SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Egy szimpla orrvérzéssel kezdődött minden..." - Ne vedd félvállról, fordulj időben orvoshoz!

Pintér Dóra [cikkei] - 2021-04-19
A 22 éves Vanesszának nagy tervei vannak a jövőre nézve: le szeretne érettségizni és kitanulni a fodrász szakmát. Amikor csak teheti, otthon a próbababájának hajat fon, kontyot készít. Betegsége szakította félbe a tanulmányait. Kérelmeznie és halasztania kellett az eladói szakot is, amiből végül tavaly sikeresen levizsgázott.

2019 tavaszán kezdődött minden. Vanesszának két napig vérzett az orra, ami miatt háziorvosa a székesfehérvári kórházba utalta. Bent is fogták egy éjszakára, mert a laboreredmény nagyon alacsony trombocitaszámot mutatott. Másnap délelőtt vitték át a budapesti Kútvölgyi Kórházba, ahol csontvelő-vizsgálatot végeztek, melyből kiderült: B-sejtes ALL leukémiában szenved. Azonnal megkezdték a kemoterápiás kezeléseket, ami az első körben öt héten át tartott. Itt még 11 %-ban maradt benne rákos sejt. A második körös kezelések hét héten át folytak, a rosszindulatú sejtek eltűnése után pedig protokollból jutott még egy harmadik kör kemoterápia is. Ennek köszönhetően a betegség tünetmentes lett, a kezelések mellékhatása miatt azonban tavaly januárban intenzív osztályra került. Közel 20 liter víz volt rajta, a veséje leállt, tüdő- és májgyulladást kapott. Lélegeztetőgépre tették és két hónapig mesterségesen altatták. Április végén mehetett haza, hogy otthonában gyógyuljon, kéthavonta pedig kötelező kontrollra járt vissza a kórházba. Novemberben egy épp esedékes vizsgálatkor derült ki, hogy betegsége visszatért és egyetlen út maradt a gyógyulás felé: a csontvelő-transzplantáció.

Az akut limfoid leukémia (ALL) a csontvelői eredetű vérképző sejtek daganatos sejtburjánzása által alakul ki, a nyirokszervekben is megtalálható limfoid fehérvérsejtek betegsége. Gyorsan, hevenyen alakul ki és kezelés nélkül heteken vagy hónapokon belül a beteg halálát okozhatja. Vanessza esetében a B-sejtek ellenanyag termelődésével veszik fel a harcot a szervezetet megtámadó kórokozókkal szemben.

Az édesanya, Márta elmondta, hogy sajnos a család közeli tagjai egyikének sem felel meg a csontvelője, így a kezelőorvos megfelelő donort keres a számára. Vanessza – több hét kórházban tartózkodás után – jelenleg otthon van, mert az átültetés előtti ‘felkészítése’ zajlik: immunterápiát kap. Még öt ilyen kezelés van hátra és jöhet a várva várt transzplantáció.

Az átültetés után a 22 éves lánynak egy levegőszűrővel ellátott fél steril szobára van szüksége, aminek addigra kell elkészülnie, mire ő hazaérkezik.

Az alig több mint 1500 főt számláló Fejér megyei Nádasdladány és a környező települések lakói szívükön viselik Vanessza sorsát és amiben csak tudnak, segítenek. Legutóbb jótékonysági sütivásárt rendeztek a helyi közösségi házban, ahol mintegy félmillió Forint gyűlt össze. A Sün Balázs Óvoda és Mini Bölcsőde óvónénijei is gyűjtést szerveztek, az egyik boltban pedig kis dobozka fogadja a jó szándékú emberek adományát.

 

Vanessza gyógyulásáért célzottan adományozni a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványon keresztül lehet.

Számlaszám: 11743002-20194468-00000000

Közlemény: Vanessza közvetlen támogatására

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja