SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A válságálló vállalat alapja az elégedett munkavállaló

Családinet [cikkei] - 2022-12-13
A WHO adatai szerint világszerte évente tizenkétmilliárd munkanap veszik kárba a depresszió és a szorongás következtében, a Gallup 2022-es jelentése szerint pedig az európai munkavállalók 39 százaléka tapasztal stresszt, a munkahelyük iránti elkötelezettségük pedig mindössze 14 százalék. Ennek ellenére a munkavállalói pszichés jóllét csak az utóbbi években kapott nagyobb figyelmet, holott több, mint egy évtizede kötelező a pszichoszociális kockázatfelmérés. A Budai Egészségközpont szakértői, Dr. Nagy-László Nóra, vállalat-egészségügyi divízióvezető és Stoll Dániel, klinikai szakpszichológus segítségével többet is megtudhatunk a pszichoszociális rizikókról, a felmérés jogszabályi hátteréről, a stressz és egészség kapcsolatáról, valamint a munkaadók számára így nyerhető hasznos információkról.

„A pszichoszociális kockázati tényezők alatt értünk minden olyan környezeti hatást, mely kedvezőtlen hatást gyakorol a fizikai és mentális egészségre. A felmérés során pedig a munkahelyi faktorokra koncentrálunk. A vállalati irányelvek, kultúra és kommunikáció, a személyek közötti dinamika mind problémaforrás lehet. Fontos tényező a munkakörben az időkényszer, a balesetveszély, a műszakok száma és azok ideje. Nincs munkahely stressz nélkül, de amíg kismértékben inspiráló hatású és segíti a mentális összeszedettséget, addig a túlzott stressz és terhelés kimerüléshez vezet. Ez több betegségre hajlamosíthat, de csökken a munkavállaló elkötelezettsége és produktivitása is, ami akár felmondásához is vezethet. Ezekből a problémákból olyan extraköltségek származhatnak, ami akár az adott kolléga éves fizetésének 75 százalékát is kiteheti. Betegségek közül konkrét példaként említeném a derékfájást, aminek a hosszútávú fennmaradásában a legfőbb kóroki tényező a munkahelyi stressz. Tehát nem lesz könnyű a felépülés azok számára, akik elégedetlenek és túlhajszoltak a munkájuk során” – mondta Stoll Dániel.

A pszichoszociális kockázatfelmérés jogszabályi háttere

A munkaadóknak három évente kötelező pszichoszociális kockázatfelmérést végezni, azonban a törvényi szabályozás nem rendelkezik arról, hogy ezt a nehezen megfogható elemzést milyen módszertan segítségével kell elvégezni és milyen lépéseket kell tenni az eredmények ismeretében. Bár ez egy jogszabályi kötelezettség, a munkaadóknak is érdeke, hogy felismerjék az ebben rejlő fejlesztési lehetőségeket.

A munkaadónak is előnyére válhat a pszichoszociális kockázatfelmérés

„Elsősorban a felmérés anonimitása miatt kaphat őszinte visszajelzést a vállalat. A munkavállalók a felmérés során nem beazonosíthatóak, így bátran elmondhatják a véleményüket. Ha a kockázatértékelés alapos előkészületek után, megfelelő módszerrel készül, akkor valódi problémákra hívhatja fel a figyelmet. Pszichológusaink a megrendelővel együttműködve segítenek a háttérben rejlő okok felismerésében és azok megértésében. Így a jogszabályi megfelelésen túl valódi következtetéseket is le lehet vonni, melyekre alapozva csökkenthetőek a kockázatok, valamint akciótervet lehet készíteni. Ezért érdemes komolyan venni ezt a feladatot, ha már úgyis kötelező elvégezni” – mondta Dr. Nagy-László Nóra.

Dr. Nagy-László Nóra és Stoll Dániel

Ha egy cég tudatában van annak, hogy a túlzott stressz csökkenti a termelékenységet és lépéseket tesz azért, hogy ezt elkerülje válságállóbbá teheti saját működését. Stoll Dániel példaként említette az egyik megrendelőt, aki figyelmes lett arra, hogy valamiért jelentősen nőtt a betegszabadságok és táppénzes időszakok száma. A felmérésben egyes stresszorokat csoportosan jeleztek a munkavállalók. Ebből kiindulva megállapítható volt, hogy a cégben zajló változásokról nem történt meg a megfelelő kommunikáció, ami bizonytalanságot és feszültséget eredményezett.

Milyen stresszforrások és egyéb tényezők játszhatnak még fontos szerepet?

Fontos, hogy a vállalati hierarchián belül mennyire lehet felfelé is kommunikálni, így például tisztázottak-e az egyes szerepek a munkacsoportok és munkavállalók között, milyen mértékű a munkaterhelés, mennyire tud kontrollt tartani a munkafolyamatok fölött a munkavállaló. A munkakörülmények is stresszforrást jelenthetnek, például, ha vegyszerekkel, zajban vagy nem megfelelő hőmérsékletben kell dolgozni. Maga a munkavállaló is fontos tényező, hiszen az ő személyisége, motivációi, képességei is befolyásolják azt, hogy mi az, ami számára kellemetlenséget jelent.

A munkavállalók pszichoszociális állapotának hosszú távú jelentősége

„Demográfiai adatok alapján elmondható, hogy a munkavállalók átlagéletkora nő, ezért fontos, hogy a jó munkaerőt ne csak megtartsák a munkaadók, hanem egészségük megtartásában is segítsék őket. Ahogy azt korábban említettük, a stressz nagyon sok betegségre hajlamosíthat, a főbb kóroki tényezők egyike. A hosszabb távú egészségmegőrzésben van tehát rendkívül fontos szerepe annak, hogy az alkalmassági vizsgálaton túl a munkavállalók mentális egészségére is figyelmet fordít munkaadójuk” – tette hozzá Dr. Nagy-László Nóra.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja