SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

(Kókusz)tejberizs rebarbarával

Családinet [cikkei] - 2009-07-16
A rebarbarát ügyesen párosítva a különböző alkotóelemekkel, igazán üdítő desszerteket készíthetünk belőle.

Nekem se ez az első próbálkozásom a fura levélnyelekkel, meg nem is az utolsó. A szezonra van még egy-két tippem, hogyan használjam fel a rebarbarát. Most ez a desszert készült belőle, ami igazából nem egy nagy trouvaille, egy pórias tejberizst próbáltam kicsit megreformálni és feldobni.

rebarbaraHozzávalók:

10 dkg Arborio rizs
2 dl tej
egy kis doboz kókusztej (2 dl)
2 dl tejszín
cukor ízlés szerint, nekem úgy 6-8 dkg
egy késhegynyi őrölt kardamom
egy teáskanál vaníliakivonat
4 szál rebarbara meghámozva, darabokra vágva
a rebarbara édesítésére szintén ízlés szerinti mennyiségű cukor

Elkészítés:

A rizst átöblítettem, majd odatettem a tejben főni. Miután azt akartam, hogy a végeredmény krémes legyen, kevergettem, hogy a keményítő kioldódjon a rizsből. Amikor a tejet felszívta, hozzáadtam a kókusztejet is, ezzel is főztem, kevergettem, egészen addig, amíg puha nem lett a rizs. Ekkor hozzáadtam a cukrot, a vaníliát és a kardamomot. Kihűtöttem, közben pedig keményre vertem a tejszínt, majd a hideg rizst lazítottam vele. Egy másik edényben közben egy evőkanál víz aláöntésével puhára pároltam a rebarbarát. Kis hősünk nagyon cseles jószág, ugyanis képes egy pillanat alatt péppé főni, ha lankad a figyelmünk, úgyhogy azt ajánlom, hogy amikor az edénybe öntjük, egyrészt tényleg csak egy kanál vizet adjunk alá, hogy rögtön az elején ne égjen le, másrészt óvatosan kavargassuk, adjuk hozzá a cukrot, és amint elkezd a rebarbara áttetszővé válni, kóstoljuk meg - igen savanyú lesz -, és ha az érezzük, hogy nem kőkemény már, akár el is zárhatjuk alatta a tüzet.

Tálaláskor tegyük üvegpohárba/kehelybe/tálkába a rizst, és halmozzuk rá a rebarbarát. Díszíthetjük eperrel.

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja