SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Családi örökségünk: a depresszió

Családinet [cikkei] - 2006-10-09
A krónikus depresszió megjelenésére adhat magyarázatot a betegség családon belüli előfordulása, halmozódása.

A krónikus depresszió a depressziós betegek nagy többségét érintő betegség. Jellemző rá, hogy a beteg hangulatát a kórkép jelentkezésének első pillanatától fogva szűnni nem akaró levertség, lehangoltság jellemzi. A krónikus depresszióban szenvedő beteg a szomorúság érzésén túl annál súlyosabb, egyfajta üresség, zsibbadtság állapotában éli mindennapjait, s úgy érzi, nem képes semmilyen érzelem átélésére.

 

A betegek jellemzően önbizalomhiánnyal küszködnek, alkalmatlannak érzik magukat az élet minden területén rájuk váró feladatok teljesítésére, önbecsülésük kifejezetten alacsony. A fentieken kívül a betegség fontos tünetei még az alvászavarok, s az alacsony energiaszint.

 

A The American Journal of Psychiatry folyóiratban közölt vizsgálatban 638 depressziós beteg vett részt, akiknél a kórkép 31 éves koruk előtt már kialakult. A páciensek egyes rokonai, szülei és testvérei is szenvedtek bizonyos ideig depressziós tünetektől.

 

A kutatók úgy találták, hogy azon résztvevők esetében jóval gyakoribb volt a krónikus depressziós tünetek jelentkezése, akik családjában a szülők vagy testvérek esetében szintén kialakult a betegség. Amennyiben pedig a tünetek a páciens 13 éves korára már jelentkeztek, úgy a családtagok esetében hatszorosára nőtt a betegség felbukkanásának valószínűsége.

 

A vizsgálatban az egészséges, depressziós tünetektől nem szenvedő családtagok nem vettek részt. Az azonban így is világossá vált, hogy a betegség kialakulásában fontos szerepe van a genetikai tényezőknek. A kutatók célja további vizsgálatokkal a felelős gének pontos meghatározása. Azonban a depresszió addig is gyógyítható betegség, igyekezzünk ezért mielőbb orvoshoz fordulni, ha úgy érezzük, segítségre van szükségünk.

 

A hír alapjául a „Chronic Depression May Run in Families” cikk szolgált.

 

www.orvostkeresek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Lázcsillapítás kisbaba korban, lázgörcs, tévhitek, népi gyógymódok - VIDEÓVAL

A csecsemők láza és lázgörcse sok szülő számára okoz aggódást, de fontos tudni, mikor számít a láz veszélyesnek, és hogyan kezelhető biztonságosan otthon. A megfelelő testhőmérséklet-mérés, a lázcsillapítás helyes alkalmazása és a lázgörcs felismerése mind kulcsfontosságú a baba egészségének védelmében. Cikkünkben Dr. Lakatos Lilla csecsemő- és gyermekgyógyász részletesen bemutatja, mire figyelj, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja