SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Madártej

Családinet [cikkei] - 2009-08-31
Régi, jól bevált desszert: a madártej. Könnyen, gyorsan elkészíthető és már nagyanyáink is szerették.

Hozzávalók:

1 liter tej

1 csomag vaníliás cukor

3 tojás

1 evőkanál porcukor + 3 evőkanál porcukor


1 mokkáskanál liszt

1 rúd vanília

Elkészítés:

A tejet odatettem főni, kis lángon, nehogy lekapjon. Ha a lábasba először fél deci vizet teszek, azt forralom fel elsőként, úgy öntöm rá a madartejtejet, akkor nem ég le. Felhasítottam a vaníliarudat  és belekapartam a tejbe a magokat és utánuk hajítottam a hüvelyt is, hadd adjon az is jó ízt a tejnek. Amíg az melegedett, a tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény, az edényből kifordíthatatlan habbá vertem, az utolsó percben megkapta az egy kanál porcukrot. A tojások sárgáját fehéredésig kevertettem a 3 evőkanál porcukorral, a vaníliás cukorral és a fiammal, valamint a robotgéppel. Majd a fehérjehabból galuskákat szaggattam a szüttyöngő tejbe, fél percig az egyik oldalát, fél percig a másik oldalát főztem, majd lyukas kanállal kiszedtem őket egy tányérra. Ekkor adtam a tojássárgájához a mokkáskanál lisztet, hozzáöntöttem a forró tej felét,  majd ezt a keveréket visszaöntöttem a tejbe, sűrűsödésig kevertem. Végül kihalásztam a vaníliarudakat, leszűrtem a krémet, hogy ne feketélljenek benne a magocskák, majd vízfürdőn lehűtöttem. Most a hűtőben várják a kegyes véget.

Az azért érdekelne, mitől esnek össze a galuskák, amikor kiszedem őket a tejből...

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja