SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A pihentető éjszakai alvás titka: ezért ne használj éjjeli fényt a gyerekszobában (sem)

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-07-11
Ha a baba vagy a kisgyerek nehezen alszik el, sokan tanácsolják az elkeseredett szülőknek az éjjeli fény használatát. A szakemberek azonban egyre inkább óva intenek attól, hogy megvilágítsuk a gyerekszobát, ez ugyanis a napi ritmus felborulásához, ezáltal ingerlékenységhez, lassabb növekedéshez vagy elhízáshoz is vezethet.

Cirkadián. Ez a latin neve annak a nagyjából 24 órás ritmusnak, amelyet szervezetünk alakított ki a nappalok és éjszakák váltakozásához igazodva. Testünk pontosan tudja, hogy nappal kell ébren lennünk, éjjel pedig, a sötétben a pihenésre áll be. Ehhez igazodik a hormontermelődés, a vastagbél működése és a vérnyomás változása is.

Az iparosodás kezdetéig az emberek is alkalmazkodtak a napszakok természetes váltakozásához, ám a közvilágítás és a mesterséges fények megjelenésével valami megváltozott. Többé nem kell sötétedéskor visszavonulnunk, egyszerűen felkapcsoljuk a lámpát, és folytathatjuk a nappalt, mintha mi se történt volna. Emberek százezrei dolgoznak váltott műszakban – néha hajnalban, néha este, néha éjjel -, és egyre többen tapasztalják meg tengerentúli utazásaik alkalmával a jet laget, vagyis az időeltolódás miatti fáradtságot.

Kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a mesterséges környezet nagyon megterheli a szervezetet. Folyamatos éjszakai világítás mellett nem tudjuk magunkat megfelelően kipihenni, és ez számtalan problémához vezethet. Szervezetünk sötétedéskor melatonin hormont kezd termelni, amelynek hatására elálmosodunk. A lámpafény megzavarja ennek termelődését. Különösen károsak ebből a szempontból a LED lámpák, amelyek – még ha fehérek is – valójában kék fénnyel működnek. Ez hajnali derengést idéz fel, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi a pihentető alvást – hiszen testünk folyamatosan azt az üzenetet kapja, hogy ideje felébredni.

Ha hallottad már azt, hogy a rossz alvás elhízáshoz vezet, akkor tudnod kell, hogy ez is a melatoninnal áll összefüggésben. Ennek hiánya ugyanis azt eredményezi, hogy leküzdhetetlen vágyat érzünk a szénhidráttartalmú ételek iránt.

A melatonin mellett a növekedési hormon is éjszaka, főként éjfél előtt termelődik. Ezért fontos, hogy a gyerekek – és a kamaszok is! – rendszeresen jóval éjfél előtt kerüljenek ágyba.

Mindez nem is meglepő, elég, ha az állatvilágot figyeljük meg: a rovarokat teljesen megzavarja az éjszakai világítás, a lámpákat összekeverik a hold fényével, és eszeveszetten keringenek körülöttük, tálcán kínálva magukat a ragadozóknak. A vörösbegy, aki rendszerint alkonyatkor énekel, városi környezetben egész éjszaka nem hallgat el. A vándormadarak már alig látják a tájékozódási pontként szolgáló csillagokat a rengeteg világítástól. Az Emnid közvélemény-kutató társaság szerint pedig a 30 év alatti németek 44 százaléka még soha nem látta a Tejutat.


Tippek a pihentető alvásért


A következőket tehetjük azért, hogy mind mi, mind gyermekeink számára nyugodtan teljen az éjszaka:

• Amennyire csak lehet, zárjuk ki a fényt a gyerek- és a hálószobából! Ne használjunk éjjeli fényt, és szereljünk fel redőnyt vagy árnyékolót.
• Lefekvés előtt egy-két órával már ne tévézzünk, számítógépezzünk, mobilozzunk. Különösen ne vigyük ezeket be az ágyba, és ne a tévére aludjunk el. Értelemszerűen a gyerekek se.
• A gyerekeknél és a hálóban ne használjuk LED-es égőket.
• Állítsuk be a számítógép fénybeállításait úgy, hogy este már lágyítsa a kékes villódzást.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: CameraKevin / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja