Kosztolányi Dezső: Számadás 

…” Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét,
szemedben éles fény legyen a részvét,
úgy közeledj a szenvedők felé,

s ne a törtet tekintsd és csonka részét,
de az egész nem-osztható egészét:
ki senkié sem, az mindenkié.…”
 

Egyenrangú felek - egyenlő esélyekkel

Esélyegyenlőség – kóstolgatom a szót, s próbálok mögé lesni, mit is jelent? Talán azt, hogy ma a sérültek többsége még mindig zárt ajtók mögött él? Vagy azt, hogy ugyanolyan eséllyel vesz részt a mozgásában korlátozott az oktatásban, képzésben, foglalkoztatásban, kultúrában?

Korántsem ez a helyzet, bár vannak jelek, amelyek e felé haladnak, de még mindig túl sok az olyan egészségügyi, oktatási, kulturális, foglalkoztatási, ügyintézési iroda, amely egy kerekesszékben élőnek megközelíthetetlen.

De megközelíthetetlenek a kisebb boltok, a közelben levő posták, gyógyszertárak.

Esélyegyenlőség vagy közöny?

Talán a közöny nyerne, ha mérlegre állíthatnánk e két szót. Esélyegyenlőség vagy közöny? Közöny és tudatlanságból fakadó „nem tudom, mit tegyek, ha sérült emberrel találkozok?” És ez az, amely még mindig a sérültek világát övezi. Közönye a törvényalkotó szerveknek, és tudatlansága a sérülteket körülvevő ép társadalomnak, akik ebből fakadóan inkább elfordítják a fejüket, minthogy kinyújtanák a kezüket, ha kell segítségre, vagy mosoly varázsolnának arcukra elismerésként, mert kimerészkedtek az utca kövezetére.

Foglakoztatás

Foglalkoztatás, amely részben nemcsak anyagi segítség, hanem értékegyenlőség a munkában, alkotásban. Fontos, talán a legfontosabb területe a mozgáskorlátozottak életében, mert legtöbbször maguknak kell bebizonyítani, hogy esélyesek úgy a munka, mint a tudomány és kultúra területén egészséges társukkal szemben, jobban mondva mellette.

Esélyegyenlőség és foglalkoztatás: A mai napon nemcsak a mozgásukban korlátozottak részére, hanem a vakok, siketek és a más betegségben szenvedők számára, akik ugyanúgy tettre készek, mint ép társaik, csak egy kis odafigyelést igényelnek, segítséget, hogy megmutathassák a világnak, maguknak azt, hogy képesek alkotni, képesek megkeresni a napi betevő falatjukat.

Az esélyegyenlőséggel kapcsolatos problémák tehát összetettek: elsősorban anyagi természetűek; másodsorban pedig szemlélet- és hozzáállásbeli kérdéseken múlnak.

Lépcsők, lépcsők, lépcsők… Lépcsők s nem a mindennapi értelemben vett leküzdésre szolgáló akadályok, hanem szimbolikus értelembe vett lépcsőfokozatok, amelyek leküzdésre várnak az elkövetkezendőkben. Problémák, amelyeket együttesen állami, a magán és a civil szféra minél szorosabb együttműködésével tudunk csak megoldani, elkezdeni elemi szinten az oktatásban, és befejezni azzal, hogy esélyben egyelően lakhasson, szórakozhasson, művelődhessen ép és sérült egyaránt.

Ez lenne a feladat, mert ha határainkon túlra tekintünk, úgy érezzük, más országok jobban megoldották, mint mi. Hogyan?