SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A gyermekkori diabétesz növeli a vesebetegségek kockázatát

Családinet [cikkei] - 2006-07-27
A már gyermek-, illetve serdülőkorban kialakult 2-es típusú cukorbetegség esetén nagyobb a kockázata életveszélyes vesebetegségek kialakulásának és korai halálozásának, szemben a felnőttként 2-es típusú diabétesszel diagnosztizált egyénekkel.

A The Journal of the American Medical Association folyóiratban publikált tanulmány adatai alapján látható, hogy a 20 éves kor alatt diagnosztizált 2-es típusú diabéteszes betegeknél ötször nagyobb a súlyos vesebetegség kialakulásának a valószínűsége, mint azon személyek esetében, akiknél a betegség 20 éves koruk után jelentkezik.

A vizsgálatot végző kutatók az őslakos dél-nyugati amerikai közösség megfigyelése során megállapították, hogy az elmúlt négy évtized alatt, gyermek- és serdülőkorú tagjaik közt hatszorosára nőtt a cukorbeteg egyének aránya.

Ezzel egy időben a népcsoport tagjai közt kimagaslóan nőtt a túlsúlyos gyermekek aránya. Nem meglepő tehát, hogy az Egyesült Államokban elsőként ezen közösség fiatal korú tagjai közt diagnosztizáltak nagy számban diabéteszes megbetegedéseket.

Egy közelmúltban publikált tanulmány adatai szerint 2002 és 2005 közt az Egyesült Államokban megduplázódott a cukorbeteg gyermekek gyógykezelésére felírt gyógyszerek száma.



Kutatók szerint nem túlzás állítanunk, hogy a gyermekkori elhízás és a fiatal korban kialakult 2-es típusú cukorbetegség a gyermekek közt járványos méreteket ölt.

Fokozottan ügyelnünk kell tehát gyermekeink megfelelő táplálkozására, elegendő mennyiségű, rendszeres testmozgás biztosítására, mivel az elhízás megjelenésével nő a cukorbetegség kialakulásának veszélye is.

A hír alapjául a Childhood Diabetes Ups Kidney Risk" cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja