SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megállni, míg nem késő

Csapocska Mónika [cikkei] - 2019-10-28
A negyven körüli, kifejezetten szép, többdiplomás, tanárként dolgozó, látszólag stabil munkahellyel rendelkező, kiegyensúlyozott családi életet élő nő aggodalmat sugárzó tekintettel meséli, hogy válságban az élete. Olyan, mintha semmi sem lenne a helyén. Üres a munka, üres a párkapcsolat, szabadidős tevékenységekhez sem ideje, sem kedve. Megakadt, fásult, elvesztette a kapcsolatot önmagával.

Nem talál értelmet a megszokott elfoglaltságokban. Viszont azt sem tudja, helyettük mi volna jó. Nincs igénye kapcsolódni sem rokonaival, sem barátaival, legszívesebben elmenne a világ végére, remetének. Nem depressziós, de elveszettnek érzi magát.

Az a hajszolt mód, ahogyan él, megfeledkezve a saját teste, lelke igényeiről, manapság nem számít ritkaságnak. Sőt, szinte ez a természetes. Talán mi magunk is épp ebben élünk. Munkába rohanni, minél több feladatot határidőre elvégezni, a főnök, a cég, a partner igényeinek megfelelni, kiválóan teljesíteni dolgozóként, társként, szülőként. Nem-et soha, vagy csak ritkán mondani, az elviselhetetlen munkakörülményekhez alkalmazkodni, a végletekig kizsigerelődni. Egész nap kapkodni, ételt, italt, sebtében, vagy sehogy sem fogyasztani, este holtfáradtan ágyba zuhanni. Aztán forgolódva töprengeni azon, hogy csupán ennyi az élet, mi értelme, van-e egyáltalán értelme? Meg azon, hogy mi lehetne helyette, lehetne-e más? Reggel nyúzottan ébredni, és folytatni ott, ahol előző nap abbahagytuk a hajszát.
 

Hosszú távon ez lehetetlen.
 

Ha nem látjuk meg, mi történik velünk, mily mértében semmibe vesszük magunkat, előbb utóbb vagy lelkileg, vagy testileg betegszünk meg. Innen sokkal nehezebb újra talpra állni.

Időben észrevéve a folyamatot, nem szükséges a lejtő legaljáig eljutni. Akiben van elég akaraterő, és tudatosság, önállóan, önsegítő módszerekkel, technikákkal is ki tud lábalni belőle, nem kell eljutni a teljes kiégésig. Viszont sokszor jól jöhet egy értő, támogató szakember, legyen az pszichológus, életvezetési tanácsadó, kineziológus, családállító, vagy más, hagyományos, vagy alternatív terapeuta. Kinek ki a megbízható forrás. Lényeg, hogy támogatva, rámutatva az élet meglévő, és még megtalálható szépségeire, a fókuszt a negatív gondolatok felől segítsen áthelyezni a pozitívakra.

A gödörbe vezető úton nehéz elhinni, hogy hasznosak, értékesek, szerethetőek vagyunk, és megérdemeljük az odafigyelést, leginkább saját magunktól. De ahogy rálépünk az útra, formálódni kezdünk, sorra nyitjuk meg a lehetőségeket magunk számára. És a világ is változni kezd körülöttünk. Egyre könnyebb felfedezni a szépséget, a csodákat kívül és belül.

Fenti hölgy életvezetési tréner (life coach) támogatásával halad önmaga felé. Fél éven belüli kitőzött célja, hogy visszataláljon önmagához. Apró lépéseket talál ki a saját maga által megtervezett folyamatban. Csupa olyan dolgot, amiben örömét lelheti, és mindig csak annyit, amennyit jó érzéssel el tud vállalni. Jógázik, kirándulást, táncot, énidőt szervez magánk. Vannak új élmények, amelyekről ragyogó szemmel mesél. Újabb és újabb ötletei születnek, hogyan kerülhet egyensúlyba, és hogyan lehet újra élete kormányosa. A döntéseket egyedül hozza meg, a coach a folyamatban kísérő, figyelő, jelző útitárs.

 

Kép: ivanovgood / pixabay


Kapcsolódó cikkeink:

Indexkép: Cristina Conti / shutterstock

 

betöltés...
betöltés...
Csapocska Mónika

Csapocska Mónika
szociálpedagógus, life coach

Elérhetőségeim:
E-mail: csapocska.monika@freemail.hu
Honlap: http://csapocskamonika.hu

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja