SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Csirke barackos rizzsel, vagy barackos csirke rizzsel

Szoboszlai Beáta [cikkei] - 2011-05-25
Ízletes, többféle változatban elkészíthető étel.

Hozzávalók 2-3 személyre:

  • 60 dkg csirkemell
  • 20 dkg barack konzerv
  • só, bors
  • olaj
  • rizs

Az elkészítés nagyon egyszerű. Figyeljétek csak:

Mossuk meg a csirkemellet, daraboljuk fel, tegyük serpenyőbe és olajon pirítsuk meg, míg aranybarna nem lesz. Sózzuk, borsozzuk. Amikor már majdnem kész tegyük hozzá a barack kockákat és még 2 percig pirítsuk.

Pici olajon pirítsunk meg egy pohár rizst, sózzuk meg, majd öntsük fel két pohár vízzel.

Ízlés szerint tehető a húshoz tejszín, ami szószossá teszi az ételt, e nélkül diétásabb változat.

Azt mondtam, többféleképpen is elkészíthető, ha kicsit összekutyuljuk a dolgokat, másabb ételt kaphatunk. Íme egy példa:


A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk fel, ízesítsük szárnyas fűszerkeverékkel, vagy egyszerűen csak sóval borssal. Teflon sütőben, kevés olajon süssük aranybarnára. A pohár rizsünket pirítsuk meg olajon és tegyünk hozzá egy teáskanálnyi curryport és egy citrom reszelt héját. Kicsit pirítsuk, majd öntsük fel két pohár vízzel és tegyük hozzá, az egy citrom levét is, sózzuk, borsozzuk, majd főzzük készre.

Kevés olajon pirítsunk meg két evőkanál lisztet, készítsünk rántást belőle. Ezután a tűzről levéve, öntsünk hozzá 2 dl tejszínt, keverjük csomómentesre, sóval, cukorral, fahéjjal ízesítsük, majd tegyük hozzá a felkockázott barackot. A tűzre visszahúzva rottyantsuk fel még egyszer, állandó kavargatás mellett.

Bármelyik módszert választjuk, a végeredmény ínycsiklandó finomság lesz.

2011. áprilisi pályázatra beküldött recept.


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja