SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Magatehetetlen, gyógyíthatatlan beteg kislány vesztette el édesanyját és nagymamáját a koronavírusban

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-04-19
Együtt aludtak, együtt csináltak mindent. Marika 0-24 órában ápolta 7 éves kislányát, aki egy ritka betegségben, Canavan szindrómában szenved. Sára egy újszülött baba szintjén van, hiába vannak játékai, azokat megfogni sem tudja, nem tudja elmondani, ha fáj valamije és akkor sem tud szólni, ha éhes. Marika barátnője úgy fogalmaz, olyan, mint egy játékbaba, aki csak lélegez. Mégis mióta nincs vele az édesanyja, azóta rengeteget sír és nagyon nyugtalan. Az édesanya idén lett volna 40 éves.

”Ma éjszaka nem tudtam aludni...talán nem is akartam.

Pedig olyan jó lett volna, ha alszom és valaki felébreszt és ez az egész egy rémálom lett volna!”

Kádár Anna, Marika barátnője szinte elsőként értesült a hírről, hogy az édesanya nincs többé.

”15 napig volt kórházban, elsején ment be a saját lábán. Fájt a háta, de először azt hitte, hogy megemelte a kislányát, később már levegőt is alig kapott. Az orvosok szerették volna mélyaltatásba tenni, de közben leálltak a szervei, és már nem tudták újjáéleszteni.” – kezdi mesélni szomorúan a történteket Anna.

Azt mondja, Marika édesanyja, Sára nagymamája ekkor már szintén kórházban volt, ráadásul mélyaltatásban, lélegeztetőgépen. Nem is értesülhetett arról, hogy a lánya meghalt. Pár nappal később azonban őt is maga alá temette a vírus.

Anna folyamatosan tartotta a kapcsolatot Marikával a betegsége alatt is, egyik posztjában így búcsúzott el tőle:

”Április elsején ment be a kórházba, ahol órákig várt, amíg kivizsgálták, közben fulladt és rosszul volt. Sőt volt egy olyan éjszakája is, amikor teljesen kétségbe volt esve, mert üvöltött vele az orvos és rettegett...Nem célom bántani senkit, sem vádaskodni, de elképzelni sem tudjuk, hogy min ment keresztül! És mindenki, aki bent van.

Ami tény és visszafordíthatatlan, hogy már nincs többé...

Nélküle sokkal szegényebb lett a világ!

Szeretünk! Nyugodj békében!”

Anna és Marika barátsága egy jótékonysági vásárral kezdődött, amit Marika kislányának, Sárának szerveztek. Marika hamar adminja lett Anna oldalának.

”Kata, Rita és Dóri is a végletekig lelkesek, segítőkészek… de ő mindig naprakész volt, mindent is tudott...ismert is mindenkit. Mindezt úgy csinálta, hogy Sárika konkrétan, mint egy kis matrica, rá volt tapadva...”


Fotó forrás: Nyárádi Fotó

Sára Canavan szindrómában szenved, egy 1-2 napos csecsemő szintjén van. Múlt hónapban volt a 7. születésnapja. A napokban fogászaton volt, kiderült, hogy épp jön a csontfoga.

”Egy macskájuk van, ami néha felkelti az érdeklődését. Sírással jelez mindent, nem tudja elmondani hogy hol fáj, de azt sem, ha éhes. Egy borzasztóan sovány kislány, aki még a fejét sem tudja tartani, vagy a lábát behajlítani. Olyan, mint egy játékbaba, csak lélegzik. Marika eddig mindent megtett a tápszeres táplálásáért is, de el fog jönni az az idő, amikor gyomorszondára lesz szüksége.”

Anna azt mondja, Marika minden követ megmozgatott kislányáért, folyamatosan kereste a lehetőségeket, amikor kiderült, hogy Sára gyógyíthatatlan beteg. Legalább a fájdalmait szerette volna enyhíteni.

”Otthon is ő volt a család motorja, lelke...

Olyan sokszor beszélgettünk arról, hogy tudja, hogy Sárával bármikor, bármi történhet, hogy ő azt, hogyan fogja túlélni. Hogy fog majd létezni...Erre most ő ment el.”


Fotó forrás: Nyárádi Fotó

Ráadásul bármennyire is nehéz volt az élete, mégis életerős és életvidám édesanya volt.

”Tele voltak álmokkal, tervekkel. Lefogyott, odafigyelt magára...nagyon vágyott a tengerhez...Három éve ismertem meg, mindig álmodozott, hogy de jó lenne elmenni nyaralni... Legalább a Balatonhoz. Vagy csak a párjával kettesben elmenni sétálni...”

Különös szám a 40. Marika idén lett volna 40 éves. A 40. virtuális kézműves vásárt pedig, akárcsak az elsőt, Marikának és Sárának szervezik. Anna azt mondja, Sárát nagyon megviselték az elmúlt hetek történései, az, hogy édesanyja nincs vele. Sokkal többet sír, étvágytalan, és látszik rajta az édesanyja hiánya.

Aki szeretne segíteni a családon, itt megteheti:

Geszti Béla Csaba

Unicredit Bank

109180010000012257930001

IBAN:HU41 1091 8001 00000122 5793 0001

SWIFT:BACXHUHB

Paypal: zsedelyjozsef92@outlook.hu

Megjegyzésbe:

Adomány Geszti Sárának

 

”Tárgyi adományokra nincs szüksége a családnak, pici másfél szobás panel lakásban élnek.

Sárával jelenleg az édesapja van, az öccse József Zsédely, valamint a húga Anita Zsédely!

Bár mindhárman megtesznek mindent, de isten igazából most látják, hogy Marika mekkora terhet cipelt!”


Fotó forrás: Nyárádi Fotó

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja