésbe kezd az Út a Mosolyért Alapítvány az első Autista Krízis Ház és Oktatási Központ létrehozására. A nyár folyamán a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. jóvoltából négy nagy fesztiválon is jelen lesz figyelemfelkeltő aktivitásaival az alapítvány, melynek célja, hogy a fesztiválozókkal is megismertessék az autizmus jelenségét.
Fesztiválozók támogatásával hoznák létre az első Autista Krízis házat

Tovább folytatja az autizmussal élők támogatására indított, "Megérteni. Elfogadni. Segíteni." kampányát az Út a Mosolyért Alapítvány, amely a legnagyobb hazai nyári fesztiválokon is jelen lesz figyelemfelkeltő aktivitásaival.

A kampány első állomása az idén 25 éves VOLT Fesztivál, ahol harmincezer hawaii nyakláncot osztanak szét a közönségnek, a MOL Nyrt. pedig minden nyakba akasztott VOLT-füzér után 100 Ft-tal támogatja az alapítványt.

Gubcsó Balázs az alapítvány kuratóriumi tagja a VOLT Fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta, "nagy lehetőség számunkra, hogy a fesztiválozó közönség figyelmét is felhívhatjuk az autizmusra, hiszen minden korosztályban fontosnak tartjuk az érzékenyítést. Köszönjük, hogy a VOLT Fesztivál partner ebben! Az Út a Mosolyért Alapítvány célja, hogy egy alapvető problémára hosszútávú megoldást találjon. Ennek megfelelően az idei évben is egy olyan célt tűztünk ki magunk elé, amely hiányterület az autizmusban érintettek számára."

Gubcsó Balázs kiemelte: "A »Megérteni. Elfogadni. Segíteni.« kampányunkkal az Autisták Országos Szövetségével közösen szeretnénk létrehozni az első Autista Krízis Házat és Oktatási Központot, ahol szakszerű és hatékony segítséget nyújtunk a súlyos autizmussal élő személyeknek és családjaiknak, valamint tanulási lehetőséget, tapasztalatszerzést biztosíthatunk szakemberek számára. Ez egy hatalmas beruházás, ami jelenleg az előkészítő szakaszban jár az ország legjobb szakembereinek bevonásával."
 

A fesztiválon "Tabuk nélkül az autizmusról" címen június 27-én kerekasztal-beszélgetést szervez az alapítvány a Diákhitel Kávézóban

Szakemberek mesélnek arról, milyennek látják az autisták az őket körülvevő világot, milyen nehézségekkel kell szembenézniük, valamint hogy milyen módon tudunk segíteni ezeknek a különleges élethelyzetben élő gyermekeknek és felnőtteknek.
A fesztiválozókat az alapítvány arra buzdítja, hogy az idén először létrehozott Mosoly útja végén kihelyezett Mosoly falon küldjenek egy-egy kedves üzenetet az autizmussal élő társaiknak. Az erről készült képeket pedig folyamatosan nyomon lehet majd követni az alapítvány közösségi felületein.

Az Út a Mosolyért Alapítvány „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” kampányával a VOLT Fesztiválon kívül a Balaton Soundon, a Szigeten és a Strand Fesztiválon is találkozhat a közönség.

#FESZTIVÁLOZZAMOSOLYÉRT
#MEGÉRTENIELFOGADNISEGÍTENI

Amennyiben szeretné támogatni az Út a Mosolyért Alapítvány munkáját, a felajánlását a következő bankszámlaszámra tudja eljuttatni:
10918001-00000087-36910019.

További részletek:
www.utamosolyert.hu
www.facebook.com/utamosolyert/

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja