SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hogyan győzhető le a hepatitisz-C?

Németh Ági [cikkei] - 2005-02-06
Meglepő, új következtetésre jutottak a kutatók, amikor azt vizsgálták, hogy a májgyulladás legveszélyesebb formájából, a hepatitisz-C-ből, milyen módon gyógyulnak fel egyes emberek. Kiderült, hogy a gyógyulásért a gének felelnek, az érintett embereknél ugyanis képesek igen gyorsan aktiválni az immunrendszert, így időben fellépni és legyőzni a vírust.

A hepatitisz-C a legveszélyesebb a májgyulladások közül. Világszerte 180 millió ember szenved tőle. Az idült fertőzés következtében a máj működése folyamatosan romlik. Igazán hatékony terápiát eddig nem sikerült kidolgozni, legfeljebb a betegség elhatalmasodását lehet késleltetni. Ennek ellenére az a tapasztalat, hogy a hepatitisz-C vírussal fertőzött emberek közül minden ötödik magától meggyógyul, szervezete minden kezelés nélkül megszabadul a kórokozótól. A szervezet immunrendszere az időben történt riasztás után nagy számban küldi "csatába" az úgynevezett természetes ölősejteket, amelyek képesek a vírus elpusztítására. A hepatitisz C vírus végzetes májkárosodást is okozhat.

 

 

Mi a  hepatitisz C ?

 

A hepatitisz szó májgyulladást jelent, többféle vírus vagy túlzott alkoholfogyasztás okozhatja, ritkább esetben autoimmun formája is előfordul.

Vannak teljesen tünetmentes fertőzöttek, akik évtizedekig is lehetnek vírushordozók

 

 

Mi a tünetei ?

 

A tünetek közé tartozik a sárgaság, fáradtság, fogyás, alkohol-intolerancia, hányás és influenzaszerű tünetek. A vírust a vér hordozza, a fertőzés terjedhet intravénás drogosok közös tűhasználatával, egészségügyi beavatkozások során, vagy szexuális úton, mivel a sperma is tartalmazhat vírust.

 

A betegséget vérvizsgálattal lehet megállapítani, de a fertőzés után elképzelhető, hogy még hónapokig nem kimutatható a vírus. Ráadásul ezeknek a vírusoknak az esetében azt sem tudják pontosan kideríteni, hogy mikor és hol kerülhettek a szervezetbe. Példa erre a művese-kezeléseknél előforduló esetleges Hepatitisz C- fertőzések és az azt követő kártérítési perek. Sajnos egy-két évtizeddel ezelőtt még nem volt rá mód, hogy a vérkészítményeket, melyet a betegek a műtét során kaptak, megvizsgálják. Így fordult elő, hogy egy kismama a szülésnél, egy másik beteg pedig egy epe műtét során fertőződött meg. A fertőzése évek múlva derült ki, egy betegség kapcsán, amikor az immunrendszer teljesen leépült. Az orvosok erre figyeltek fel és derült ki mi a leépülés okozója.  Ezek a vétlen emberek teljes életet élnek, de a tudat, hogy önhibájukon kívül lettek betegek, nem orvosolható. Manapság a vérkészítmények rendszeres szűrése szinte teljesen kizárja a hepatitisz B és C- vírusfertőzést.

Mindenkinek ajánlott, hogy saját és embertársai érdekében betartsa a legalapvetőbb higéniai alapszabályokat, egészségünk érdekében. A különböző korokozók elleni harcban ez az alapvető feltétel.

 

 

További információk: www.tgy-magazin.hu

                                    www.InforMed.hu

                                    www.vital.hu

                                    web.interware.hu

                                    www.mimi.hu

                                    www.freebweb.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anzsel

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja